Jurtanapok újra! Mindenképpen megszervezik idén a közkedvelt fesztivált
Mindenképpen szeretnék idén megszervezni a Felvidék egyik legnagyobb és méltán népszerű nyári szabadegyetemét, az Alsószeli Jurtanapokat. A nagyfesztivál idei mottója: Jurtanapok, a nagy újrakezdés is lehetne.

A koronavírus járvány miatt 2020-ban és 2021-ben sem került megrendezésre az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem. Ezzel a fesztivál 16. és 17. évada maradt el.
Francisti László, a Jurtanapokat főszervező Zele törzs vezére megerősítette portálunknak, hogy idén mindenképpen szeretnék megszervezni a nagy népszerűségnek örvendő nagyfesztivált, a szokásokhoz híven az alsószeli „Laposon”.
A 16/18-as Jurtanapokra – ahogy a szervező emlegeti az évadot – 2022. június 24-26 között kerül majd sor.
– nyilatkozta a fesztivál közösségi oldalán a szervezőcsapat.
Francisti László elárulta, már nekiláttak a szervezési munkálatoknak, a régi csapat készen áll, és bízik abban, hogy nemsokára az új generáció is csatlakozhat. Lehet, a fellépők névsorában most kicsit vissza kell majd venni a mércét, hiszen bizonytalan alapokra tudnak csak építeni, nem tudni, hogy áll majd a járványhelyzet júniusban, éppen ezért nehéz tárgyalásokba bocsátkozni a külföldi fellépőkkel. Anyagi forrásokra is természetesen szükség van, már készülnek a pályázatok a Bethlen Gábor Alaphoz, a megyéhez, illetve várják a Kultminor pályázati kiírásokat is.
– üzen a fesztiválozóknak a főszervező.