Költőóriások találkozása Nádszegen. Családról, költészetről Mezey Katalinnal és Lackfi Jánossal
Minden település büszke legendás elszármazottaira. A mátyusföldi Nádszeg azonban igazán élen járhat ebből a szempontból, hiszen innen származnak a Kossuth-díjas Mezey Katalin írónő ősei is, aki egy beszélgetőest keretén belül látogatott haza felvidéki szülőföldjére. Mezey Katalin fiával, a neves íróval, költővel, Lackfi Jánossal érkezett. Munkásságukról, családról, Istenről, hitről, szeretetről nyilatkoztak a nádszegi beszélgetőesten.
Kétfajta ember létezik a világon: az egyik, akinek vannak nádszegi gyökerei, a másik, aki szeretne Nádszeghez mélyen kötődni
– kezdte beszélgetőestet Menyhárt József, a rendezvény konferátora, aki maga is nádszegi gyökerekkel rendelkezik. Ahogy Kacz Éva, polgármester mondta, keresve sem találhattak volna alkalmasabb szakembert egy irodalmi rendezvény levezénylésére. A beszélgetőestre a gyönyörű nádszegi kultúr-kúriában, a Bencze házban került sor.
Menyhárt József úgy szőtte fel a beszélgetés apró elemeit, mint egy gyöngysort, belefoglalva a család, a hit, az irodalom gyöngyszemeit is.
Mezey Katalin komolyabb hangvétellel, magas rangú szakmai tudással válaszolgatott a kérdésekre, többször felidézve egy-egy kedves felvidéki, nádszegi vagy későbbi emléket. Beszélt azonban az „átkos” időkről is, amikor az irodalmárok a 3T (tűrt, tiltott, támogatott) rendszerben kellett, hogy helytálljanak vagy éppen elbukjanak.
Elmondta, azokban az időkben főleg üzemi lapoknál dolgozott – az újságírói munkássága azonban kimerült a semmitmondó tudósítások és a jegyzőkönyvekből való egyszerűsített cikkírások szintjében. Ezekben az időkben csak az igazi nagy íróbarátok – Nagy László, Weöres Sándor, Károlyi Amy – bíztató szavai, derűlátása tudott segíteni és a víz felett maradni.
- mesélt Mezey Katalin a mátyusföldi gyökerekről. A Kossuth-díjas írónőnek nagyanyja volt nádszegi származású, aki később kazánkovács férjével Rákosfalván telepedett le. A nagypapa egy üzemi balesetben korán elhunyt, az ötgyermekes özvegyasszonyt a MÁV-kolónia vette szárnyai alá, majd mikor ő is meghalt, a gyermekek a magyar állam gondozásában cseperedtek tovább.
– mesél tovább Mezey Katalin, aki édesanyai szerepben arról is beszámolt, hogyan lett író a fiukból. Értelmiségi családról van szó, Lackfi János korán rákapott a szülei magas szinten ellátott könyvtárára. Édesanyja elmondása szerint nagyon jól is énekelt, valamint versenyszinten űzte a cselgáncsot – nem csoda, hiszen édesapja dzsúdóedző volt.
„Reménykedtünk, hogy nem író lesz, mert abból ugye nem lehet megélni – meséli nevetve Mezey Katalin – aztán a korai verseiből is látszott, hogy jobban érdekli az irodalom, és ezt a pályát választotta.
Lackfi János a tőle megszokott változékonysággal, megújuló képességgel és vidám derűvel beszélgetett a könnyedebb témákról, többször megkacagtatva a közönséget. A közönség soraiban nagyon fiatal, gyermekolvasók is ültek, nincs méltóbb elismerése egy magyar gyermekirodalmárnak, mint hogy olvasói névről és arcról is ismerik, és örvendezve várják a találkozást.
„Amióta az eszemet tudom, olyan emberek voltak körülöttem, akik leülnek, fogják a papírt, füstölnek, ötletelnek – mesél nevetve Lackfi János, utalva a művészek bohém világára – nálunk mindig volt művésznépség. Azt is elmesélte, hogy tizenegyedik osztályban bájolta el egy lány, rögtön írt is hozzá vagy száz verset, ebből húszat megmutatott az írónő édesanyjának, aki jóváhagyta és nyugtázta fia pályakezdő tehetségét. Lackfi Jánosból végül a 21. század elejének egyik legjobb és legismertebb magyar költőzsenije lett.
– fejti ki a költészet iránti izgatottságát Lackfi, aki hatgyermekes családapaként érdekes családi történeteket is elmesélt a nádszegi közönségnek. A nagy család olyan, mint egy cirkuszi artistamutatvány egy kupolában. Mindig repül valaki, vagy zuhan, de szerencsére soha nem egyszerre. Mindig van valaki, aki kinyújtja a karját, és felhajítja a magasba a zuhanót.
