Kenyéráldás Szent István ünnepén Lekenyén - KÉPGALÉRIÁVAL
Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából megáldották az új kenyeret Lekenyén, egyúttal hivatalosan is megnyitották az Ifjúság- és Fiatal Család Építő Tábort, amely ezen a héten zajlik a felső-gömöri településen, s amelynek célja a családok és az ifjúság összekovácsolása, illetve nemzeti azonosságtudatának megerősítése.
Ferenczy Erzsébet evangélikus lelkész tartott istentiszteletet. Feltette a kérdést, mit jelent az áldás, mitől lesz áldott az ünnep, mitől lesz áldott az életünk? Mint mondta, az áldás nem valamiféle varázslat, hanem az átok ellentéte.
– jegyezte meg. Az átok azt jelenti, hogy
nem mi használjuk a pénzt, hanem fordítva, beleszakadunk a munkába, vagy épp nincs munka, nem jut kenyérre,
az irigység, az önzés irányít bennünket, hogy a másiktól vesszük el a kenyeret, s hogy a kenyérharc megöli bennünk az embert. „Az áldás pontosan ennek az ellentéte.
Az áldás azt jelenti, megtörik az átok.
Azt jelenti, jön az élő Krisztus, és megérinti a szívünket, megszólítja a lelkünket, történik bennünk valami hatalmas, csodálatos változás. Egyszer csak a másik ember is fontos lesz számunkra, hogy lenyűgöz bennünket Krisztus szeretete, és a kenyér egyszerre áldott kenyérré válik, ha azt az Isten kezéből fogadjuk el, ha neki adunk hálát érte, és ha tudjuk, azért kaptuk, hogy megosszuk másokkal, azokkal, akiknek talán nem jutott belőle” – fogalmazott.
A lelkész az istentisztelet végén megáldotta a kenyeret, amelyet Takács Ágnes, Lekenye polgármestere és Jécsák László, a magyi Szabolcs Fejedelem Lovasíjászai Egyesület elnöke szegett meg, s azt szétosztották a jelenlévők között.
Ezt követően Jécsák László osztotta meg gondolatait az augusztus 20-i ünnep kapcsán, majd Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola vezetője bemutatta a Népi harci testkultúra Gömörben című könyvét – amelyhez Lekenyén is gyűjtött anyagot –, valamint magyar népi harci bemutatót tartott, ismertetve egyebek mellett a birkózás, a fokos- és a botvívás, a szablya és a karikás ostor titkait.
A rendezvény keretében megnyitották Ifjúság- és Fiatal Család Építő Tábort, amely augusztus 25-ig tart.
Beke Beáta, a Pro Le-Ti Polgári Társulás elnöke elmondta, az idén már harmadszor rendezik meg a tárbort. Az első két év folyamán kifejezetten a lovasíjászatra összpontosítottak, azonban megfigyelték, hogy esténként családok is csatlakoztak a táborozókhoz, így az idén kibővítették a célcsoportot az ifjúság mellett a fiatal családokkal.
„Délelőttönként játszunk, kézműveskedünk. Estére pedig igyekszünk olyan programokat találni, amelyeken az ifjúság és az idősebbek is örömüket lelhetik. Tehát nyílttá tesszük az esti programokat, hogy az egész falu, az egész közösség részt vehessen rajta, bekapcsolódhasson az itteni történésekbe. Így töltjük meg élettel a Családok házát itt, Lekenyén” – mondta Beke Beáta hozzátéve, a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően 30-an vehetnek részt a táborban, esténként az érdeklődők száma ennek kétszeresét is eléri.
-fogalmazott Beke Beáta.
"Ezen gondolatok mentén szervezzük rendezvényeinket is. Az önkéntesség terjesztését fontosnak tartjuk, mint ahogy a nemzet fennmaradásának zálogaként tekintünk a családokkal való foglalkozásra is” – húzta alá a Pro Le-Ti Pt. elnöke.