2020. június 12., 16:01

Kedden nyitnak a szlovákiai barlangok

Június 16-án, kedden ismét megnyitnak a koronavírus-járvány miatt korábban bezárt barlangok. 

Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

A Szlovákiai Barlangok Igazgatósága (SSJ) úgy döntött, kedden, június 16-án megnyitja mind a 13 kezelése alá tartozó balrangot. Természetesen a látogatóknak be kell tartaniuk a biztonsági előírásokat, például kötelező a szájmaszk viselése és a 2 méteres távolság betartása.

A barlangokba korlátozott létszámban engedjük be a látogatókat. Domicán körülbelül 25 főt engedünk be egyszerre, Gombaszögben például csak 15 látogatót, Dobsinán, a jégbarlangba többet, 25-30 főt” – magyarázta Gaál Lajos geológus, barlangász. „Meglátjuk, hogyan alakul a helyzet. Lázat valószínűleg nem fogunk mérni, de kézfertőtlenítés mindenképp lesz a barlangok bejáratánál” – tette hozzá.

Megjegyezte, a koronavírus-járvány hatásai a balrangok esetében is érezhetők, viszont egyelőre szinte lehetetlen megmondani, hogyan alakul a látogatók száma ebben a szezonban.

Itt, Domicán az éves látogatószám 28-30 ezer körül szokott lenni. Jóstehetség kellene ahhoz, hogy megmondjam, az idén mennyien jönnek. Nagyon fogunk örülni, ha a fele meglesz” – mondta hozzáfűzve, a Domica-barlangban sok látogatót vonz a csónakázás lehetősége, most azonban erre nincs lehetőség, a hosszan tartó szárazság miatt még mindig kevés a víz. Az elmúlt napok esős időjárása segíthet a helyzeten, de még mindig várni kell, hogy megemelkedjen a karsztvíz szintje.

Gaál Lajos elmondta, bár a járvány miatt a barlangokat be kellett zárni, a folyamatban levő fejlesztések, projektek többségén tudtak dolgozni. Meg kellett szakítani azonban az Aggteleki Nemzeti Parkkal közös pályázatot, amelynek célja a megfelelő infrastruktúra kialakítása és a szükséges vizsgálatok elvégzése ahhoz, hogy a Domica-, illetve a Baradla- és a Béke-barlang gyógybarlangként működhessen.

Aggteleken egyelőre nem tudják, mikor nyithatnak

Gruber Péter, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága általános igazgatóhelyettese is megerősítette, a járvány érintette a közös projektet. „Az igazgatóság eredeti szándéka az volt, hogy a kutatásokat tovább engedjük, így gyakorlatilag maga a projekt folytatódhatott volna. A második próbaterápia elindításakor azonban a betegek nem vállalták már az utazással járó veszélyeket, így el kellett halasztanunk a folytatást” – magyarázta hozzátéve, kérvényezték a pályázat hosszabbítását, döntést egyelőre nem kaptak, de bíznak benne, hogy a korlátozások eltörlését követően nyáron folytatni tudják a projekt megvalósítását, a próbaterápiát.

Arról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni, mikortól fogadhatnak látogatókat. A tervezett rendezvények nagy része viszont szinte biztosan elmarad. Ebben a hónapban adott volna koncertet St. Martin, az egyeztetések során felmerült egy szeptemberi időpont, de a művész úgy döntött, egy évet halaszt. Várhatóan más programokat sem tudnak majd megtartani.

A koronavírus-járvány miatt minden bemutatóhelyszínt, így a Kúria Oktatóközpontot be kellett zárni, nem látogatható Magyarország legnagyobb hucul ménese sem. „Természetesen a ménesnél nem állt meg az élet, a közelmúltban kiscsikók születtek. Bízunk benne, hogy az idelátogató vendégek rövidesen fent, a Gergés-lápán élőben is megnézhetik a lovakat, illetve a most néhány hetes csikókat” – tette hozzá Gruber Péter.

Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.