2022. március 9., 14:33

Irracionális háború a szomszédban, Moszkva tényleg nem hisz a könnyeknek, a Csallóköz is segít – Megjelent a Magyar7 tizedik száma

Félve hívom a kárpátaljai barátokat, kollégákat. Tudom, Ungváron és Beregszászon még nincs fegyverdörgés, de mégis, pillanatok alatt megváltozhat minden, és a rettegett behívó réme is fölöttük. Fontos, hogy halljam a hangjukat, talán nekik is, hogy folyamatosan érezzék, nincsenek egyedül, írja vezércikkében Molnár Judit főszerkesztő.

lapjajánló_febr.8.

A hetilap olyan, mint egy krónika. A megőrzött lapokat visszafelé olvasva mozaikokként áll össze a jelen sodra történelemmé. A régi, kiszámítható világunk az Ukrajna elleni orosz támadással egyszeriben irracionálissá vált. Olyanná, amelyet a kiszámíthatatlanság, bizonytalanság jellemez. A délszláv háború a régi évezred utolsó évtizedében, ahogy azzal mindenki előre számolt, a felbomló Jugoszlávia határain belül maradt. Az ukrajnai háború azonban magában hordozza egy beláthatatlan következményekkel járó világméretű konfliktus lehetőségét, olvasható Kolek Zsolt Megszépülő boldog békeidők című politikai összefoglalójában.

lapajánló_február 8

Az őrült és a szellemileg alkalmatlan a címe Haják Szabó Mária külpolitikai jegyzetének. Jól nézünk ki! A világ két vezető hatalma élén a kiszámíthatatlanság, a bosszú, az akarnok zsarnokság ül tort, az emberiség pedig pisszenni sem mer, nehogy még nagyobb legyen a baj. Elég volt látni a tüzet a legnagyobb ukrán atomerőműnél…

Tudjunk magyarul nézni a világra, ez az üzenete Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának, akivel Kövesdi Károly, lapunk főmunkatársa beszélgetett. (…) Ha közelebb lépünk a mindennapi élethez, akkor bármilyen műalkotás vagy előadás, ami közösséget teremt és jobbá teszi az embereket, az jó. Még akkor is, ha három év múlva már nem beszélünk róla. Viszont ebből a szempontból nincs különbség egy zsákfaluban szervezett szavalóverseny vagy egy operaelőadás között, mindkettő értékes, mondta Demeter Szilárd.

lapajánló_február 8

Meddig emelkednek még az élelmiszerárak Szlovákiában? Vajon tényleg csak a piaci helyzet javulására kell várnunk, esetleg takarékoskodnunk, vagy volna lehetősége a szlovák kormánynak, hogy lépjen? A hétvégén vásárolni ment Rajkovics Péter, hogy a statisztikák mögötti valós drágulásnak nézzen utána. Tapasztalatai szerint egy átlagos hétvégi bevásárlás tíz euróval drágább, mint tavaly.

lapajánló_február 8

Donald Trumpnak nincs, Vlagyimir Putyinnak van, mi az? A válasz akár az elnöki megbízatás is lehetne, de Kocur László a Twitter-fiókra gondolt. A Capitolium 2021. január 6-ai ostroma, és Ukrajna megszállása nyilván nem összehasonlítható, ezért ez utóbbiért nem is jár eltiltás a politikusok körében rendkívül népszerű mikroblog-szolgáltató részéről.

Nem mindegy, hogy csak főzünk vagy fűtünk is gázzal. Az előbbiek költségeinek növekedése nem lesz elviselhetetlen, a másik csoporté azonban már komolyabb lesz, mondta egy szakember Somogyi Szilárdnak, aki a szlovákiai gázellátásnak nézett utána. Az EU tagállamai közül Szlovákia gázfüggősége a legnagyobb Moszkvától, 85%-os. (Az EÚ átlaga is magas, de „csak” 45%.) A mostani ukrán–orosz háborús helyzet ébresztette rá az Uniót, hogy az ilyen függőség tarthatatlan.

lapajánló_február 8

A ló túloldalán – narratívák háborúja Ukrajnában. Nemcsak fegyverekkel vívják ezt a háborút, hanem az információs fronton is. Pomichal Krisztián azt írja, „mielőtt valaki azt hinné, mentegetni próbálnánk valamelyik felet, gyorsan tisztázzuk, erről szó sincs. Ez legalább akkora ostobaság, mint nem tudomásul venni az USA felelősségét az események eszkalációjában. A magyar közösség egy része a kárpátaljai magyarokat ért számtalan sérelem után már-már jogos büntetésként tekint az ukrán államot ért agresszióra („Úgy kell nekik!”), miközben sokan megfeledkeznek arról, épp a Putyin által kirobbantott háború űzi el szülőföldjéről 150 ezer magyar testvérünket. Ebben a háborúban egyetlen jó oldal van, a békéé!

