Komárom jövője nem az elválasztásban, hanem a kapcsolatok erősítésében rejlik - KÉPEKKEL
A portálunkon már tegnap ismertetett, többfelvonásos észak-komáromi trianoni megemlékezés után, onnan fáklyás menet indult Dél-Komáromba. A Kárpát-medencében egyedülálló eseményt Az Endresz Csoport Egyesület a Felvidéki Értkőrzőkkel, a Kárpátia Sport PT-vel és a a T(e). Ü(gyed). KÖR PT-vel együtt szervezte. A vonulók a volt Komárom vármegyei települések helységnévtábláit is a kezükben tartották.
Útközben, a dél-komáromi Igmándi és Sport utca sarkán állított Trianoni lélekharangot is megkondította Dél- és Észak-Komárom polgármestere, Molnár Attila és Keszegh Béla.
A résztvevők, akiket Arlett Tamás „endreszes“ elnök köszöntött, a Szabadság térre mentek. A városvezetők és a jelen levő civil csoportok képviselői megkoszorúzták az I. világháborús hősök szobrát, amelynél a Tolma Baranta Egyesület tagjai álltak díszőrséget. Az összetartozás jeleként a szervező dél- és észak-komáromi társulások tagjai együtt helyezték el az emlékezés koszorúit.
A tartalmas, továbbgondolásra érdemes emlékbeszédet dr. Bencze Dávid, felvidéki történész mondta, s az esemény során a Himnusz és a Szózat is elhangzott.
„Ahogy Krisztus egykor vállára vette a keresztet, vállunkra vettük ma a béke keresztjét. De nem minket feszítettek fel rá. Mi csak visszük. Erre a keresztre is az Igazság van felfeszítve, és nekünk kell, akiknek vállára tétetett, az Igazságot élve levennünk róla.“ – így szólt a Budapesti Hírlap Elvégeztetett című, 1920. június 4-i vezércikke, amit a szónok idézett beszéde elején.
Majd rámutatott: „Ma este fáklyákkal érkeztünk ide. Komáromból indultunk, és Komáromba érkeztünk. Egy útvonalat tettünk meg, amely néhány kilométer csupán – történelmi értelemben azonban több mint száz év távolságát hordozza magában.
Hangsúlyozta, hogy „a történelmi Magyarország felbomlása a magyarság számára olyan traumának számít, mely mind a mai napig komoly hatást gyakorol a közösségi identitás formálódására. Mindezzel együtt kétségtelen, hogy Trianon a magyar nemzeti tragédiáknak a legmarkánsabb pillanatához tartozik. Egyrészt azért, mert jelentősen sérült az ország területi integritása, és emellett Magyarország a kelet-közép-európai régióban betöltő vezető, korábbi hatalmi szerepét végképp elveszítette. Eközben azoknak a magyaroknak a helyzete, akik az impériumváltást követően kerültek kisebbségi helyzetbe, rendkívül összetetté és minden tekintetben kiszolgáltatottá vált. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a döntést egy olyan nemzetközi tanácskozás hozta, amely nem törekedett a kompromisszumra Magyarország és az újonnan alakuló nemzetállamok között“.
Azt is elmondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia nemzetiségi összetételét figyelembe véve, a magyarság és a nemzetiségek között olyan feszült helyzet alakult ki, amely az elhúzódó, vesztes háború kapcsán csak tovább fokozódott. Az elveszített első világháború pedig a történelmi Magyarország felbomlásához vezetett.
„Tehát megállapíthatjuk, hogy a felvidéki, délvidéki és erdélyi államfordulat gyakorlatilag az elveszített világháborúval és a nemzetiségek önállósodási törekvéseinek révbeérésével kezdődött el. A folyamat soron következő „állomása” a területek birtokbavétele, majd az új rendszerbe való beilleszkedésnek a nehézségei következtek. A békediktátum aláírását, illetve a szerződés ratifikálását pedig a folyamat záróakkordjaként értelmezhetjük...
