Jubilál a Füleki Önkéntes Tűzoltóság
Szombaton, ünnepélyes keretek között, felavatták a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület új szertárát. Az eseményre a tűzoltóság megalakulásának 125. évfordulója apropóján került sor.
Az avatáson Mesiarik Marián, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke mondott beszédet, aki történelmi áttekintést nyújtott a helyi önkéntes tűzoltóságról.
– hangsúlyozta beszédében.
Az önkéntesek jelenleg civil szervezetként, 22 taggal működnek. A szervezetből kerültek ki a városi tűzoltóság tagjai is, akik jelenleg 13-an vannak.
„Legtöbbször tűzesetekhez riasztanak, amelyek főként a tavaszi-nyári időszakban gyakoriak. De előfordulnak kéménytüzek, háztüzek, tetőtértüzek, amik elég veszélyesek. Ezeknél nagy a káreset, gyorsan kell reagálni. De vannak „kellemesebb” esetek is, amikor például macskát kell menteni a fáról” – ecsetelte.
Az önkéntes tűzoltóság ezidáig a hivatásos tűzoltók szertárában székelt, ahol nem volt megfelelő hely a számukra, ez pedig megnehezítette a bevetéseket. Az új szertár egy régi garázsépületben kapott helyet, melynek felújítását az önkormányzat saját forrásból és belügyminisztériumi támogatásból finanszírozta, mintegy 60 000 euróból.
„Legjobban a toaletteknek és mosdóhelyiségeknek örülünk. Nagyon fontos, hogy mostantól minden felszerelést egy helyen tudunk tárolni. Ez jelentősen meggyorsítja és hatékonyabbá teszi majd a bevetéseinket” – zárta Mesiarik.
Az önkéntesek gépparkja hamarosan bővülni fog. Tíz napon belül egy újabb gépjárművet, egy Iveco Daily-t kapnak.
Az ünnepélyes átadót követően a legkisebbek örömére volt tűzoltószer-bemutató, fire show és habparty is.