lapajánló_február 8

Ablakból meglesett játszmák az Ernelláék Farkaséknál a komáromi színházban. Arról szól, hogy Ernella, Albert és tízéves kislányuk, Laura egy évvel ezelőtt a jobb megélhetés reményében elhagyják Magyarországot, de Skóciában nem boldogulnak, ezért visszajönnek. Az éjszaka közepén beállítanak Ernella nővéréhez, Eszterhez, aki férjével, Farkassal és ötéves kisfiukkal, Brúnóval jobb egzisztenciális körülmények között él, mint Ernelláék, akik komoly anyagi gondokkal küzdenek. A kérdés, hogy a két család hogyan és meddig tudja elviselni egymást Eszterék albérletében, írja Bárány János.

lapajánló_február 8

Egy szépreményű költő szomorú végzete a címe a Leporolt históriák újabb fejezetének. A szépreményű költő pedig az a Kerényi Frigyes, aki 1845 áprilisában Eperjesen Petőfi Sándor és Tompa Mihály mellett részt vett a költőversenyen. A három jóbarát Az erdei lak címmel írt egy-egy költeményt, ezek a Pesti Divatlapban láttak napvilágot 1845. július 17-én. A versengés végeredménye most nem fontos, egyébként sem lehet ilyen ügyekben igazságos döntést hozni, írja Lacza Tihamér, aki bemutatja Kerényit. 

Az 1848–49-es sorsfordító évek eseményeinek egyik fontos helyszíne Pozsony volt. Igaz ugyan, hogy a nagy néptömegeket mozgató forradalmi események, így a március 15-i is már az ország igazi központjában, Pest-Budán történtek, de a forradalmi követelések érvényre juttatása a reformkori küzdelmek – melyek betetőzése volt maga a forradalom – helyszínén, Pozsonyban történt. Deák István történész találó kifejezésével Magyarországon 1848-ban „törvényes forradalom” zajlott, mivel a forradalom vívmányait a történetesen együtt ülő utolsó rendi országgyűlés Pozsonyban azonnal törvénybe iktatta. Ebben rejlik a magyar 1848 egyik sajátossága, írja Múltunk rovatunkban Kovács László történész.

lapajánló_február 8

Krízishelyzet van, háborúznak a hatalmasok, menekültek jönnek. Az emberek pedig szeretnének segíteni rajtuk, hiszen sosem tudhatjuk, mikor szorulunk mi mások segítségére. A csallóközi települések közösségi oldalain hömpölyög a temérdek információ, már alig lehet követni a sok adakozó személyt, csoportot, számlaszámot. Újabb és újabb önkéntesek próbálnak „összedolgozni” valamilyen nagyobb szervezettel, ezért igyekszünk áttekinthetőbbé tenni a jószándékú kezdeményezéseket, olvasható a Tájaink rovatban Reczai Lilla Bajban ismerszik meg a jó barát összefoglalójában.

A pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés hídja kerek 50 éve ikonikus építménye a fővárosnak, ezért is méltatlan, hogy a híd alatti terület, főleg a ligetfalui oldalon, évek óta rendkívül elhanyagolt állapotban van, így nem szívesen járnak arrafelé a pozsonyiak. Sokak számára ezért örvendetes hír, hogy a fővárosban megindult felújítások ezt a területet is elérték. Matúš Vallo főpolgármester azt ígéri, a rekonstrukció követni fogja a híd egyedi építészeti stílusát, olvasható Dunajszky Éva írásában.

Fókuszban a nők egészsége címmel kérdezte Urban László komáromi szülész-nőgyógyászt a gyermekvállalásról, a HPV elleni védőoltásról és a hölgyek sokaságát érintő policisztás petefészek tünetegyüttesről Nagy-Miskó Ildikó.