– fogalmazott.
Emlékeztetett, mivel a Kárpát-medence népei évszázadokon át együtt éltek, egymás mellett, sokszor egymásba fonódva, nem lehetett éles vonalakkal elválasztani nyelvet, kultúrát, gazdaságot és közösségeket.
„A történelmi Magyarország 283.000 négyzetkilométerről 93.000 négyzetkilométerre (vagyis a harmadára) zsugorodott. Az ország lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent, tehát a Magyar Királyság lakosainak 43 százaléka maradt az új, Trianon utáni országban. Ezeket a számokat mindenki, mindenki súlyos fájdalomnak érezte. 1920. június 4-én Magyarországon az üzletek és az iskolák bezártak. Az újságok gyászkeretes címlappal jelentek meg. Százezres tüntetés volt Budapesten és országszerte. Az óriási tiltakozás ellenére a magyar Országgyűlés 1920 végén törvénybe iktatta, tehát elfogadta a trianoni békeszerződést“ – idézte fel a korabeli sajnálatos történéseket.
Majd azt ecsetelte, hogy mi vezethetett idáig, a történelmi Magyarország megszűnéséhez.
A 19. század végétől egyre erősebbé váltak a nemzeti mozgalmak a Monarchia népei között. A szlovák, román, szerb és horvát politikai elit saját nemzetállamot vagy nagyobb autonómiát kívánt. A magyar politikai vezetés ugyanakkor ragaszkodott a történelmi Magyarország egységéhez, és csak korlátozottan volt hajlandó engedményeket tenni a nemzetiségeknek. Ez a konfliktus hosszú távon meggyengítette az ország belső stabilitását“.
Ráadásul a román, szerb és csehszlovák emigráns politikusok a nyugati hatalmak támogatását keresték, és sikeresen győzték meg őket arról, hogy új államaik létrehozása Európa stabilitását szolgálja majd.
Mire a béketárgyalások megkezdődtek, Magyarország katonai és diplomáciai mozgástere rendkívül szűk lett. A trianoni döntést gazdasági és stratégiai szempontok is alakították, amelyek igazságtalanok voltak... Jelentős magyar többségű területek is az utódállamokhoz kerültek. A döntés következtében Magyarország elveszítette nyersanyagainak, erdőségeinek és vasúthálózatának jelentős részét“ – szembesültünk a mindmáig negatív következményekkel járó folyamattal.
Úgy véli, hogy az emberi tényezők voltak a legfájóbbak Trianonban: családok, barátok és emberi kapcsolatok, valamint emberi életek mentek tönkre ezekben a folyamatokban. A bizonytalanság időszakában a háborús nélkülözések, az élelmiszerhiány és a spanyolnátha már önmagukban is súlyos terheket róttak a lakosságra, miközben a csehszlovák csapatok fokozatosan vették birtokba a Felvidéket.
„Bár sokan kezdetben ideiglenes állapotnak tekintették a megszállást, 1919 elejére egyértelművé vált, hogy az új államhatalom tartós berendezkedésre készül. Ez ellen több helyen tiltakozások és sztrájkok bontakoztak ki, különösen Pozsonyban és Komáromban. Az ellenállásra azonban a hatóságok erőszakkal válaszoltak, aminek egyik legismertebb tragédiája az 1919. február 12-i pozsonyi sortűz volt. A komáromi áttörési kísérletet alkalmával pedig a győri, tatabányai és újkomáromi munkásság és fiatalság megpróbálta visszafoglalni a bal parti Komáromot. A csehszlovák alakulatok azonban az Erzsébet-szigetre szorították vissza a támadókat, ahol foglyokat nem ejtve, legyilkolták őket. A kiépülő csehszlovák hatalom ez után sem hagyta abba az atrocitásokat! Hűségesküre kötelezték a hivatali dolgozókat, akik pedig nem fejezték ki lojalitásukat, állásvesztésre, státuszvesztésre vagy emigrálni kényszerültek szülőföldjükről“ – hallhattuk a továbbiakban.
