2019. december 11., 09:25

Megalakult a felvidéki magyar borászok társulása

Alakuló ülésre hívta Geönczeöl Attila, Sütő Zsolt és Bott Frigyes a Felvidék magyarlakta vidékeinek borászait annak érdekében, hogy felálljon egy olyan szövetség, amely fel tudja vállalni a felvidéki magyar borászok szakmai érdekvédelmét, marketing szervezetként, valamint fórumként működve, egyben képviselve borászainkat a Külhoni Magyar Borászok Egyesületében

Médialapozó

Geönczeöl Attilát, a társulás egyik szorgalmazóját kérdeztük a részletekről. Elmondta,  már régen megfogalmazódott az ötlet, a felvidéki borászoknak is kellene egy szakmai szervezet, amely tudná őket képviselni, közös véleményt megfogalmazni akár Szlovákia, akár Magyarország felé. Ezen keresztül nyilvánvalóvá tudnák tenni, milyen úton szeretnének elindulni, hogyan szeretnék kialakítani a borvidékek együttműködését.

„Céljainkat megfogalmaztuk az alapszabályzatban, hogy csak néhányat idézzek: oktatás, felnőttképzés, közösségi marketing, borvidékek fejlesztése, hagyományok ápolása az ökológiai szőlőtermesztés elterjesztése, ösztönzése, együttműködés, közös gondolkodás” – emelte ki Geönczeöl Attila.

Ennek előzményeként 2018 elején megalakult a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete és az volt a cél, hogy minden egyes országban megalakuljon egy saját polgári társulás is ezen belül. Ezért Geönczeöl Attila, Sütő Zsolt és Bott Frigyes kidolgoztak egy alapszabályzatot, amit a belügyminisztérium elfogadott. Közgyűlést hívtak össze, felvették a tagokat és megválasztották a vezetőséget.

A Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulása 25 fővel alakult meg. Elnöke Geönczeöl Attila lett, a két alelnök Sütő Zsolt és Zsigmond Gábor. Rajtuk kívül a vezetőség tagjai még Borvák Imre és Bóna Bertalan.

Egyelőre a polgári társulás tagja az lehet, aki bejegyzett borászként rendelkezik regisztrációs számmal. Geönczeöl Attila kifejtette, gondolkodnak a lehetőségeken, hogyan tudnák bekapcsolni soraikba a borász polgári társulásokat és azokat a szőlőtermelőket, akiknek nincs borászati regisztrációjuk.

Az újonnan alakult társulásba még várják tagokat. A jelentkezéshez elég egy rövid bemutatkozó levél, elérhetőség és a regisztrációs szám, valamit a csatlakozási szándék kinyilvánítása. Azt a 3 legfőbb dolgot, amiért érdemes belépni  a Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulásába Geönczeöl Attila elnök így határozta meg: 1. A társulás felkutatja a forrásokat a borvidék fejlesztésére és a szakembereket, akik ebben részt tudnak venni. 2. Népszerűsíti az itt termelt borokat. 3. Megkönnyíti a kapcsolattartást a magyar és szlovák kormányzati szervekkel, valamint a hivatalokkal.

Érdekvédelmet is biztosít, hiszen már most vannak bizonyos típusú borok, amelyeket el akarnak lehetetleníteni, de nekünk ezekért is ki kell állni, pláne, ha ezeket a borokat zömmel felvidéki magyar borászok készítik.

Az alakuló közgyűlésen szakmai előadások is elhangzottak. Szoboszlay Zoltán a talajtakaró növények alkalmazását taglalta a szőlőtermesztésben, ifj. Korpás András régiónk szőlőfajtáinak genetikai eredetéről értekezett, Marcinkó Adrián pedig online bormarketinget mutatott be 7 lépésben.

Geönczeöl Attila elnök és Sütő Zsolt alelnök
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék