Meghosszabbították a Novohrad-Nógrád Geopark nemzetközi hálózati tagságát
Újabb négy évre meghosszabbították a Novohrad- Nógrád UNESCO Globális Geopark címét. A Novohrad- Nógrád Geopark 2010-ben nyert felvételt az Európai Geoparkok Hálózatába. 2014-ben sikeresen megújította hálózati tagságát, majd tagja lett a 2015-ben alakult UNESCO Globális Geopark Hálózatnak. A részleteket a február 25-i salgótarjáni sajtótájékoztatón ismertették.
Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere szerint a tagság meghosszabbításával a geopark fontos mérföldkőhöz érkezett. „A cím viselése előnyt jelenthet úgy az uniós, mind a hazai források lehívása tekintetében”- mondta.
Hozzátette: továbbra is törekednek a természeti környezet megfelelő módon való bemutatására, az itt élők életminőségének javítására, illetve a magyar és szlovák területre látogató turisták részére megfelelő programok biztosítására.
Agócs Attila, Fülek város polgármestere, szerint az értékelés bizonyítja, hogy az infrastruktúra fejlesztésében, a hálózatosodás és a tudományos ismeretterjesztés terén is jó munkát végeznek.
„A szlovák oldalon a legfontosabb geosite-okat próbáltuk fejleszteni. Számos tansövényt építettünk ki, újítottunk meg. Így Sátorosbánya, Ajnácskő, Óbást és Fülek mellett, de egyéb helyeken is előkészítettünk olyan pályázatokat, amelyek ezt az ügyet segítik elő. Az elmúlt években mindezek mellett főként a hálózatosodás területén értünk el eredményeket. A településekkel sokkal effektívebb a kapcsolat, mint azelőtt volt”- nyilatkozta portálunknak.
Kiemelte: a Losonci járás a legkevésbé fejlett szlovákiai járások egyike. Így a geopark fejlesztéseit a cselekvési tervbe is igyekszenek beépíteni, illetve a Turisztikai Desztinációs Menedzsment szervezeten keresztül szeretnének forrásokat lehívni az egyes lokalitásokra.
Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere, az ellenőrzést ismertette. Elmondta: szigorú elvárásoknak kellett megfelelni ahhoz, hogy a Novohrad- Nógrád Geopark az elkövetkező négy évben is a hálózat tagja maradhasson.
„Az UNESCO által kijelölt szakértők, prof. Ibrahim Kommo és dr. Henrig Zellmer, tavaly júliusban négy napos, helyszíni bejárással összekötött ellenőrzést tartottak a területen, melynek során számos földtani objektumot és egyéb geoparki helyszínt kerestek fel. A zárójelentés augusztus végén készült el, melyhez ajánlásokat is csatoltak. A hivatalos eredményre ez év februárjáig kellett várni”- tájékoztatott.
Az alpolgármester a geopark működésével kapcsolatban megfogalmazott ajánlások között említette, hogy a jövőben kiemelten kell kezelni a geopark bemutatását a Világörökséghez tartozó Hollókőn, hogy érdemes lenne integrált módon bemutatni a füleki vár régészeti és geológiai emlékeit, valamint a somoskői vár környékén érdemes lenne bemutatni a kőbányászat hatását a regionális fejlődésre.
Kiemelte továbbá a Modern Városok Programot, melynek részeként 22 milliárd forint összértékű fejlesztés kaphat hamarosan zöld utat Salgótarjánban. „Ez olyan impulzust, lökést adhat a helyi turizmusnak, melynek köszönhetően a térség felkerülhet Magyarország kedvelt célpontjai közé”- mondta.
Skuczi Nándor, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: ki kell használni, és jól kell tudni kihasználni Nógrád megye csodás természeti értékeit. „A turisztika egyik speciális ágára, a rekreációra és a sport turizmusra lenne érdemes fókuszálni, ez lehet a térség kitörési pontja”- emelte ki.
Novohrad- Nógrád UNESCO Globális Geopark 64 magyarországi és 28 szlovákiai települést ölel fel. A hálózat fontos célja, hogy a geoparkok földtani örökség védelmét beillesszék a fenntartható regionális gazdasági fejlődést célzó stratégiákba. A geoparkok létesítésével a helyi lakosság gazdasági fejlődését és a fenntarthatóságot kívánják elérni, a turizmus fejlesztésével és más gazdasági, kulturális tevékenységek támogatásával.