2022. április 23., 19:55

Komáromban lelt otthonra az ungvári onkológus

Hat évvel ezelőtt költözött Ukrajnából Komáromba Yaroslav Shlyakhta onkológus. Vele együtt már 26 ukrán orvos dolgozik huzamosabb ideje a helyi kórházban. 

Yaroslav Shlyakhta
Fotó: A szerző felvétele
Yaroslav Shlyakhta

Yaroslav szülei és neje, Iryna is ott dolgoznak, és jól érzik magukat a Duna-parti városban. Az ukrán orvosok a gyógyítás mellett menekült honfitársaikat is segítik.

Yaroslav Shlyakhta szülővárosában, Ungváron szerezte orvosi diplomáját, s mivel nyelvi gimnáziumba járt, jól megtanult angolul. Emellett tudatosan kezdett el szlovákul tanulni, hogy az egyetem után el tudjon helyezkedni Szlovákiában. 

Hogyan sikerült ez? Hova kopogtatott be először?

Az akkor komoly orvoshiánnyal küszködő komáromi kórházba, ahova azonnal felvettek az onkológiára. De ahogy látom, az orvoshiány továbbra is nagy probléma Szlovákiában, hiszen sok friss diplomás nyugatabbra keres még jobb megélhetést. Nos, a komáromi kórházban ma már 26 ukrán orvos van, megbarátkoztunk egymással, s a szabadidőnk egy részét is együtt töltjük. Örülök, hogy a helyi kollégák is befogadtak minket. Az altatóorvos édesapám már hét éve az aneszteziológiai osztályon dolgozik, az anyukám pedig a nőgyógyászaton nővérke. Nem titok, a nagypapám Antalóc községből származik, amely a II. világháború előtt még Csehszlovákiához tartozott, és ruszin nyelven is kitűnően beszél. Mi odahaza megszoktuk a kevert ukrán–magyar–ruszin nyelvi közeget, ami nekünk sosem okozott gondot. A közgazdász végzettségű nejem, Iryna kicsit később jött utánam, ő az onkológiai osztály dokumentációs részlegén asszisztens. Itt a hazainál jobbak az életkörülmények, s az egyre korszerűbben felszerelt kórházban a szakmai fejlődésünkhöz is adottak a feltételek.

Mit érzett, amikor értesült a háború kitöréséről? Mire, vagy kikre gondolt?

Február 24-én éppen szolgálatban voltam a sürgősségi osztályon, amikor a reggeli újságból megtudtam, hogy Ukrajnában kitört a háború. A megdöbbentő hír azért is sokkolt, mert a nagyszüleim odahaza élnek. Természetesen napi telefonkapcsolatban vagyunk velük. Szerencsére, Ungvárt eddig nem bombázták az oroszok, s reméljük, hogy nem fordul rosszabbra az ottani helyzet. Mivel a nagymamám 78, a nagypapám pedig 83 éves, ők már nem akarnak elköltözni. Bár félnek a háborútól, de azt mondták, hogy bárhogy is alakul a helyzet, ők a saját házukban akarnak meghalni. Az apu beismerte, hogy már 52 évesen is nehezebben költözött el, mint én huszonévesen. Persze, az általam szintén nagyon szeretett szülővárosomon, Ungváron kívül nekem is hiányoznak a rokonaim és a barátaim. Sajnos, jelenleg nem látogathatom meg őket, mert ha átlépném a határt, annak ellenére is azonnal besoroznának katonának, hogy nincsenek ilyen jellegű ismereteim, tapasztalataim. Még jó, hogy más országból erőszakkal nem vihetnek vissza. Bár Iryna hazalátogathatna, de ilyen veszélyes helyzetben inkább ő is marad itt, nehogy bántódása essen.

Az orvoskollégáival együtt miként tudnak segíteni a Komáromba folyamatosan érkező ukrán menekülteknek?

A háború első heteiben élelmiszereket és tisztálkodási szereket gyűjtöttünk a rászoruló honfitársainknak. Miután beláttuk, hogy ezt a nagyon időigényes tevékenységet az éjjel-nappali szolgálataink miatt hosszú távon képtelenek vagyunk vállalni, inkább csatlakoztunk Komárom város központi gyűjtéséhez, ami a városi rendőrség épületében valósul meg. Ráadásul vállaltuk, és ezt Keszegh Béla polgármesterrel közöltük is, hogy főleg az egészségügy terén, például gyógyszerekkel, egészségügyi eszközökkel igyekszünk segíteni nekik. Továbbá nemrég egy ultrahang készüléket szereztünk és küldtünk az egyik ukrán katonai kórházba. Ezenkívül élelmiszercsomagokat is eljuttatunk az oroszok által megszállt városokba, például Bucsába, a határátkelőhelyekről autókkal családokat szállítottunk Komáromba. Vannak, akik itt maradtak, mások pedig továbbutaztak. 

Sajnos, még mindnyájan nem rendelkeznek menekültstátusszal, ami előfeltétele lenne annak, hogy részesülhessenek a különféle támogatásokban, az ingyenes egészségügyi ellátásban, illetve munkát vállalhassanak. Az is gondot okoz, hogy inkább csak a Kárpátaljáról származók tudnak szlovákul, a távolabbról érkezőknek nyelvi nehézségeik vannak. 

Azoknak Ľubica Balková, a szlovák nyelvkurzust szervező, vezető, helyi újságíró próbál segíteni, aki ruszin gyökerekkel rendelkezik, s tud kommunikálni a menekültekkel. Ők időnként kórházi ellátásra is szorulnak, amit akut esetekben akár egészségbiztosítás nélkül is megkapnak. Elszomorító, hogy mivel az onkológián a jóval drágább, legkorszerűbb immunobiológiai kezelések Szlovákiában nem tartoznak a halaszthatatlan ellátásokhoz, abban még nem részesülhetnek. Lengyelországban például már e téren is történt előrelépés.

Ma még nem tudjuk, meddig tart a vérontás, s csak bízni lehet abban, hogy a közeljövőben befejeződik ez a sok áldozattal és súlyos gazdasági következményekkel is járó háború.

Mivel nem vagyok politikai elemző, ezért sokadmagammal együtt csak remélhetem a háború mielőbbi, de legalább idei végét. Az oroszoknak végre be kellene látniuk, hogy az ukrán egy független, saját anyanyelvvel és kultú-rával rendelkező nemzet, amelyet úgysem tudnak leigázni. Sajnos, Putyin elnök el akarja érni, hogy legalább a Donbaszt megszerezze, tehát addig, amíg ez nem lesz meg, a harcok folytatódnak. 

Fájó, hogy elég egy ilyen fasiszta módszereket alkalmazó diktátor ahhoz, hogy ne csak Ukrajnát, hanem egész Európát a félelem uralja. Ez a politikusok véres játszmája, aminek sajnos, többnyire a vétlen emberek isszák meg a levét.         

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.