2024. június 22., 12:50

Irodalomszerető, olvasó embereket nevelni - Zajlik a Tompa Mihály Országos Verseny

Utolsó és legfontosabb napjához érkezett a XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny, amelynek eredményét és díjazottjait szombaton délután hirdetik ki a rimaszombati városi művelődési központ színháztermében. 

XXXI. TMOV
Fotó: Virsinszky Tamás/ma7.sk

A vers- és prózamondók, valamint a verséneklők megmérettetésére idén már harmincegyedik alkalommal kerül sor Rimaszombatban. A versenyzők ezúttal is korosztályonként külön besorolva, hat kategóriában állhattak a zsűri elé. A lírai színpadok kategóriájában elegendő jelentkező csapat híján ezúttal sem került sor a megmérettetésre.

A versenyt a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya hirdette meg, a Szlovák Köztársaság Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztériumával, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével, valamint a rimaszombati Gömör-Kishonti Népművelési Központtal közösen.

A csütörtök esti ünnepélyes megnyitón Halász Attila, Rimaszombat város alpolgármestere köszöntötte a szavalóverseny részvevőit, megnyitó beszédet pedig Juhász László, rimaszombati születésű újságíró mondott, aki először versenyzőként, majd műsorvezetőként most pedig zsűritagként veszi ki részét a közben szinte mozgalommá érett szavalóversenyből.

A Tompa Mihály Országos Verseny célja jó érzést, örömet, élményt szerezni mindazok számára, akik a versek a prózák tolmácsolását oly nagy szeretettel végzik. Célunk irodalomszerető, olvasó embereket nevelni a mai digitalizált világban is” 

 - hangsúlyozta a rendezvény háziasszonya Tóth Csilla. A Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke Tompa Mihály szobrának hagyományos megkoszorúzása során megtiszteltetésnek nevezte, hogy ezt a versenyt még a mai napig is sokan szeretik és fontosnak tartják. 

A versenyzők a pénteki nap folyamán adták elő produkcióikat, szombaton délelőtt már a zsűri nyilvános szakmai kiértékelése zajlik, ezzel párhuzamosan pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők az ózdi Barkó Kézműves Egyesülettel.
Délután 14 órától a Kuttyomfitty Társulat zenés, táncos előadására kerül sor, majd 16 órától a Mindenki színpada elnevezésű gálaműsor következik a díjkiosztóval és az eredményhirdetéssel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.