2022. november 26., 18:43

Kodály Zoltán lelki szülővárosa – Galánta

Kodály Zoltán Galántája különleges hely volt: a legszebb hét esztendő városa. Ízlelgetjük a szépen csengő jelzőket, ha az álmos mátyusföldi várost Kodály mesterrel emlegetjük. Lelkünkben felcsendül a Galántai táncok, és egy izgalmas időutazás kezdődik a múlt század Galántájára, ahol a vasútállomás épületéből kiszűrődő kamaramuzsika zengi: történelem íródik.

kodály
Galánta a Kodály Zoltán nevét viselő nemzetközi hegedűversennyel is őrzi mestere emlékét.
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Kodály Zoltán születésének 140. évfordulóját ünnepli Galánta. Rangos hangversenyek, előadások, események sora követi egymást. Az újságíró ezeken természetesen jelen van, magába szívja a hangulatot, a tudást, felcsipegeti az apró információmorzsákat, hogy aztán hitelesen tudja átadni az olvasónak a tapasztalatokat, vagy inkább élményeket. 

Kodály Zoltán Galántája azonban sokkal személyesebben érint meg, mert életem szinte minden szakaszában jelen volt a zeneszerző.

Élesen látom magam előtt a korabeli fényképekről jól ismert szakállas, karakteres arcát, szikár alakját, akinek szemében ott bujkál az a rejtelmes mosoly, ami csak a nagy művészekre, valami ősi titok tudóira jellemző. A galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákjaként jelen voltam a Péczely Sarolta által ajándékozott Kodály-szobor felavatásán, és rengeteg koszorúzást éltem meg átszellemülten az Esterházy-kastély parkjában álló Kodály-emlékműnél. Mélyen tisztelem és figyelemmel követem a Kodály Zoltán Daloskör tevékenységét, hiszen a kórusmuzsika bizonyítja igazán, tájainkon nemcsak múltja, jelene és jövője is van a színvonalas muzsikának és a hagyományok tiszteletének. Nagy öröm volt számomra, hogy a családnak köszönhetően bepillanthattam annak a Záreczky Laci bácsinak a munkásságába, aki személyesen ismerte Kodályt, és akinek a Mester levélben adott engedélyt arra, hogy a galántai kórus az ő nevét viselhesse. A Kodály-kultusz talán már apró gyermekkorban megérinthetett. A kilencvenes évek elején az édesapám a galántai vasútállomás éttermében dolgozott. Munkahelye annak az épületnek a földszintjén volt, amelynek emeletén egykor Kodály Zoltánék laktak. Lakásuk akkoriban már irodaként, raktárként működött, de hittem, a falak őrzik a csodát. Gyermekként nem fogtam fel, nem tudtam ki is az a Kodály, a híres ember, akiről apám néha azt mesélte, ebben a szobában nőtt fel és játszott, ma már tisztán értem a jelentőségét ezeknek a perceknek.

Zoltán malacbandája

A vasútállomás azóta megkopott, hiába újították fel a külső homlokzatát. Kodály örökét egy tábla őrzi a falon, és az Esti dal egyik dallamtöredéke a vonatok indulását és érkezését jelezve. 

"Kodályék a vasútállomás emeleti szobáiban laktak… A legszebb hét esztendőként emlegeti leveleiben a várost a nagy zeneszerző. Innen származik az első „hangszere”, egy gitár is, amelyet Kodály háromévesen édesanyja szűrőkanalából és kötélből barkácsolt, de itt, a mátyusföldi szolgálóktól, cselédektől és cigányoktól szívta magába népe zenéjének az alapjait is" – tudjuk meg Józsa Mónikától, a neves karnagytól, Kodály-kutatótól a Galántai Honismereti Múzeumban tartott előadásán. A kórusvezető bemutatta Kodály mátyusföldi kötődéseit és Galántához fűződő szeretetteljes viszonyát. Kutatásait nagyrészt Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, Ittzés Mihály zenepedagógus, Szőke Péter karnagy, valamint a neves galántai Kodály-kutató Záreczky László levelezésére és írásaira alapozta.

