Négy országban küzdenek a csapatok.
A nemzeti csapat jövő szombaton Georgia otthonában zárja a csoportkört.
A legjobb kollektívának járó díjat Ferencz László klubelnök vette át.
A komáromiak a rájátszás elődöntőjében 3-1-re alulmaradtak az Eperjessel szemben, így a keletiek jutottak a döntőbe.
A címvédő komáromi alakulat megőrizte második helyét az alapszakaszban, ezzel pedig a rájátszás elődöntőjébe jutottak.
Drámai küzdelem a kupáért.
A hétvégén Poprádon rendezik meg a röplabda Szlovák Kupa férfi és női szuperdöntőjét.
A Duna-partiak öt nap alatt három győzelmet szereztek és még a röplabdát is népszerűsítik.
A MEVZA-kupa negyedik versenynapján a komáromi röplabda játékosok kiváló formában voltak.
Gabriel Chochoľak együttese nyolc napon belül másodszor is legyőzte a tavalyi döntős Eperjes együttesét.
Egyre jobb formában a komáromi férfi röplabdázok, akik ezúttal az Eperjes otthonában arattak fontos győzelmet.
A címvédő komáromiak nagy csatában négy játszmában legyőzték a listavezető pozsonyi VKP-t.
A világhírű csapat ellen is helytálltak a komáromiak.
Kedd este újabb nemzetközi megmérettetés várt a komáromi férfi röplabdaklubra, miután a Közép-európai Ligában (MEVZA) is bemutatkoztak a Duna-partiak.
A szlovák röplabda-bajnokság szombati fordulójában a címvédő komáromiak idegenben a Felsővízköz otthonában léptek pályára és magabiztos győzelemmel megszerezték első idegenbeli győzelmüket az új idényben.
A Duna-partiak magabiztosan húzták be a harmadik játszmát.
A szerbek ismét a világ tetején.
A komáromi férfi röplabdaklub a CEV Challenge Kupában elsőként az albán Tirana ellen lépett pályára.
A VK Spartak UJS Komárom röplabdaklub már 4. alkalommal rendezte meg a Mini Open for Kids röplabdaversenyt, amelyen idén rekordszámú résztvevő volt!
Mindkét csapat duplázott az idén.
A Duna-partiak a szavazáson magabiztos fölénnyel elhódították az év legjobb csapata díjat.
A szlovák férfi röplabdabajnokság bajnoki rájátszásában a komáromi röplabdázók sorozatban negyedik győzelmüket is megszerezték a fináléban.
Verhetetlennek bizonyult a Duna-parit csapat.