2018. november 7., 15:55

Jótékonysági hangverseny Érsekújvárban

Jótékonysági koncertet szerveztek az érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola támogatására november 6-án, a főtéri Plébánia templomban. A rendezvény a Magyar Közösség Pártjának képviselői és a város polgármestere, Klein Ottokár szervezésében valósult meg.

klein-ottokar-nz-mkp-10.jpg
Galéria
+10 kép a galériában

Este 18:00 órától szentmisére került sor a Plébánia templomban, majd 18:30-tól kezdetét vette a jótékonysági koncert, amelynek konferansziéja Gál Teodóra volt. Köszöntő beszédében üdvözölte a hangverseny résztvevőit, szervezőit és elmondta, hogy a koncerten összegyűjtött anyagi támogatást a város egyetlen magyar általános iskolájának, a Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskolának fejlesztésére használják majd fel.

A fellépők színvonalas műsorral készültek a nagyérdeműnek, és érdeklődőkből egyáltalán nem volt hiány. Adamovics Viktória, a Pázmány Péter Gimnázium negyedik osztályos tanulója nyitotta meg zongorajátékával a rendezvényt, aki két – Paul de Senneville és Olivier Toussaint A Comme Amour című, valamint Richard Clayderman Nostalgy című – darabbal nyűgözte le a közönséget.

Hegedűtanárként is ismert Döme József szintén meghatotta a hallgatóságot hegedűjátékával, Rolf Løvland A dal egy titkos kertből (Song from a secret garden) című művét adta elő, zongorán pedig a helyi művészeti alapiskola igazgatónője, Madarász Veronika kísérte.

Kiss András amatőr zenész, de mégis profiszintű gitárprodukcióval készült, amely Štěpán Rak Vivat Comenius című művének részletét mutatta be.

Érsekújvár polgármestere Klein Ottokár is megörvendeztette énekhangjával az egybegyűlteket – Bach Guonod Ave Mariáját énekelte –, a zongorakíséretet ugyancsak Madarász Veronika vállalta el.

Végül, de nem utolsó sorban a Czuczorosok Énekkara is színpadra állt, Szaló Éva vezetésével, illetve Pethes Emese tanárnővel, aki zongorán kísérte az énekkart. Várnai Ferenctől a Mindenik embernek a lelkében dal van, Bárdos Lajostól a Tisza partján címűt és Leonard Cohentől az ismert Hallelujah című darabokat énekelték el az énekkarosok, szívmelengető dallamokat csepegtetve a résztvevők lelkébe.

Az énekkar produkciója után Novák Mónika, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola igazgatónője megköszönte a jótékonysági koncert résztvevőinek és fellépőinek az esemény létrejöttét, valamint az adományokat.

klein-ottokar-nz-mkp-10.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás