2021. január 28., 16:57

Közös projekt által fejlődik a kassai és a nagybörzsönyi kisvasút

Európai uniós forrásokhoz jutottak további beruházásaikhoz és fejlesztéseikhez a Kassán és Nagybörzsönyben működő történelmi keskenynyomtávú erdei vasutak.

Galéria
+6 kép a galériában

A határon átnyúló projektnek nagyon erős mezőnyből sikerült győztesként kikerülnie. Paulik Oszkár, Nagybörzsöny polgármestere kiemelte, a projekt elsősorban turisztikai szempontból kínál korszerű lehetőségeket a kistérségben.

Egy újabb vagonnal bővítjük a Nagybörzsönybe látogatók számára gépparkunkat és felújítunk egy majd hetvenéves dízelmozdonyt”

– fejtette ki. „E téren szoros együttműködésben állunk a szlovákiai partnerünkkel, akiknek szintén szívügyük a történelmi kisvasutak megmentése és fejlesztése. Elmondhatjuk, hogy az Interreg V–A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program 173 799,50 eurós közösségi támogatásának köszönhetően a befogadóképességünket növeljük meg” – fűzte hozzá azzal, a projekt további célkitűzései között igen fontos beruházásnak tartja még a Vásártéri Szabadtéri Színház kialakítását és a Szent István-templom díszkivilágítását.

st-stephan-church.jpg
A Szent István-templom
Kassán pályafelújítást, nyári vagonok beszerzését és a legértékesebb, 137 éves Katka nevű, U36 003 típusú gőzmozdony teljes rekonstrukcióját foglalja magába a projekt”

– nyilatkozta Ľubomír Lehotský, a Kassai Gyermekvasút elnöke, a közös projekt vezető partnere. Hozzáfűzte, a célkitűzéseikhez 205 120 euró áll rendelkezésünkre, amely már az önrészt is magába foglalja.

vagon-kosice_fara_indicatoor_varianta_2.jpg

A Kisvasutak mint egyedülálló kapuk a természetbe és a kulturális örökségünkhöz című projekt 2021. január 1-jén vette kezdetét mintegy 16 hónapos időfutammal, s felkarolja Közép-Európa közös kulturális és ipari emlékeinek gyöngyszemeit, amelyek mára már jelentős turisztikai célpontokká váltak.

A negyedmilliós Kassa mellett működő Gyermekvasút évi 50 ezer, míg a majd hétszáz főt számláló Nagybörzsönyben az Erdei Vasút évi 30 ezer látogatóval büszkélkedhet. Nagy általánosságban elmondható, hogy míg ezek a kisvasutak a XX. század 90-es éveiben a megszűnés határán voltak, ma az együttműködésnek és közös munkának köszönhetően megmaradtak, virágzásnak indultak.

Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.