Kodálynak két szülőföldje volt. Kecskemét a testi, Galánta pedig a lelki, a szellemi. Mindkét várostól sokat kapott, és mindkettőnek sokat adott. Kodálynak nem voltak gyermekkori emlékei Kecskemétről és Szobról, az öntudatra ébredése Galántán történt meg, ide kapcsolódnak az első zenei emlékek, a spontán zenei benyomások. A család 1885. november 20-án érkezett meg a mátyusföldi városba. A szülői ház zenei légköre nagy hatást gyakorolt a gyermek Kodályra, korabeli emlékezőktől tudni, hogy gyakran szűrődött ki kamaramuzsika hangja a lakásukból. A népdallal és az egyházi népénekekkel való találkozása is Galántán történt meg. Meghatározóak voltak a galántai cigányok dallamai is. Kodály sokat „lógott” együtt a Mihók banda csemetéivel, ők voltak „Zoltán malacbandája”. Sokszor álltak össze kis zenekarrá, és aprót kaptak teljesítményükért a vasútállomáson várakozó utasoktól. 

A nagynéni sírja

Mihók prímás sírja a galántai öregtemetőben van. Csak úgy, mint Kodály anyai nagynénjéé, Jalovetzky Máriáé, noha ez a síremlék sok éven keresztül rejtve maradt. Kodály kérte is leveleiben a galántaiakat, hogy gondozzák a sírt. A mester egy Záreczky Lászlóhoz írt levélben említi meg nagynénje sírját, leírja azt is, hol kellene keresni a fejfát. Jalovetzky Mária sírját később egy vihar után találták meg egy bokorral benőtt helyen, azóta a Kodály örökséget őrző társaságok rendbe hozták és ápolják a síremléket. Kodály levelének további részében a kórus munkájával kapcsolatban olvashatunk javaslatokat. Az a levele, amelyben beleegyezik abba, hogy a frissen alakult galántai kórus viselhesse a nevét, sajnos elkallódott.

kodály levél
Kodály Zoltán levele Záreczky Lászlóhoz.
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Ringó árvalányhaj

Józsa Mónika a Galántához kapcsolódó Kodály művekről is mesélt. Az 1933-as Galántai táncok például a legszebb ajándék, amelyet Kodály adhatott a galántaiaknak, mert ezzel világszerte ismertté tette a város nevét. A Hat tréfás kánon népi szövegekre című ciklus hatodik darabja, a Mikor mentem misére című alliterációs nyelvtörő is Galántához köthető. Ugyanúgy, mint Kodály mester egyetlen szlovák nyelvű bicíniuma, kiolvasója – amelyről Olsvai Imre szóbeli közléséből tudunk. Kodály 2490 dallamot gyűjtött a mai Szlovákia területén. Taksony, Felsőszeli, Zsigárd, Deáki, Nádszeg, mind olyan települések, ahol altatókat, népdalokat, népi énekeket mentett meg a mester az utókor számára. Taksonyi volt a szolgálólány, Rozi, aki dalokkal altatta a kis Zoltánt, Felsőszeliből a zsidó kocsmárosról szólnak a Kodály emlékek, Nádszeget, ahol a „lélek fürdik ebben a levegőben” ringó árvalányhajnak nevezi a mester. 1905-ben tért vissza először Galántára, amikor belevágott a nagy vállalkozásába, a népdalgyűjtésbe. 

Egyes emlékek szerint 1931-ben is járhatott Galántán Polák Kálmán kántortanítónál.

Erről a kedves történetről a család sokáig hallgatott. Polák Kálmán ugyanis nem ismerte fel az akkor már híres Kodály Zoltánt, mikor az tiszteletet parancsolóan megjelent, hogy szeretné megnézni a templom orgonáját. Az „idegen” aztán hosszú időre belemerült az énekeskönyvekbe.

"Nem adná nekem az énekeskönyvet?" – kérdezte Kodály a kántortól, aki kissé türelmetlenül utasította el a hívatlan vendéget azzal, hogy a könyv a plébánia tulajdona, szó sem lehet ajándékozásról. Távozáskor Kodály a kezét nyújtva bemutatkozott, Polák Kálmán szívét pedig valószínűleg jeges rémület szoríthatta össze, mikor tudatosult benne, kinek a kérését utasította vissza. Másnap gyorspostával küldték Budapestre az énekeskönyvet egy bocsánatkérő levél kíséretében. A történetről Szőke Péter írásaiból tudunk, s ma már tudjuk azt is, hogy Kodály megkapta az énekeskönyvet. 

