Ismét röplabdáztak a zselízi sportcsarnokban
2019. február 23-án ezúttal a zselízi sportcsarnokban gyűltek össze a testmozgás szerelmesei, hogy hódoljanak közös hobbijuknak, a röplabdának.
A Csemadok helyi alapszervezete, a Via Nova ICS és a Fiatalok az Ipoly és Garam mentéért társulás közös szervezésében, Nyitra megye önkormányzatának támogatásával megvalósuló sporteseményre hat csapat nevezett be. Érkeztek versenyzők Kálnáról, Garamszentgyörgyről, Léváról és Nagyölvedről is; az első helyet pedig éppen az ölvedi fiatalok hódították el.
– mondta el portálunknak a győztes csapat tagja, Balla Katalin.
A sportrendezvény egyik szervezője, Kepka Márk a torna színvonalát dicsérte, de sajnálatát fejezte ki, amiért két – az esemény iránt korábban érdeklődő – csapat mégsem tudott részt venni a megmérettetésen. Elmondása szerint velük még színesebb lett volna a mezőny. Szintén elégedetten nyilatkozott a jó hangulatú röplabdatorna másik szervezője, Csonka Ákos is, aki külön köszönetet mondott az ízletes ebéd elkészítéséért a helyi Tóth Péternek.
A szervezők hasonlóan nívós mérkőzésekre számítanak a folytatásban is, a nyári strandröplabdatornák alkalmával…