Katonásdi a javából
A távolban feltűnik egy csatamező. Kissé közelebb érve már látni a lövészárkokat is. Az udvaron tank terpeszkedik, a termekben pedig valósággal megelevenedik a múlt. Irigylésre méltó fegyverarzenál, katonasisakok tucatjai, férfiszemnek valóságos paradicsom. A történet egy lezuhant harci repülőről, a fiatalon odaveszett pilótáról inkább a női szíveket dobogtatja meg, akárcsak az egykorvolt s még ma is roppant elegánsnak tűnő katonai uniformisok. Némi döbbenetet varázsol az arcra, ahogy az egyik vitrinből Hitler bámul ránk egy tányérról, mellette a Mein Kampf 1935-ös kiadása…
Amikor rákérdezünk, hogy vajon a több ezer kiállított darab között akad-e második világháborúban használt borjúbőr hátizsák is, Zsákovics László, az oroszkai katonai múzeum – Military Historical Museum – megálmodója, tulajdonosa, fenntartója és múzeumi felvezetője mosolyogva megnyugtat, hát persze, van az is.
Egy kicsit kirándulunk a múltba, a 20. század két világot megrengető eseményébe, ahogy körbe vezet múzeumában, de talán a birodalmában szó itt helyénvalóbb lenne. Minden szavából érződik az az óriási lelkesedés, ami fűti, jó értelemben megszállott emberről van szó. A legtöbb tárgyhoz egy-egy története is van, ettől válik igazán izgalmassá a múzeumi séta.
László kiveszőfélben lévő embertípus, aki lázasan keres, kutatja a világháborús tárgyakat. Nemcsak gyűjti, felújítja és a múzeumban elhelyezi ezeket a relikviákat, hanem például jól ismeri a Garam-menti véres eseményeket is a második világégés idejéből.
Meglett ember létére pedig rendszeresen játszik katonásdit is, ahogy ő mondja, tavasztól őszig minden hétvégén háborúzik, harci bemutatók állandó résztvevője, lelkes csapatával és ritkaságszámba menő fegyverarzenáljával együtt. Ha kell beöltöznek, csatáznak, hadi eseményeket elevenítenek fel, a lehető legautentikusabb módon. S még arra is jut ideje, hogy felkutassa a katonai temetőket, a hadisírokat. Szenvedélyével már fiait is megfertőzte.
A négy páncélos és a kutya című filmmel kezdődött Zsákovics László érdeklődése a háborúk és katonai dolgok iránt. Lehetett vagy tízéves, amikor látta a sorozatot. Azonnal faggatni kezdte nagyszüleit, s kiderült, hogy nagyapja megjárta a Don-kanyart, nagymamája pedig arról tudott mesélni, milyen volt az, amikor itt, náluk három hónapra megállt a front. Ez sokáig a történelem egy elfeledett szelete volt, csak a kilencvenes évek elején kezdtek vele foglalkozni a magyar hadtörténészek.
Hosszan és élvezettel mesél az elit Szent László hadosztályról, amelyik itt volt bevetésen, majd a szomorú végkifejletről, amikor vörös volt a Garam vize a sok halottól… Südwind volt a fedőneve a német katonai akciónak, s ilyen néven hoztak létre egy katonai fesztivált. Az idén 300 hagyományőrző katona, tankok és repülők voltak itt „bevetésen”. A csatatér olyan volt, mint egykor, de természetesen éles lőszert nem használtak, mert az szigorúan tilos.
László – aki eredetileg fegyvermesternek tanult Csehországban – a hadisírok kutatását is szívügyének tartja. Környékükön eddig 250 német katonát exhumáltak, de találtak már szovjet és magyar katonai sírokat is. Több helyütt emlékműveket is avattak. Arról is beszél, hogy Barton készülőfélben van egy magyar katonai temető, de kissé nehézkesen haladnak a dolgok előre, mert a mai napig nincsenek aláírva erről a magyar és szlovák állam közötti szerződések.
A múzeumhoz visszakanyarodva, elmondja, a tárgyak már fiatal korától egyre csak gyűltek, az első géppisztolyára, amire egy padláson bukkant rá, mind a mai napig emlékszik. A padlásokon különben még rengeteg kincsre lehet bukkanni, teszi hozzá mosolyogva. A földben, erdők alján is sok minden rejtőzik, de ha valamit netán kiszánt az eke, arról a műemlékvédő hivatalt kell elsőként értesíteni. Főleg az első és második világháborúból származó katonai relikviákat gyűjti, de van háború utáni gyűjteménye is, amit egyelőre még nem állítottak ki, mert nincs hol.
A múzeumot 2008-ban nyitották meg, négy szobában, összesen 80 négyzetméteren. Mostanra abból több, mint 1000 négyzetméter lett! A legtöbb tárgyat, fegyvert alaposan fel kell újítani, mielőtt a kiállítótermek valamelyikébe kerül. Az emberi leleményesség miatt nagyon sok háborús holmit később, már békeidőben a háztartásban, vagy az udvaron hasznosítottak, például szecskavágónak, vagy éppen baromfiitatónak.
Amikor a fenntartási költségek kerülnek szóba, megtudjuk, állami támogatást eddig még soha nem kaptak, de örömmel számol be arról, hogy a Bethlen Gábor Alapnál nemrég sikerrel jártak, amiből többek között a szigetelést, a fűtést oldották és hangárt építettek.
Múzeumukban csoportos és egyéni látogatókat is fogadnak. Az iskolások is sűrűn járnak ide, hiszen a termek és az udvar végig járása felér egy rendkívüli történelemórával. A harci bemutatókra való eljutás, mégpedig a haditechnikával együtt, nem filléres dolgok, ehhez bizony szponzorok kellenek. Meg egy jó csapat is, ami együtt sok mindenre képes. Ez szerencsére megvan. Csatajeleneteik már bekerültek nem egy filmbe is, olyan hitelesnek tűntek. A Hazajárók stábjának is nagyon sokat köszönhetnek. Más múzeumokkal is együttműködnek, tárgyakat csereberélnek.
Most a legnagyobb kihívás számukra egy ajándékba kapott vasúti vagon rendbe tétele, felújítása és berendezése úgy, ahogy az a második világháborúban nézhetett ki, amikor a katonákat vitte ki a frontra.
A múzeum tulajdonosa szerint nagyon érdekesek a levelezések, a katonai képeslapok és az a mögött rejlő emberi történetek, sorsok is. Bőven van még mit kutatni, főleg a helyi dolgokat, mert minden egyes településnek megvannak a háborús történetei. Amilyen lelkesedéssel Zsákovics László mesél, abból egyértelmű, hogy ha legközelebb ellátogatunk a múzeumba, újabb ritkaságokat láthatunk. Történelmünk egy újabb szeletét.