A díszpolgárrá  avatás szalmalángja

Kodály Zoltánt 1943. május 30-án avatták Galánta díszpolgárává. Erről az eseményről Szőke Péter ír a csaknem harmincoldalas értekezésében, amelynek címe: Díszpolgáravatás Galántán. Az ünnepségről Záreczky László írásaiból lehet megtudni további részleteket. Tőle származik a történet is, miszerint a fényes napon Kodály bement a valamikori népiskola tantermébe, beült abba a padba, ahol valaha diákként tanult. A sors furcsa fintora, hogy a gyermek Kodálynak mindenből jeles osztályzata volt, csak énekből kapott rosszabb osztályzatot.

Mindössze egy „jó” osztályzattal jutalmazták az elsős Kodály Zoltán énekteljesítményét.

Bizonyítványaiból kiderült, hogy a második osztályban már énekből is jelesre vizsgázott.  Kodályt a díszpolgárrá avatás napján ezer gyermek éneke köszöntötte Galántán, ő azonban a tőle megszokott, finom távolságtartással kezelte a nagy ünnepséget is. Szófukar módon közölte az ünneplőkkel, hogy nem a díszpolgárrá avatás szalmaláng-ünnepségére vágyik, hanem arra, hogy valós lépések történjenek a zenetanárképzés és a zeneoktatás területén. Ezeket a lépéseket ellenőrizni is kívánta. 

Beszédében azonban soha el nem múló hálával köszönte meg a sok „Rozinak”, „Ágnesnek”, a környékbeli dolgos szolgálóknak, hogy énekeltek, hogy tőlük tanulhatott a galántai állomás vonatfüttyös zajában magyarul dalolni, magyarul hallani. „Két vonatérkezés között gyakran szólt a mi házunkban Haydn, Mozart, Beethoven kamarazenéje. Lehettem volna tehát zeneszerző, a klasszikus mesterektől tanulva, s talán európai hírű is, akkor is, ha sose találkozom Galántával. De magyar zeneszerző, a magyar zene szerzője nem lehettem volna soha a házunkban megforduló szolgálóleányok nélkül, akiknek danája először döbbentett rá: amit ők dalolnak, az a mi ismeretlen, történelmünk során tőlünk elidegenített, de most újra megtalált saját zenei anyanyelvünk, az igazi klasszikus magyar zene világa” – mondta Kodály Zoltán az 1943-as díszpolgárrá avatási ünnepségen. A visszaemlékezések szerint az ezer gyerek kánonokat, népdalokat énekelt Kodály tiszteletére, aki az előadás alatt végig Szőke Péter népdalgyűjteményét lapozgatta, és mindenképp el akart menni Vágára, sejtette ugyanis, hogy ott népdalkincseket talál. Sajnos a díszpolgárrá avatási oklevél is eltűnt – jegyzi meg Józsa Mónika, pedig sokat keresték Kodályné Péczely Saroltával, de máig nem leltek nyomára. 

józsa mónika
Józsa Mónika előadása.
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Kodály örökében

Kodályt még 1967-ben el akarták hívni Galántára, de a nagy zenepedagógus és zeneszerző többé nem jutott el a hét legszebb esztendő városába, március hatodikának reggelén ugyanis szívroham következtében elhunyt. 

Galánta máig számtalan helyen őrzi Kodály emlékét. Az említetteken kívül az Esterházy-kastély északi szárnyában 2018 októberében Kodály emlékszobát avattak, és Péczely Sarolta domborművet és szobrot ajándékozott a férjéről elnevezett galántai iskoláknak. 

„Annyi mindent kaptunk tőle, csak gazdagodtunk Kodály által. Rajtunk múlik, hogyan gazdálkodunk ezzel az örökséggel. Mi a kórussal elsőrendű feladatunknak tartjuk emléke ápolását” – zárta előadását Józsa Mónika, aki évtizedek óta karnagya a galántai Kodály Zoltán Daloskörnek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.