Szomolai Andrea a pozsonyvezekényi kisiskolában járt. Új eszközök a modern oktatásban azt írja, hogy a 21. század diákjának interakcióra, dinamikára, a valós életben reálisan is használható tudásra van szüksége. A felvidéki magyar iskolák is rengeteg jó módszertani csomagból választhatnak. Azt viszont tudatosítani kell, hogy a játékos, interaktív oktatást elősegítő eszközöket anyagi okokból nem mindegyik iskola engedheti meg magának.

lapajánló_február 8

Dulai Henrietta oceanográfus jelenleg a honolului Hawaii Állami Egyetem oktatójaként tevékenykedik, és továbbra is szenvedélye a kutatás. Tizenkét éve él Hawaiin, de azóta is szülővárosát, Zselízt tartja a világ közepének. Jó volt Zselízen felnőni; biciklizve csavarogtunk az utcákon, a mezőkön, rengeteget jártunk a Garam partjára – a víz mindig is vonzott, mondta a sikeres tudós Kaszmán Zoltánnak.

Először Rimaszombatban, majd Kassán mutatták be Makoldi Sándor Szuszékokra rótt üzenet címmel megjelent kiadványát, amely ősi bútorunk, az ácsolt, vagy más néven kelengyés láda jeleit és titkait fedi fel. A 340 oldalas színes, keménykötésű kiadvány rengeteg képpel és ábrával mutatja be a ma már leginkább a padlásokra, kamrák mélyére száműzött, egykori jellegzetes bútordarab felettébb érdekes történetét, írja Virsinszky Tamás.

lapajánló_február 8

Megnyílt Verebes György Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész kiállítása Kassán, a MaJel Rovás Központban Evidentia latent címmel. „A kiegyensúlyozott, mennyei nyugalmat tükröző arckifejezés, a lélek legárulkodóbb tükre, az arc közvetíti felénk azt a bizonyosságot” – mondta Kovács Ágnes, a MaJel Rovás Központ igazgatója megnyitó beszédében. Verebes György kidolgozott magának egy stílust, festői módszert és a színek alkímiáját, amely szerinte a látás tudomása. „A látás tudomása a bizonyosság, ami nem kíván bizonyítást” – idézte a művészt beszámolójában Fábián Gergely.

Május hatodikán lesz két éve, hogy Zétény község éppen korszerűsítési munkák alatt álló közösségi épülete egy tűzvész martalékává lett. Attól függően, hogy mennyi időt igényel a használatbavételi eljárás, egy kis szerencsével akár már az említett esemény kerek évfordulóján megtarthatják a megújult, megszépült épület ünnepélyes átadását. Minden rosszban van valami jó címmel tudósít a felújítás menetéről Molnár Gabriella.

lapajánló_február 8

Perse – fejezetek egy nógrádi falu életéből. A napokban mutatták be Titton Viktória és Puntigán József monográfiáját. A falu történetét az első írásos említéstől a XX. század közepéig, illetve a község területén zajlott régészeti feltárásokat Titton Viktória a Füleki Vármúzeum igazgatója foglalta össze. A kötet többi anyagát Puntigán József adta közre, akivel Agócs Szvorák Emese beszélgetett

Hizsnyai Tóth Ildikó műfordító, egyetemi oktató a pandémia kitörését, a legkeményebb lezárásokat Kínában élte át. Erről és hídőri küldetéséről mesélt párkányi hallgatóságának Kínai hétköznapok magyar szemmel címmel. A rendezvényen hallottakat Bokor Klára jegyezte le.

lapajánló_február 8

Kávézó rovatunk azzal a kérdéssel indul, hogy létezik-e áteresztőbél-szindróma, majd elolvashatják a Comore – a Hold ismeretlen szigetei (III.), Bokor Klára élménybeszámolójának a befejező részét. B. Szabó Csilla böjti ételkínálatában babburger és agy különleges csokitorta szerepel. Vas Gyula tesztelte a Kia EV6 Earth autót, a márka zöldmezős villanyautóját.

lapajánló_február 8

Szurkoló rovatunkban Rajkovics György azt írja, a nemzetközi sportszövetségek is beálltak a sorba, kitiltanak, szankcionálnak, felfüggesztenek. Természetesen orosz sportolókat, klubokat, szövetségeket. Rajkovics Péter pedig annak járt utána, hogy mégis van esélye a Szuperligának?

lapajánló_február 8

A Magyar7 idei tizedik számában is megtalálják a részletes műsort és a keresztrejtvényt, hátoldalán pedig Késmárk új evangélikus temploma látható.

Kellemes időtöltést, jó olvasást kívánunk lapunkhoz. És ne feledjék, ha még nem előfizetői a Magyar7-nek, a Felvidék egyetlen közéleti hetilapjának, meg is vásárolhatják, nem csupán a standokon, már a postahivatalokban is kapható.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.