Jótékonysági sportnap Királyfiakarcsán

2021. július 24., 17:08
Reczai Lilla

A Szlovák Vöröskereszt királyfiakarcsai szervezete még gyerekcipőben jár. Ez azonban nem volt akadálya, hogy sportnapot szervezzen és jótékonykodjon. Fogjunk össze a Gödör arénában! – ez volt a címe a rendezvénynek, amelyen gyűjtést tartottak, és a befolyt összegből egy súlyos mozgásszervi betegséggel küzdő galántai kisfiú, Póda András folyamatos rehabilitációját szeretnék támogatni.

Királyfiakarcsa - jótékonyság
Fotó: Nagy Poláček Csilla

Domonkos Tímea, a helyi vöröskereszt tagja elmondja, a szervezet tavaly nyáron alakult meg hét taggal, de ma már 89 tagot számlál. Céljuk az egészségügyi szférában dolgozók bevonása és a laikusok elérése is. Hogy miért éppen Póda Andrisnak gyűjtöttek?

Andráska 2017 júliusában született a ritka AMC- és PEC-diagnózissal, ami főként ínfeszülést jelent a végtagjaiban.

Lábai a hasa mellett voltak befeszülve, amit 2019 nyarán az Aschau-i ortopédklinikán végzett műtéttel sikerült egyenesbe hozniuk, majd sok-sok tornával elérték, hogy képes volt az ortézisekkel sétálni. Szlovákiában sajnos nem tudtak neki megfelelőt készíteni, így a térdízület visszafeszült. András nagyon okos kissrác, már három és fél éves korában sikeresen elvégezte az iskolai érettségre vonatkozó teszteket. Jelenleg is sokat tornázik mert nagyon fontos erősödnie, mert a könyöke még mindig feszes.

A család folyamatosan keresi a megfelelő megoldást a gyógyítására. Ahhoz, hogy Andrásnak be tudják biztosítani a megfelelő segédeszközöket, Németországba kell költözniük. Ez minden szempontból nagyon megterhelő a családnak. Az ortézis hiányában a közeljövőben újabb műtétre lesz szükség, a beavatkozás után pedig újból fel kell majd erősödnie.

Andráska nem először járt a királyfiakarcsai futballpályán, 2018 nyarán a helyi sportszervezet elnökségének két tagja, Kiss Tamás és ifjabb Nagy Milán, valamint Kiss Márta kezdeményezésére már tartottak egy jótékonysági focitornát Andráska javára. A Szlovák Vöröskereszt helyi szervezete az idén először kapcsolódott be a szervezésbe. Kísérőprogramokkal és a helyi szervezetek közti főzőversennyel, a karcsai bográcsossal gazdagították a programot.

– Az említett sportszervezet tagjai és Márta 2018 óta tartják a kapcsolatot András családjával, és ezalatt nagyon megszerették a gyereket. Jómagam most találkoztam vele először de a jó kedvével, a beszédességével rögtön a szívembe lopta magát, és azt hiszem, sokak véleményét osztom ezzel. Andráska részt vett az ügyességi játékokban, kötelet húzott, kötelet mászott, labdát rúgott. Csodálatra méltó, hogy mennyi energia és küzdeni akarás van ebben a kisfiúban

– nyilatkozta Domonkos Tímea.

A helyi szervezetnek a járványügyi helyzet miatt ez volt az első rendezvénye, ezért is töltötte el jó érzés a tagokat, hogy rajtuk kívül rengetegen jelentkeztek. A pozitív visszajelzések és a részvétel alapján a sportnapot sikeresnek könyvelhetik el, és ezúton is hálásak a résztvevőknek az önzetlen segítségért.

A gyűjtést 1632 euróval zárták, ami három részből állt. A szervezet közösségi oldalán jótékonysági licitet hirdettek az FC DAC 1904 felajánlásából a focisták által aláírt focimezért és labdáért. Ezen kívül a 11-es rúgó verseny regisztrációs díja és a helyszínen összegyűlt adományok is szépen gyarapodtak, tudtuk meg a szervezőktől.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/29. számában.

2021. július 21., 15:32

A hang és az íz keringője - megjelent a Magyar7 legújabb, 29. száma

Megjelent a Magyar7 legújabb, 29. száma. A lap nagyinterjújában ezúttal vérbeli nyári témát közöl: Szarka Gyula Kossuth-díjas zenész nyilatkozik többek közt legújabb, az Ének a konyháról című lemezéről.

Kövesse facebook oldalunkat is!