2019. május 25., 11:03

Mától csak kerülőúton juthat be Lévába

Némi csúszás után 2019. május 25-én reggel 6 órakor vette kezdetét az I/51-es úton található lévai felüljáró felújítása, amit a renoválás idejére, a tervek szerint 8 hónapig teljesen lezárnak a gépjárműforgalom elől; a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők számára viszont a munkálatok ideje alatt is biztosítva lesz a felüljárón való átkelés.

Lévai felüljáró
Fotó: Kaszmán Zoltán

Amint arról korábban már beszámoltunk, a 3,5 tonna feletti össztömegű közlekedési eszközökre vonatkozó, a tehergépjármű-forgalom kitiltását megszabó rendelet már 2018. december 13-án életbe lépett. Az érintett járművek sofőrjei ennek értelmében a közel 8 kilométeres Kálna–Léva távolságot kerülővel (Újbars, Kiskoszmály és Garamtolmács érintésével) kénytelenek megtenni.

Az autósok a mai naptól Nyitra felől a Jurská cesta–Mochovská ulica –Perecká ulica–ulica Ku Bratke–Nádražný rad elkerülő útvonalon tudják majd megközelíteni a belvárost. Ugyanez lesz érvényes az új menetrend szerint közlekedő (városi) autóbusz-forgalomra is.

„A munkálatokat 2019 decemberének végéig szeretnénk befejezni” – mondta el a kivitelező Strabag nevű cég építésvezetője, Mário Pomajbo. Ennek megfelelően az útlezárásra vonatkozó rendelet december 22-éig lesz érvényben. Az I/51-es út ezen szakaszán történő felújítási munkálatok mintegy 5,2 millió euróba fognak kerülni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.