Martoson ma is él a pillikézés

2020. április 11., 15:34
Nagy Miskó Ildikó

Napjainkban is élteti a nagyböjti pillikézést a bő harmincöt éve működő Martosi Hagyományőrző Együttes. A sok dallal párosuló karikázó táncról, valamint a népszokások nemzedékről nemzedékre történő átörökítéséről, illetve a Martoson is egyre gyérebb részvételű húsvéti locsolkodásról Kovács Mária együttesvezető mesél.

Mivel Martos a 19. és a 20. században is a Komáromi járás legelzártabb református községének számított, itt nem éltek a katolikus falvakra jellemző húsvéti népszokások. Ellenben, mondja Kovács Mária, az édesanyja sokat mesélt neki a tavaszi termékenységi rítusokhoz kötődő nagyböjti pillikézésről, más néven kurjázásról.

Karikázó körtánc, sok népdallal

– Felkeltette az érdeklődésemet, ezért a karikázó körtánccal kapcsolatos szakirodalmat is böngészgettem. Erről Martin György „Tinka” Erkel-díjas magyar tánctörténész, néprajzkutató, a magyar táncházmozgalom egyik szellemi atyjának a műveiben is olvastam. E táncot a helyi lányok és ifiasszonyok a később hozzájuk csatlakozó legényekkel együtt a Horváth-tó partján járták. E népszokás nagyon fontos részét képezték a népdalok. Miközben a martosiak ropták a monoton táncot, akár órákon keresztül képesek voltak újabb és újabb népdalokat énekelni. Nyilvánvaló, hogy rengeteg különböző hangulatú népdalt ismertek.

martosi_pillikezes_3.jpg

Minden évben először a nagyböjt első vasárnapján két órától tartott istentisztelet után gyülekeztek, és perdültek táncra a tóparton. Aztán ugyanezt, egészen húsvétig, minden vasárnap megismételték, s akár este tíz óráig is táncoltak a fák alatt.

Ha kedvük támadt, hétköznapokon is pillikéztek. Úgy hallottam, hogy mindez teljesen spontán módon, vezényszó és zenekar nélkül történt. A böjti időszakban ugyanis tiltva voltak a zenés mulatságok, de népdalokat énekelni és körtáncot járni lehetett. Mivel korábban a martosiak a saját mutatós népviseletükben jártak-keltek, így a templomból jövet is abban táncoltak.

Örömteli hagyományőrzés, kevés locsoló

A Kovács Mária által irányított hagyományőrző együttes néhány éve felvette a repertoárjába a pillikézést, s azóta a Böjti karikázó című összeállításukat már Martoson kívül is több helyszínen bemutatták.

– A második világháború után, azaz a hontalanság éveiben sok értékétől megfosztották a hazai magyarságot, ekkor egyebek mellett a pillikézés is elmaradt. Fontosnak tartjuk azonban a népszokások és a hagyományok továbbéltetését, hogy az elődeink által ránk hagyott örökség és a népviseletünk ne vesszen el. A népdalok és a néptáncok olyan páratlan értéket jelentenek, amelyek nem merülhetnek feledésbe. Az évek során 16-20 taggal folyamatosan működő együttesünkben több korosztály képviselői együtt dalolnak, táncolnak, zenélnek, így biztosítottnak látszik az utánpótlás. Míg a hasonló együttesek többségébe nehéz bevonzani a férfi és fiú tagokat, hozzánk szerencsére a másik nem képviselői is szívesen jönnek. Arra is volt példa, hogy a saját örömünkre a régi helyszínen pillikéztünk egyet.

martosi_pillikezes_2.jpg

Az együttes vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a pillikézést hajdanán más környékbeli falvakban ugyancsak ismerték.

– E böjti körtáncot régebben Ímelyen, Naszvadon, Hetényben és Madaron is járták. Többnyire a katolikus lakosságú falvak népszokása volt, de Martos kivételt képezett. Végül nálunk maradt meg hosszabb ideig, egészen máig. Ez talán annak is köszönhető, hogy a mi községünk sokáig megközelíthetetlen zsákfalunak számított, ahol éppen az elszigeteltsége miatt tovább maradtak fenn a népszokások és a hagyományok, mint másutt. A pillikézés, illetve kurjázás szó eredetében azonban nem vagyok biztos.

Feltételezhető, hogy a pillikézés szónak köze van a pillekönnyű jelzőhöz, ahogy a táncosok könnyedén lejtették a táncot. A másik elnevezésnek valószínűleg a kurjantani igéhez lehet köze, mert a körtánc résztvevői a tánc végén elkurjantották magukat: haza! Vagyis ideje hazamenni.

A tojásfestés és a húsvéthétfői locsolkodás természetesen Martoson is divatban volt. Az utóbbi években azonban egyre kevesebben művelik ezt a szép szokást.

– A martosi fiúk és férfiak már csak a legközelebbi rokonaikat szokták megöntözni, kihalóban van ez a közép-európai húsvéti hagyomány. Még az én gyermekkoromban is házról házra jártak, locsolóverseket mondtak. Akik napjainkban is hajlandóak locsolkodni, azt illatos kölnivel teszik, de a húsvéti tojásra sem nagyon tartanak igényt.

Régebben vödörnyi vízzel locsolták a szebbik nem képviselőit, hogy ne hervadjanak el. A vízzel való locsolkodás hagyománya a víz megtisztító és megújító erejében gyökerezik.

A koronavírus-járvány idején azonban azok is odahaza maradnak, akik eddig felkeresték a rokonaikat. Meghitt családi légkörben fogunk valamennyien ünnepelni, bízva a járvány eltűnésében és a világ megújulásában.      

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/14. számában.
 
 

Kövesse facebook oldalunkat is!