2018. május 17., 18:45

Kitüntették az izsai Sámson Ferencet a magyar honvédelem napján

A magyar honvédség létrejöttének 170. évfordulója, illetve a magyar honvédelem napja alkalmából főként katonai hagyományőrző és civilszervezetekben végzett tevékenységéért dr. Simicskó István honvédelmi miniszter kitüntetésében részesült az izsai Sámson Ferenc. A Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatára Tárnok István, a Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület elnöke és Domin István, Izsa polgármestere terjesztette fel őt.

samson-ferenc-kituntetese
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Bak László
Célja a felvidéki huszár- és néphagyományok éltetése

„A magyar honvédség megalakulásának 170. évfordulója alkalmából a budapesti Hadtörténeti Múzeum márványtermében tartott díjátadó ünnepségen a magyar honvédség, rendőrség, hadigondozó szolgálat arra érdemes munkatársait jutalmazták. Engem Tárnok István, a Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület elnöke és Domin István, Izsa polgármestere terjesztett fel e címre. Elsősorban azért, mert kezdettől fogva az egyesület oszlopos tagja vagyok, illetve folyamatosan közreműködöm a nemrég huszadszor megrendezett Felvidéki Tavaszi Hadjárat szervezésében. Továbbá ahogy a méltatásban elhangzott: azért is, mert az Izsa melletti bokrosi tanyánkon családi tulajdonban levő tájházat létesítettünk és működtetünk” – mondta el portálunknak Izsa korábbi polgármestere, akinek a neje, Sámson Gizella is régóta a község kulturális életének egyik mozgatórugója.

Elárulta: a magyar néphagyományok éltetése mellett immár bő két évtizede nagyon fontosnak tartja a felvidéki huszárhagyományok őrzését és továbbadását a következő nemzedékek tagjainak.

Fotó:  Bak László

„Leglátványosabb rendezvényünk a Felvidéki Tavaszi Hadjárat, amely során minden évben általában 120-140-en, Nagysallótól Komáromig felkeressük a dicső történelmi helyszíneket. Tárnok István elnök úrnak kezdettől fogva folyamatosan többen is besegítünk, hiszen egy nagyszabású eseményről van szó. Hiszem és vallom, hogy büszkéknek kell lennünk azokra az elődeinkre, akik 1848-ban fegyverrel a kezükben ki mertek állni a magyar szabadságért. E hadjárat során tisztelgünk az emlékük előtt, s a gyermekeinket, unokáinkat is arra sarkalljuk, hogy tovább őrizzék emléküket” – magyarázta Sámson Ferenc, aki szinte valamennyi körúton részt vett, az egyikről csak a balesete miatt hiányzott.

Unokája a Felvidéki Tavaszi Hadjárat legifjabb résztvevője volt

Érdekességként elárulta: hadjárataik legidősebb résztvevője bőven túl volt a 80. életévén, ő még ténylegesen is szolgált a magyar honvédségnél. Szerencsére, a tizen- és huszonévesek között is vannak olyanok, akikből biztosítható a huszár-utánpótlás.

„ Az idén 15 éves Bence unokám korábban kísérőként működött közre a hadjárat szervezésében, idén azonban már a legifjabb lovashuszárként járta végig velünk az összes helyszínt. A következő tanévben gimnazista lesz, és bárhogy is alakul az életútja, biztos vagyok abban, hogy majd a jövőben is fontosnak tartja a hagyományőrzést, és megmarad a történelem iránti érdeklődése. Történelemversenyeken már díjakat is kapott. Annak is örülök, hogy egyesületünknek további községekben élő fiatalok is a tagjai. Ők is büszkén öltik magukra a huszár egyenruhát, vagy beállnak a gyalogosaink közé“ – fejtette ki a továbbiakban.

Bokrosi tanyáján tájházat létesített a Sámson család

Sámsonék minden olyan rendezvényen besegítenek, amelynek bármilyen köze is van a hagyományőrzéshez.

„Ha kell, akkor anyagiakkal támogatjuk a rendezvények megvalósítását, vagy régi használati tárgyak és egyebek gyűjtéséből is kivesszük a részünket. A lányom kézimunkáiban a régi izsai motívumok is megcsodálhatók. A legkisebb unokám pedig éppen a jubileumi hadjárat során született, s talán ő is huszár lesz. Családunk az Izsa melletti Bokros tanyán létrehozott és működtet egy tájházat, amely egyik részében az egykori helyi mesteremberek, kézművesek által használt eszközöket állítottuk ki. A néprajzi részben pedig eredeti bútorokkal és használati tárgyakkal rendeztünk be egy konyhát és egy tisztaszobát. Mivel a közelben panziót is működtetünk és képzőművészeti alkotótáboroknak is helyet szoktunk adni, már elég sokan keresték fel a tájházunkat” – ecsetelte a díjazott.

Utolsó kérdésemre, hogy miért tartja fontosnak a magyarságtudat erősítését és a nemzeti hagyományok éltetését - továbbadását, röviden így válaszolt: „Számomra ez természetes. Meggyőződésem, hogy akinek, amely nemzetnek nincsen múltja, annak jövője sincsen, értékeinket nem szabad veszni hagyni“.   

 

samson-ferenc-kituntetese
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.