Leleplezték az ipolysági Böhm Aranka-emléktáblát
2019. július 12-én újabb emléktáblát avattak Ipolyságon. Ezúttal Karinthy Frigyes második feleségének, Böhm Arankának, a város szülöttjének állítottak emléket.
„Ipolyság a környéknek, a városnak és az egész világnak nagyon sok tehetséges és hasznos embert adott. Szorgos helytörténészek tevékenységének is köszönhetően a városban a kilencvenes évektől kezdve avatunk emléktáblákat.
S hogy kell-e emléktáblákat avatni? Akik azt mondják, hogy felesleges, vajon látják-e értelmét a sírkőállításnak?”
– tette fel a költői kérdést bevezetőjében a Honti Múzeum és Galéria igazgatója, Pálinkás Tibor, aki azt is kiemelte, hogy a helyi kórház alapítója, Kovács Sebestény Endre után Böhm Aranka a második orvos, aki emléktáblát kapott Ipolyságon.
Ünnepi beszéddel a Turczel Lajos-díjas Kiss László készült, aki tavaly, a XVI. Ipoly Nap rendezvénysorozat keretén belül tartott,
Az Ipoly partjáról Auschwitzig – Karinthyné Böhm Aranka című előadásában számolt be részletesen az asszonyra vonatkozó orvostörténeti kutatásairól.
„Böhm Aranka nevét nem találjuk sem az általános, sem az orvostörténeti lexikonjainkban. A kortársi visszaemlékezések nem említik születési helyét. Az Ipolyságon az 1980-as években nagy sikerű előadást tartó orvos-genetikus, Czeizel Endre – Erős Erikával közösen írt Számadás a tálentomról című könyvében – sem nevezi meg az asszony szülőhelyét” – szólt a múzeum udvarán összegyűlt hallgatóság felé az orvostörténész, majd így folytatta: „Mivel csak 1895 óta létezik állami anyakönyvvezetés, ezért Böhm Aranka 1893-as születését anyakönyvi kivonattal nehezen lehet bizonyítani.
A helyszín viszont a Semmelweis Egyetem levéltárának anyagát közreadó ún. Promóciós Könyvek III. kötetéből kiderül. Az ebben található 3670-es számú bejegyzés rámutat, hogy
Karinthy Frigyes Ernőné Böhm Aranka, aki 1932. június 25-én kapta meg orvosi diplomáját, Ipolyságon született 1893. július 17-én.
Elmondása szerint ezt alátámasztották azok az adatok is, amelyekre a budapesti Semmelweis Egyetem levéltára igazgatójának, Molnár Lászlónak a segítségével derült fény.
Kiss László először a Honti Lapok 2006-ban megjelent 4. számában publikált a témáról, majd a következő, 2007-es év első számában már bizonyított tényként közölte az információt Böhm Aranka születési helyéről. Kutatásainak eredményeit a budapesti Orvosi Hetilap hasábjain is közölte; 2011-ben itt jelent meg az Utazás a feleségem körül – Karinthyné dr. Böhm Aranka című dolgozata.