2022. április 2., 17:01

Laja bácsi, Isten vele!

Felfoghatatlan a hír. Szeretett osztályfőnököm, magyar- és történelemtanárom, Görcs Lajos nincs többé. Az Úr magához szólította. Régóta betegeskedett és készültem is hozzá az idősotthonba, ahol éldegélt, de a Covid miatt egyre csak elodáztam a látogatást. Lekéstem róla…

Görcs Lajos

Görcs Lajos, vagy ahogy mi neveztük, Laja bácsi a somorjai gimnázium legendás tanára volt. Az a fajta, akit nem lehetett nem észrevenni, akinek öblös hangjára nem lehetett nem felfigyelni. Aki mindig arra tanított, legyünk büszkék magyarságunkra.

Magyar nyelvet, magyar és egy kevés világtörténelmet tanított. Könyvek nélkül. Mert ő az igazságot mondta el nekünk… Jegyzetelni kellett az órákon. Még emlékszem, mindig szólt, hogy gyerekek, ezt a dátumot akkor most kétszer húzzátok alá a füzetben, mert ezt tudni kell. A vérzivataros magyar történelem legfontosabb eseményeinek évszámait minden felmérőben és feleletben követelte. A magyar fogalmazások lehettek bármilyen szépek-kerekek, ha volt bennük egy-két nagy helyesírási hiba, a jegyet kíméletlenül lerontotta. Volt, hogy két dolgozatban is egymás után mindig ugyanazt a hibát vétettem, kerek-perec megmondta, legközelebb ötöst ad, ha addigra nem tanulom meg, hogy kell ezt a szót helyesen írni.

Szigorú volt, de emberséges. Nem kivételezett. Még velem sem, pedig távoli rokonok voltunk. Soha nem felejtem el, ahogy már az első őszi kötelező paradicsomszedésnél odalépett hozzám, hogy tudom- e, mi rokonok lennénk. Zavarodottan mondtam, hogy igen. S a következő mondata az volt, ne számítsak arra, hogy velem ezért kivételezni fog. Nem is tette. Sőt, talán még szigorúbb is volt hozzám. Mintha kicsit többet is várt volna tőlem… Miközben végig éreztem, hogy szeret és szorít azért, vigyem valamire az életben.

Rokon leányka csak azután lettem, miután leérettségiztem és néha-néha visszatértem a gimnáziumba, ahol sokat beszélgettünk. Az élet kisebb és nagyobb dolgairól, szeretett szülőfalujáról, Vámosfaluról, kikérdezett a családról, amit soha azelőtt nem tett.

Minden oszálytalálkozónkra eljött és mindenkivel külön-külön is elbeszélgetett. Végig nyitott füllel figyelte a világ történéseit, s nagyon is érzékelte, hogy a történelem rendre megismétli önmagát.

A legnagyobb öröme mégis mindig az volt, hogy az osztálylétszám teljes, minden élünk és virulunk még az egykori 4. A-ból.

Laja bácsi évtizedekig tanított a somorjai gimnáziumban, s diákok százait nevelte tisztességre, emberségre, becsületes magyarságra. Volt benne valami különleges derű, pedig a sors és a történelem nem kímélte, tragédiákkal sújtotta. Örök hálával tartozunk neki mindazért, amit tőle kaptunk.

Somorja városának tiszteletreméltó, nagy tudású polgára volt, akivel szóba lehetett elegyedni az utcán. Tavaly még a városból kitelepített magyarok emlékművének avatásán is beszélt.

Szeretett Laja bácsi, az osztálylétszámunk már sosem lesz teljes maga nélkül. Örökre szívünkben marad, emlékét a legnagyobb tisztelettel megőrizzük.

Így emlékezett Görcs Lajos a kitelepítésekre.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.