2019. november 21., 18:00

Júniusban befejeződhet a vár és a váralja felújítása Füleken

Fülek város vezetése, a képviselőtestülettel karöltve, ellenőrző napot tartott a váralján, ahol bejárták a már felújított részeket, és tájékoztatást kaptak a jövő évben megvalósuló fejlesztésekről.

varalja5.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Szvorák Emese

A 2017-ben indult Interreg projekt keretében Füleken számos fejlesztést valósítottak és valósítanak meg a várban és az alatta lévő területen. Tavaly, az első fázis részeként, régészeti feltárásokat végeztek és lecserélték a régi várkaput egy művészi kivitelezésű kapura. Az elmúlt hetekben pedig befejeződött a pályázat építkezési fázisa.

„A Bástya utca kisállomás felé vezető szakasza teljesen új aszfalttakarót kapott. Illetve befejeztük a várkaputól szintén a kisállomásig vezető Várfelső utca sétálóutcai részének a lekövezését. A második fázis részeként megépültek az új parkolók és a szociális helyiségek, amelyeket elsősorban a várba érkező turisták fognak kihasználni”- közölte Agócs Attila, polgármester.

Fotó:  Szvorák Emese

A harmadik, műemléki rész szintén folyamatban van, melybe a várostorony és a borház felújítása tartozik. Mindkettőben kiállítás kap helyet, utóbbi pedig kézműves házként is funkcionál majd.

„A különböző középkori és koraújkori mesterségeket fogjuk bemutatni az érdeklődőknek. A házikó melletti részen pedig szabadtéri workshopok és kreatív órák fognak zajlani”- ismertette Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója.  

A tervek között szerepel egy középkori mintára felépített kenyérsütő kemence, egy korabeli malomkő, amivel búzát lehet majd őrölni, abból pedig kenyeret sütni, illetve egy őskori kerámiaégető kemence is.

A kézműves házikóhoz, amely az alsó vár udvarán található, vezet egy úgynevezett régészeti ösvény, ami szintén jövő évre készül el. Az ösvény azon a területen húzódik, ahol régészeti szelvényeket nyitottunk 2011 és 2015 között. Sok érdekességet feltártunk az alsó vár védőrendszerével kapcsolatban, hiszen a többsoros palánkrendszer is bizonyítást nyert. És ezen a régészeti ösvényen helyezzük majd el azokat az információs táblákat, melyek az említett feltárások eredményeit ismertetik az idelátogatókkal”- tette hozzá az igazgató.

Lekövezik továbbá a várkaputól az ágyúig húzódó részt. Az ágyútorony, valamint a Bebek-torony pedig új zsindelyt kap. A projekt a tervek szerint idén ősszel zárult volna, viszont az elhúzódó közbeszerzés miatt a munkálatok várhatóan jövő év júniusáig tolódnak.

„Már a második időpont módosítást, hosszabbítást kértük, amit sikeresen meg is kaptunk. Hiszen, ha csak azt említem, hogy a műemléki részt negyedszerre sikerült közbeszerezni, akkor mindenki képet alkothat magának, hogy ez egy nagyon hosszadalmas és bonyolult feladat volt”- zárta a polgármester.  

A város vezetése a fejlesztéstől a váralja revitalizációját, újraéledését várja.

varalja5.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.