Eközben problémát jelentett a hiányos közellátás, a pénz és földreform, az államhatárok lezárása, és a színmagyar lakta régiók felhígítása tett kísérletek, valamint az új államhatalom kiépülésével megkezdődött a szimbolikus térfoglalás is... Trianon következményei máig hatnak: „A határon túli magyar közösségek létrejötte, az identitás megőrzésének kérdése, valamint az emlékezet szerepe mind ebből a történelmi traumából fakadnak. Ezért fontos, hogy Trianonról ne csak érzelmekkel, hanem történelmi megértéssel és felelősséggel beszéljünk.“
Bencze Dávid egy pozitív fejleményről számolt be: „ A Nemzeti Összetartozás Napját az Országgyűlés 2010-ben vezette be. A kezdeményezés mögött az a felismerés állt, hogy Trianon nem csupán történelmi veszteség, hanem máig élő közösségi tapasztalat: magyarok milliói kerültek az országhatárokon kívülre úgy, hogy közben nyelvükben, kultúrájukban és identitásukban továbbra is a magyar nemzet részének vallották magukat. Az emléknap célja ezért nem a sérelmek fenntartása, hanem annak kifejezése, hogy a magyarság összetartozása túlmutat az államhatárokon. Különösen a határon túli közösségek megmaradása, kulturális önazonosságának megőrzése és az anyaországgal való kapcsolatok erősítése adta azt az erkölcsi és történelmi alapot, amely az emléknap létrejöttéhez vezetett“.
Azt is fontosnak tartotta, hogy a történelem elemzése mellett beszéljen az emlékezetről is: „ Mert a történelmi események nemcsak levéltárakban élnek tovább, hanem a közösségek tudatában. Az emlékezetnek helyei vannak. Olyan helyeknek, ahol a közösség önmagára ismer. Komárom ilyen hely. Ez a főtér ilyen hely. A híd ilyen hely. A mai fáklyás vonulás pedig maga is élő emlékezet. A magyarság ügye ezért nem kizárólag politikai kérdés. Sokkal inkább kulturális és közösségi kérdés. Nyelv, iskola, hagyomány, emlékezet és identitás kérdése. A magyarság története az elmúlt száz évben valójában a megmaradás története volt. Összmagyar szempontból megmaradni Európában, határon túli szemmel megmaradni a szülőföldön“.
Külön szólt a fiatalokhoz, akik feladatának tartja a múlt megértését és mindannak a felelős továbbvitelét, amit elődeink megőriztek, megmentettek és túléltek.
A fiatalok feladata ezért az, hogy ne csupán emlékezzenek Trianonra, hanem értsék is azok történelmi súlyát, és képesek legyenek párbeszédet építeni: anyaországi magyarok, határon túli magyarok és bizony, a szlovákok között is. Mert Komárom jövője nem az elválasztásban, hanem a kapcsolatok erősítésében rejlik: abban, hogy ez a város továbbra is híd legyen kultúrák, nemzedékek és nemzetrészek között“ – magyarázta a mai ifjak feladatát.
Beszéde végén kifejtette, hogy a mai fáklyák fénye ezt üzeni nekünk: „Lehetett régiókat, városokat és falvakat, családokat és életeket kettévágni, de a nemzeti közösséget nem lehetett szétszakítani. Tehát ne feledjük soha el! Amíg itt, ebben a két, de valahogy mégis egy Komáromban a magyar emlékezet él, és a fiatalok vállalják tovább az identitásukat, és a Duna mindkét partján él a magyar szó – addig Trianon története nem a vég története lesz, hanem a megmaradásé! Köszönöm, hogy együtt emlékezünk. Éljen a magyarság, éljen Komárom!“.
