2018. október 11., 10:23

Lecserélődött az SZMPSZ területi választmányának vezetősége

Megtartotta tisztújító közgyűlését a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) Galánta-Vágsellye Területi Választmánya. Szetyinszky Veronika több évtizedes áldozatos vezetői munka után lemondott az elnökségről. Az alapszervezetek jelenlevő képviselői titkos szavazással választották meg az új elnököt, alelnököt és pénztárost majd az országos elnöki és alelnöki posztra is leadták a jelöléseket.

szmpsz3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Az SZMPSZ Galánta-Vágsellye Területi Választmánya október 9-én, kedden tartott tisztújító közgyűlést Galántán a Pázmány Péter Alapítvány irodaházában. Az alapszervezetek képviselőit és az intézményvezetőket Szetyinszky Veronika, a TV elnöke köszöntötte és tisztelettel megköszönte a hosszú évek bizalmát pedagóguskollégáinak, hangsúlyozván, bár távozik a TV éléről, továbbra is segítő kezet nyújt majd az új vezetőségnek.

Szetyinszky Veronika beszámolt az elmúlt két év tevékenységéről, és örömét fejezte ki azon tény felett, hogy a Területi Választmánynak sikerült aktívan bekapcsolódnia az olyan jeles, országos programok szervezésénél, mint a Kincskereső országos diákkonferencia, a Diákolimpia, valamint a Csillagoknak Teremtője népdalverseny. Ezen kívül számos vetélkedőnél nyújtottak segítő kezet és tanulmányi utakat is szerveztek. Jelentős eredményként könyvelhetik el az egyre nagyobb érdeklődést felkeltő, sikeres Országos Óvópedagógia Konferencia szervezését is, amelyet a Bethlen Gábor Alap is támogat.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Szanyi Mária, a Kincskereső mozgalom elindítója hangsúlyozta a régió fontosságát a tehetséges diákok felkutatásában és segítő munkára biztatta a kollégákat. A beszámolók után az alapszervezetek képviselői titkos szavazás útján választották meg az SZMPSZ Galánta-Vágsellye Területi Választmányának következő elnökét, alelnökeit és pénztárosát. A szavazatokat a megválasztott mandátumvizsgáló- és szavazatszámláló bizottság tagjai hitelesítették. Szetyinszky Veronika leköszönése után az elnöki posztot Narancsík Szilvia, a nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola igazgatónője veszi majd át. Az alapszervezetek négy jelöltből két alelnököt választottak. A legtöbb szavazatot Radványi Adél, a nagyfödémesi Borsos Mihály újonnan kinevezett igazgatónője kapta, aki ezzel a pozícióval Országos Választmányi taggá is válik. Munkáját a másik kinevezett alelnök, Manó Ivett segíti majd, aki az óvópedagógusok táborát erősíti. Szetyinszky Veronika kiemelte, a működő, életképes vezetőség a jelen helyzetben elsődleges fontosságú a TV számára.

A Területi Választmány elnökségéhez több javaslat is befutott az országos elnök személyét illetően. Jókai Tibor halála után a szövetség megbízott elnöke Vörös Mária lett, aki azonban többször is kiemelte, nem kívánja vállalni az elnöki jelöltséget. Többeknél felmerült annak, lehetősége is, hogy a rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező Pék Lászlót jelöljék, ő azonban már korábban, határozottan, köszönettel visszautasította a lehetőséget. Egy alapszervezet a dunaszerdahelyi érdekeltségű Masszi János nevét is felvetette. A titkos szavazás során eldőlt, a Galánta-Vágsellye Területi Választmánya a komáromi országos iroda vezetőjeként és területi választmányi elnökként is kellő szakmai tapasztalatot szerzett Fekete Irént jelöli országos elnöki posztra, Vörös Máriát pedig alelnökire. A TV-t az országos közgyűlés küldöttei képviselik majd október 27-én Rimaszombatban.

A közgyűlésen Pék László értékelőjében elmondta a SZMPSZ jeleskedik a rendezvényszervezésben, de a kisiskolák érdekvédelme hagy némi kívánnivalót maga után. Pék László szerint erősíteni kellene az oktatáskutatást, és szükség lenne saját tankönyvíró csapatokra is.  

A Területi Választmány leendő elnöke, Narancsík Szilvia zárszavában méltatta és megköszönte Szetyinszky Veronika áldozatos munkásságát, majd az aktív együttműködés jegyében szólította meg a pedagógusokat. Az intézményvezető nyomatékosította, ahogy egy iskola igazgatójának is a tantestülete nyújtja a legnagyobb támaszt, addig a TV elnöke és alelnökei sem tudnak eredményesen dolgozni az alapszervezetek segítő kezei és szívei nélkül.

A közgyűlés zárszavaként bemutatták az október 25-26-án Galántán megrendezésre kerülő Országos Óvópedagógiai Konferencia programját, valamint egy szakolcai tanulmányútra invitálták a pedagógusokat és családjaikat.

 

szmpsz3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.