2021. március 24., 13:40

Iuvenis Neogradiensis: óvatos optimizmussal készülünk az idei fesztiválszezonra

Tavaly márciusban a járvány kitörésekor még abban bíztak, hogy nyáron minden visszatér a rendes kerékvágásba. Viszont csalódniuk kellett, hiszen a 2020-as év korlátozásokkal teli esztendő volt. A Iuvenis Neogradiensis polgári társulás tagjai remélik, hogy az idei augusztusi rendezvényeket már korlátozások nélkül tudják megtartani.  

Fotó: Várlak fesztivál/FB
Sajnos nagyon sok rendezvényt le kellett mondanunk, vagy át kellett szerveznünk

– mondta a Iuvenis Neogradiensis polgári társulás alelnöke, Szvorák Dávid.

Júniusban még megtartottak egy Magyar bulit, de többre már nem futotta.

A júliusi RFesztünket is le kellett mondanunk, de úgy döntöttünk, hogy helyette ősszel rendezünk egy SörFesztivált, amelyhez hasonló még nem volt Füleken. Hiánypótló rendezvénynek szántuk. Viszont aznap, mikor megtartottuk volna, a regionális közegészségügyi hivatal közbeszólt, és törölnünk kellett ezt a rendezvényt is

- emlékszik vissza Dávid, majd hozzáteszi, hogy idén ezt is szeretnék pótolni.

A társulás legnagyobb eseménye a VárLak Fesztivál, amellyel 2020-ban nagy terveik voltak.

Várlak
Fotó:  Várlak fesztivál/FB
A legnagyobb magyar sztárokat szerveztük le a háromnapos rendezvényre, viszont a fesztivál könnyűzenei részét az 1000 fős korlátozások miatt nem lehetett volna költséghatékonyan megtartani, ezért a fesztivál ezen részét lemondtuk. Viszont megtartottuk a VárLak Családi Pikniket a gyerekprogramokkal és a Közönségtalálkozót is. Még így is nagyon jól sikerült a rendezvény, és a korlátozásokkal összhangban teltházat hoztunk össze

- magyarázza.

Idén óvatos optimizmussal készülnek a fesztiválszezonra.
Úgy gondoljuk, hogy még júniusban és lehet júliusban is korlátozva lesznek a tömegrendezvények, viszont reményeink szerint az augusztusiak már szigorítások nélkül fognak lezajlani. Ha a járványügyi helyzet engedi, április végén, másfél év kihagyás után, szeretnénk megtartani a fiatalok körében nagyon népszerű Lan-partynkat. Június végére tervezünk egy Magyar bulit, majd július 9-én tartanánk meg Ragyolcon az RFesztet. A legnagyobb rendezvényünk, az idén négy napos VárLak Fesztivál augusztus 26-29. között valósul meg. Őszre a SörFesztivál mellett még tervezünk két Magyar bulit és egy Lan-partyt. Tehát igyekszünk mindent bepótolni, ami tavaly elmaradt

- részletezte az idei terveket.

Várlak
Fotó:  Várlak fesztivál/FB

A VárLak Fesztivál idén nem csak négynaposra bővül, de további helyszínnel is gyarapodik.

Az első nap a családoké lesz, gyerekprogramokkal, versenyekkel, kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és a Kicsi Gesztenye Klub koncertjével. A könnyűzenei rész kétnapossá bővül. Néhány fellépőt már bejelentettek, köztük a Coolt, a Rómeó Vérziket, Burai Krisztiánt, Bye Alex és a Sleppet. A két fő sztárfellépő kilétét azonban egyelőre titok övezi.

Az idei rendezvény nagy újdonsága, hogy a Honismereti Múzeum udvarán egy második színpadot nyitunk, ahol a népművészeté lesz a vezető szerep. A rendezvény a FolkLak elnevezést kapta. Lesz néptáncoktatás, táncház, kézműves foglalkozások, gasztronómiai ínyencségek, népművészeti kiállítás. Mindezek mellett ismert hazai és magyarországi fellépőket hívunk el. Akik már biztosak, az a Parno Graszt, Hajni és a fiúk, a Dobroda zenekar, Kovács-Benko Fruzsina Borbála, a közeljövőben pedig további négy fellépőt jelentünk be. Ezzel a programmal az a célunk, hogy a népművészet ismét népszerűvé váljon a régiónkban a fiatalok körében, ugyanis Fülek és környéke olyan neves népművészeket adott a magyarságnak, mint Szvorák Kati, Agócs Gergely, Kovács-Benko Fruzsina Borbála és még sorolhatnám

- mondja Dávid.

Várlak
Fotó:  Várlak fesztivál/FB

A VárLak Fesztivál fontos programja a Közönségtalálkozó, amely még szervezés alatt áll. A téma viszont adott.

A népszámlálásról mindenképpen szó esik majd, ugyanis a magyarság szempontjából nagy jelentőséggel bír. A népességszámunkhoz vannak kötve nyelvi jogaink, iskoláink és kultúránk finanszírozása. Ezért fontos, hogy egy beszélgetés keretében kivesézzük, hogyan viszonyulnak a kettős identitáshoz az egyes beszélgetőpartnerek, milyen eredmények várhatók, stb.
Várlak
Fotó:  Várlak fesztivál/FB
Bár a szervezés oroszlánrészét a Iuvenis Neogradiensis csapata végzi, de mindig akadnak segítőik. A családi programok lebonyolításában a helyi Csemadok segíti őket. A könnyűzenei fesztivál sikeres kivitelezésében számos Via Nova ICS tagszervezet vesz részt. A FolkLakot pedig a Rakonca Néptáncegyüttes tagjaival közösen valósítják meg. Ők álltak elő az ötlettel, hogy egy új, népművészeti színpad és helyszín beillene a VárLak Fesztivál profiljába, így vállalták a rendezvény ezen részének megrendezését is.  

A tervek tehát adottak, már ”csak” a megvalósítás maradt hátra. A szervezők abban bíznak, hogy az augusztusi VárLak Fesztivál már korlátozó intézkedések nélkül megvalósulhat. Ha mégsem jönnének be a számításaik, akkor a fesztivál könnyűzenei részét nem tudják megtartani. A gyerekprogramok, a folk rész és a közönségtalálkozó viszont mindenképpen megmarad. A ragyolci RFesztet, ahogyan a szeptemberi SörFesztet is 1000 fős korlátozás mellett is megtartanák.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.