Leállt a tömegközlekedés és dugók alakultak ki Pozsonyban a buszpályaudvarnál talált légibomba miatt

2021. július 20., 12:02
ma7 | TASR

Megbénult a tömegközlekedés, nem járnak a buszok és a trolibuszok a főváros központjában, mivel légibombát találtak a pozsonyi Chalupkova utcában. A villamosok továbbra is menetrend szerint közlekednek – tájékoztatta TASR hírügynökséget Martin Chlebovec, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat szóvivője.

bomba- Pozsony
Fotó: TASR

A Slovak Lines autóbusz-közlekedési vállalat tájékoztatása szerint lezárták a Bottova utcai buszpályaudvart és a szomszédos utcákat.

Előreláthatólag három órán belül megnyitjuk a buszpályaudvart"

 - közölte a vállalat a közösségi hálón. A pályaudvar megnyitásáig nem indulnak onnan a távolsági buszok.

A vállalat tájékoztatása szerint azok a buszok, amelyek az állomás lezárása előtt éppen úton voltak, továbbra is közlekednek.

A szenci  és a bazini járat azonban a Főrévi (Prievozská) úti megállóban áll meg, a somorjai járat a Pažítkova utcai megállóban, az erdőháti  járatok pedig a Récsei vámon.

„A távolsági és nemzetközi járatok a Bajkál utcai megállóból közlekednek" - közölte a Slovak Lines.

Pozsony központjában is komoly forgalmi dugók vannak. Az RTVS Zöld Hullám című műsora a Mlynské nivy, a Košická, a Landererova és a Karadžičova utca lezárásáról tájékoztatott.

Kedden reggel pirotechnikai vizsgálatot végeztek a Chalupkova utcában, egy építkezési területen. A lakosokat arra kérték, kerüljék el a területet, a szomszédos utcákat, és aki a helyszínen tartózkodik, kövesse a rendőrség utasításait.

2021. július 20., 10:01 Frissítve: júl. 20. 13:29

Bombát találtak a pozsonyi buszpályaudvar közelében, a környékbeli épületek kiürítését javasolták

A rendőrség arra kéri a polgárokat, kerüljék el a „bombalelőhely” környékét.

Kövesse facebook oldalunkat is!