2018. október 20., 17:42

Leleplezték Szent-Ivány József emléktábláját Rimaszombatban

Szent-Ivány József a két háború közötti felvidéki közélet kiemelkedő alakja volt.

Szent-Iványi
Médialapozó
Fotó: Majoros Jácint

A rimaszombati Közösségi Házban székelő civil szervezetek jóvoltából emléktáblát avattak a Gömör emblematikus alakjának számító Szent-Ivány Józsefnek.

Az ünnepségen beszédet mondott Haraszti Attila, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja, Simon Attila történész, valamint Mogyorósi András, Szent-Ivány József dédunokája. Szent-Ivány József egy emblematikus alakja volt Gömörnek, aki egyszerre volt birtokos, politikus, mecénás, köz- és szépíró, művelődésszervező és egyben jó családapa.

Fotó:  Majoros Jácint

Képességeit, energiáit a világháború által megtépázott önbizalmát vesztett magyar közösség művelésére, fejlesztésére, képviseletére fordította - mondta a politikusról Haraszti Attila, kassai főkonzul.

Szent-Ivány József egy Bején élő birtokos volt, egyúttal a két háború között a szlovenszkói magyar politika vezéralakja. A Magyar Nemzeti Pártnak a vezére, végig a két háború között prágai parlamenti képviselő és tulajdonképpen igazi irányító ember volt, aki lapokat alapított, gazdasági egyesületet vezetett, mintagazdaságot irányított Bején, verseket, novellákat írt. Tehát egy nagyon sokoldalú ember volt, aki tényleg nagy érdemeket szerzett abban, hogy ez a közösség erős legyen - elevenítette fel Szent-Iványi emlékét Simon Attila, történész.

Fotó:  Majoros Jácint

Amikor a Simon Attila könyvbemutatóit járva, előadásait hallgatva szembesültem azzal, hogy Rimaszombat Szent-Ivány életében milyen jelentős központot alkotott, akkor megerősödött bennem, hogy  itt is van helye Szent-Ivány József emléktáblájának, viszont nagyon fogunk örülni, ha Tornalján ill.  Bejében is egy ilyen táblaavatáson, vagy emlékhely kialakításon részt vehetünk majd - emelte ki Pósa Homoly Erzsébet, szervező.

Kis lépések nagy politikusa  - ezt a címet kapta az a könyv, amely 2017 év elején látott napvilágot Simon Attila és Tóth László gondozásában. 

Fotó:  Majoros Jácint

Számomra is különösen megható volt az, hogy ennyi felvidéki civil szervezet, polgári egyesületek összefogtak és közösen rendezték meg ezt az emlékünnepséget ezt az emléktábla avatást. Nemcsak egy szervezet, hanem egyszerre egy féltucat szervezet adta a nevét ehhez és ez különösen megható volt számomra személyesen is és én azt gondolom, hogy az egész család számára is. A nemrégen megjelent Szent-Ivány Józsefről megjelent könyv az  lényegében hűen részletezte azokat a tetteket, azokat a törekvéseket, amellyel Szent-Ivány József elsősorban a két világháború közötti felvidéki magyar életnek az egyik legfontosabb képviselője volt, amelyeket képviselt. Én azt gondolom, hogy ez egy óriási lépés, hogy most már ő róla is lehet tudni - mondta el Mogyorósi András, Szent Ivány József Budapesten élő dédunokája. 

Fotó:  Majoros Jácint

A Szent-Ivány család leszármazottai közül többen is részt vettek az emléktábla leleplezésén.  A család különböző sarjai Budapesten, és Közép-Európa más térségeiben, illetve Ausztráliában telepedtek le. Ma még áll Bejében a családi kastély, igaz szebb napokat is megélt. Jelenleg magántulajdonban van az épület, pár hónapja egy ingatlankereskedés útján vált eladóvá. A kastély jelentős tatarozást követően Gömör egyik patinás épületévé válhatna.

Szent-Iványi
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.