Játszóteret a pongráczosoknak!
Amint arról korábban már beszámoltunk, az Általános Hitelbank (Všeobecná úverová banka – VÚB) alapítványa mintegy 200 ezer eurót osztana szét azon pályázók között, akik iskolai udvarok, játszóterek, parkok létrehozásával vagy fejlesztésével csinosítanák környezetüket.
Az alapítvány kuratóriumához összesen 386 pályázat érkezett be, melyekből az illetékesek a 64 legjobbat választották ki – megyénként nyolcat. A november 26-tól december 9-ig tartó online szavazás lezárása után 32 helyen teremtik meg a környezetszépítés lehetőségét: a kerületenként legtöbb szavazatot kapó pályázatok akár 10 ezer eurós támogatásban is részesülhetnek, míg a második, harmadik és negyedik helyen záró projektek megalkotói az említett összeg feléből gazdálkodhatnak.
Az anyagi támogatásra jogosultak kilétéről az online szavazás résztvevői döntenek. A dolguk csupán annyi – amint a mellékelt videóban azt Vivi, Flóra és Lina is elmondja –, hogy a telefonszámuk megadása után, az arra érkező kódot felhasználva voksoljanak a számukra szimpatikus pályázatra. A szavazó – teljesen ingyenesen – egy szlovákiai mobiltelefonról csupán egy alkalommal szavazhat.
Egyetlen szlovákiai magyar iskolaként az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola projektje is bekerült a legjobb 64 közé. Bóna Zsolt, a tanintézmény igazgatója azért is örül ennek, mert iskolájuk zöld övezetéből hiányzik egy igazi játszótér: „Van ugyan udvarunk, ahová öt évvel ezelőtt szülői segítséggel sikerült egy mászókát felállítani és egy homokozót kialakítani, de 150 gyermeknek ez bizony kevés. Az iskolai beiratkozások előtt a szülők óriási elvárásokkal érkeznek az iskolába. Ezek közé tartozik az iskola felszereltsége, az épület állapota, az iskolaudvar. Nálunk is kiváló pedagógusok oktatnak, működik a CIMBORA egész napos iskolaprogram, kitűnő eredményeink vannak, de az ablakon kinézve is szeretnénk, hogy olyan látvány fogadja a szülőket és a gyermekeket, amely megnyerő.”
A pongráczosok a pályázat pozitív elbírálása esetén tanösvényt építenének ki, hogy a gyermekek minél többet megtudhassanak az Ipoly mente növény- és állatvilágáról. A legkisebbek számára egy – tematikájában a madarakhoz kapcsolódó – játszóteret hoznának létre, sőt egy szabadtéri kiülő megépítése is tervben van, hogy a nyári melegben a szabadban is lehessen az udvaron tanulni.
„Egy korszerű, modern, minden igényt kielégítő iskolaudvar ma a legtöbb szlovákiai iskolában magától értetődő, természetes dolog; mi is ennek az anyagi feltételeit szeretnénk megteremteni a pályázat segítségével” – nyilatkozta a tanintézmény helyzetéről a pályázat egyik megalkotója, Bóna Tímea pedagógus, majd hozzátette: „Most a változás lehetősége végre a kezünkben van. Fogjunk hát össze iskolánkért és szavazzunk, mert ennél könnyebben aligha van módunk arra, hogy örömet szerezzünk kicsiknek, nagyoknak, s új játszótérhez, valamint tanösvényhez juttassuk gyermekeinket!”