2021. augusztus 27., 16:06

Kívül-belül megújul a persi kultúrház

Zajlik az élet a Losonci járásban található Persén. Több sikeres projektnek köszönhetően, a Bacskai emlékház mellett, kívül-belül megújul a helyi kultúrház épülete.

Persi kultúrház
Fotó: Szvorák Emese

Nagy Gábor, polgármester portálunknak elmondta, 1972-ben kezdődött a kultúrház építése. Azóta csak kisebb újításokat végeztek rajta.

A belső terei eléggé el voltak hanyagolva, ami az épületben lévő községháza négy helyiségét is illeti. 2019-ben ezek megújítására mintegy 7900 eurót kaptunk a pénzügyminisztériumtól.

A kultúrházban önerőből felújítottuk továbbá a villamos vezetékeket, a padlózatot és a falakat, korszerűsítettük a világítást. Nagyon örülünk, hogy sikerült ismét anyagi forrást találni a folytatásra, így teljes egészében megújulhat az épület”- nyilatkozta a polgármester.

Persi kultúrház
Kép forrása: Szvorák Emese
Persi kultúrház
Kép forrása: Szvorák Emese

Az önkormányzat szintén 2019-ben sikeresen pályázott a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) kiírására, melynek köszönhetően megvalósul az épület és a plafon szigetelése, a fűtés korszerűsítése, új nyílászárókat szerelnek be, illetve külsőleg is megújul az épület. Jelenleg a munkálatok felénél tartanak. A projekt összköltsége 113 ezer euró.

A külső-belső felújítás mellett, a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően, használati és dekorációs eszközöket is tudnak vásárolni a kultúrházba. 

Persi kultúrház
Kép forrása: Szvorák Emese
Persi kultúrház
Kép forrása: Szvorák Emese

Az épület elején található az 1974-ben készült Bacskai dombormű, mely egy másik projektnek köszönhetően szintén megújul.

Kovács Péter Garp, füleki képzőművész végzi a restaurálási munkákat. Elmondása szerint, egy neves művész alkotását megújítani bár megtisztelő, de nem könnyű feladat. A dombormű felújítása elsősorban tisztító munkákon alapul, ugyanis a közel 50 év alatt lerakódott szennyeződéstől kellett megszabadítani az alkotást. Péter keskeny vésőkkel dolgozott, hogy be tudjon jutni a mélyedésekbe, és közben arra összpontosított, hogy minél kevésbé sértse meg az eredetit.

Bacskai okker és terrakotta színű brizolitból készítette el a domborművet, amely sok évtizeden keresztül ellenállt az időjárás viszontagságainak.

Kovács Péter munkája során is arra törekszik, hogy visszaállítsa eredeti pompájába, hogy a következő 50 évben is gyönyörködhessen benne a falu lakossága. 

Megosztás
Címkék