2020. június 28., 20:42

Interjú Vajda Barnabással Dunaszerdahely történetét bemutató legújabb könyve kapcsán

Nemrég jelent meg Vajda Barnabás történész, a komáromi Selye János Egyetem docensének történelmi forrásgyűjteménye Dunaszerdahely városáról. A kötet felépítése nem mindennapi, témáját tekintve pedig olyan tényeket tár az olvasó elé, amelyek közelebb hozzák számára a közelmúltban történt dunaszerdahelyi eseményeket. Olyan kérdésekre világít rá, amelyekre eddig nem kaptunk válaszokat.

 

Fotó: Reczai Lilla

Azontúl, hogy ön tősgyökeres dunaszerdahelyi, miért döntött úgy, hogy feltérképezi a múltját a II. világháború végétől a rendszerváltásig?

A város történetének ez a korszaka még nem volt feldolgozva történészek által. Tíz évvel ezelőtt fogant meg bennem a gondolat, hogy mindenképpen össze kell gyűjteni egy ilyen kiadványban a legfontosabb tényeket. Szerettem volna feltárni a Dunaszerdahely közelmúltjáról szóló forrásokat, és értelmezni azokat. Erről egyébként még valóban nem született munka, a régebbi történelemről annál inkább. A figyelem arra jobban irányul, a régmúltat nagy részben már sikerült feltárni, de a velünk élő múlt eddig nem került előtérbe.

Hogyan épül fel a kötet? Mire helyezte a hangsúlyt?

A könyv öt fejezetből áll: a város története építészeti, a regionális politika, a természeti környezet és a kultúra szempontjából, míg az ötödik fejezet a magyarság létének és fennmaradásának szempontjából mutatja be a várost.

Az általam használt adatok 98%-a írott forrás, ez egyébként célom is volt, hogy így épüljön fel a kötet. Ezeknek az írott anyagoknak majdnem a száz százaléka eddig még sehol sem volt publikálva.

Fényképek Dunaszerdahely városáról nincsenek, és nem is volt lényeges fotóalbumot készíteni. A fényképekhez külön szakértelemmel kell hozzáállni, ez pedig nem az én szakterületem.

Milyen forrásokból született a könyv? Magánemberektől is nyert anyagokat?

Alapvetően három nagyobb levéltári forrásanyagból dolgoztam. A vágsellyei, a kislőcsei és a pozsonyi állambiztonsági levéltárban kutattam, néhány magánfond is a kezembe került, a krónikákból és a sajtóból is nyertem anyagokat. Forrásaim egy része beszélgetés, személyes találkozók alatt készült interjúk, de igazság szerint nem volt túl gyakori, hogy elém raktak volna forrásanyagokat. Számos érdekes történetre bukkantam, rengeteg kérdést vetettek fel a források, amelyekre válaszokat kerestem.

Sok tucat méternyi anyagot néztem át, rengeteg levéltári fotóanyag gyűlt össze, de ennek tényleg csak úgy van értelme, ha az ember összerakja az összefüggéseket. S még nem látom a végét a tevékenységnek, szóval lesz folytatás.

A kötetnek készül a folytatása. Hogyan épül fel a következő rész?

A következő kötet pontosan fogja követni a már említett öt témakört, és az már a sztori lesz, hogy így fogalmazzak. Az én sztorim a város közelmúltjáról. Valószínűleg az már olvashatóbb és könnyebben emészthető az eddigiekhez képest, és a laikusok is sokkal inkább tudják majd élvezni és értelmezni. Az első részre tulajdonképpen azért volt szükség, hogy jelezzem, milyen gazdag forrás-apparátussal dolgozom, s hogy mi rejlik ebben.

Célom volt még mások ösztönzése is, hogy akinek kedve van kutatni, bátran tegye meg.

Egy-két éven belül elkészül a következő rész, most már körvonalazódik bennem a történet, és meglehet, nemcsak második részt írok.

Mit adott önnek a kutatás, a hosszú évek munkája?

Nagyon tanulságos volt több szempontból is. Egyrészt kibomlott előttem a város közelmúltja, vagy annak egy bizonyos része. Mindenről sajnos keveset tudunk. De kitárulkozik maga a történet és a folytonosság is: a két háború közötti korszak, a második világháború alatti magyar idők, az azt követő szocializmus-kommunizmus, s egészen a mába torkollik minden.

A külön választott korszakok összeállnak folytatásos történetekké. Számos olyan történetem van, amely a két háború között bukkant elő. Példának okáért az elkerülő út ötlete.

A magyar idők alatt elkezdték megvalósítani, aztán feledésbe merült, majd a ’80-as évek végén megvalósították. A következő történet, amelyet meg lehetne említeni, Sikabony és Dunaszerdahely kapcsolatának a sztorija. Milyen tervek voltak a két háború között, a magyar idők alatt, mit valósítottak meg, mit nem. 1960-ban Sikabony Dunaszerdahely városrésze lett, s ma már szerves részét alkotja. A történész számára kiváltság, hogy láthatja a folytonosságot. A hétköznapi embernek nem feltétlenül izgalmas, mert a ma embere ezekkel a dolgokkal nem igazán törődik. Ám a történeti folyamatok a történész számára lenyűgözően hatnak. Amikor az ember rápillant például a város épített örökségére (amit ma látunk), amögött fájdalmas csönd és hiány van. Már ez sincs itt, már az sem, pedig itt volt! Ez negatív élmény, de sajnos Dunaszerdahely történetéhez ez is hozzá tartozik.

Kiknek ajánlja a könyvet?

Mivel forrásgyűjteményről van szó, elsősorban szakirodalom, amit leginkább történész kollégáknak, várostörténettel foglalkozóknak, könyvtáraknak tudok jó szívvel ajánlani.

Ez a kötet egyfajta adatmentésnek, adatgyűjtésnek is tekinthető.

Sok tekintetben izgalmas olvasmány, természetesen bárki talál benne érdekességet, mindazonáltal a második rész már inkább készül a nagyközönség számára is. Ha jól meg akarja érteni az olvasó a komplex történetet, ahhoz az első részt legalább át kell lapoznia.                

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.