2022. június 18., 12:37

Lassan készül a Napút festőjének emlékháza

Idén ősszel kellett volna átadni a Csontváry-emlékházat Gácson. Jó szlovákiai szokás szerint elhúzódott a közbeszerzés, így biztosan nem sikerül tartani a határidőt. A magyar–szlovák határon átnyúló együttműködési projekt magyarországi partnerei viszont már a Dornyay Turistaház felújításának végéhez közelednek.

Csontváry emlékház
Fotó: Pro Art Projekt Iroda
A készülő emlékház vizualizációja

Ki tudja, álmodott-e cédrusokról, athéni sétakocsikázásról vagy Taormináról a Gácson tíz évig patikáriusként dolgozó Csontváry Kosztka Tivadar? Nem tudjuk, de azt igen, hogy szerette a szelíd nógrádi tájat, és Gácson nemcsak orvosságokat kevert, hanem festékeket is, sőt számos rajzában megörökítette a tájat. Innen indult aztán külföldi útjaira, hogy tanuljon és élményeket gyűjtsön.   

A Losonci járásban fekvő, szinte teljesen szlovákok lakta település, valamint a magyarországi Salgótarján közötti határon átnyúló együttműködési projektet az Európai Régiófejlesztési Alap hozzájárulásával valósítják meg. Ennek köszönhetően Gács község mintegy 637 ezer euróban részesül.

Alexander Udvardy 2020 nyarán úgy nyilatkozott, hogy számos adminisztrációs feladat és bonyolult közbeszerzési folyamat előtt állnak, bár akkor még nem sejtette, hogy ennyire elhúzódik a megvalósítás. Az egykori óvodaépület felújítása révén születő Csontváry-emlékház átadását idén szeptemberre tervezték, csakhogy a losonci kivitelező cég mindössze három hete kezdett bele a munkába. 

Elhúzódó közbeszerzés

Az ok? A hosszadalmas közbeszerzés és annak az irányító hatóság, esetünkben a beruházási, területfejlesztési és informatizálási minisztérium jóváhagyása. 

– Magyarországi partnerünkhöz képest mi gyorsabban megkaptuk az építési engedélyt, náluk viszont a közbeszerzés volt akadálymentes. Tavaly év végén kezdték a Dornyay Turistaház átalakítását, és az októberi határidőt gond nélkül tartani tudják. Mi viszont kénytelenek vagyunk kérni a határidő meghosszabbítását fél évvel – mondta a polgármester, bízva abban, hogy a halasztás nem lesz probléma. A községnek azonban az építőanyagok drágulásával is számolnia kell. 

Csontváry emlékház
Fotó:  Pro Art Projekt Iroda

– Úgy gondolom, hogy beleférünk a költségvetésbe, bár a piaci helyzet kiszámíthatatlansága miatt rosszabb forgatókönyvekre is fel kell készülni. De hiszem, hogy jövőre végre megnyithatjuk az emlékházat – hangsúlyozta.

A magyar oldalon, Eresztvényen a felújított Dornyay Turistaházban Mustó János-emlékház létesül, amely a szlovák származású festőművész munkásságának bemutatását szolgálja. Az épületben művészeti műhelyek, kulturális rendezvények, kiállítások és szlovák nemzetiségi programok kapnak helyet. 

Kincseket rejtő padlás

Szakértői csoport dolgozik az emlékház belső tereinek kialakításán. A tervek szerint a festőt és a patikust is bemutatnák, vagyis az egykori gyógyszertár berendezése mellett Csontváry-reprodukciók is láthatók majd az emlékházban. 

– Szeretnénk olyan reprodukciót is kiállítani, amely egykor a gácsi patika padlásáról került elő, s innen indult hódító útjára. Emellett bemutatjuk majd a község és a környék történelmi-kulturális örökségét. Megismertetjük a látogatókat a faluban évszázadokon át élő Forgách család történetével, illetve a helyi fazekasműhely működésével is. Ezáltal az emlékház egyfajta információs pontként is szolgál majd, amely átfogó tájékoztatást nyújt a régióról – részletezte a polgármester.

Sok évtizedes adósság

Puntigán József helytörténész az emlékház belső tereinek kialakításával foglalkozó szakmai csoport tagja. Több éve kutatja Csontváry gácsi kötődését. Mint mondja, sok évtizedes adósságot próbálnak törleszteni, hiszen a festő gácsi emléke szinte ismeretlen. 

– A Magyarországon megjelent Csontváry életét bemutató kiadványokból valahogy hiányzik a Gácson eltöltött tíz év. Közben meg a faluban igazi Csontváry-kultusz kezd kialakulni. Két éve emléktáblát avattak a gyógyszerészből lett festőművész emlékére. Tavaly többnyelvű – köztük magyar – információs táblákat helyeztek el a megyei támogatásból és saját forrásból felújított, egykori Losonc–Gács vasúti szárnyvonal épületénél, amelyek közül az egyiken Csontváry Kosztka Tivadar életéről lehet olvasni. 

– Az emlékházzal szintén bővítjük az emlékhelyek sorát. Az egykori óvoda egyébként is kapcsolódik Csontváry személyéhez, hiszen segítette a létrehozását – mondta a helytörténész. 

Csontváry emlékház
Fotó:  Sipos Berni
Balról az első ház az egykori óvoda épülete

Gács Nógrád egyik gyöngyszeme, ahová évente egyre több turista érkezik. Elsősorban a Forgách-kastélyra kíváncsiak, de egyre inkább bekerül a köztudatba a szabadtéri Csontváry-galéria, a felújított vasúti őrház, és a valamikori gyógyszertár épülete, amelyek a készülő emlékházzal együtt a tervezett tanösvény helyszínei lesznek. 

– Ez növelheti a község vonzerejét, hiszen Csontváry Magyarországon hihetetlen népszerűségnek örvend, és ha sikerül kialakítani olyan helyet, ahol az életének eddig ismeretlen részleteit is be tudjuk mutatni, akkor vélhetően még több látogatót fogadhatunk Gácson – mutatott rá Puntigán József.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/24. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.