Ilyen volt a XIV. Jurtanapok első napja
Június 29-én, pénteken kezdetét vette a mátyusföldi Alsószeliben a XIV. Jurtanapok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem.
A fesztivál a hagyományokhoz híven a Gyermekudvar megnyitásával és a szalmavár bevételével vette kezdetét. A Gyermekudvar a nap hátralevő részében is vidám kacagástól, porontyok zsivajától volt hangos, miközben apró kezek kézműveskedtek az Ügyeskedő sátor alatt. A Szalmavár pedig erődítményként állta a sarat a délceg kis hercegek és aranyoska királylánykák rohama alatt.
Kora este került sor a Jurtanapok hivatalos megnyitójára. Francisti Erzsébet nyitóbeszédében visszaemlékezett a fesztivállá hatalmasodó rendezvény alapításának pillanataira, majd felkérte a Jurtanapok atyját, a Zele törzs fejét, Francisti Lászlót a törzsi zászló felvonására. Ezt követően Kovács Lajos, Alsószeli polgármesterének beszéde hangzott el. A nyitány után sor került a hagyományos faültetésre is.
A színpad mögött ekkor már izgatottan mocorogtak az alsószeli Apróvarsás és Kisvarsás táncos lábacskái. Szabados Kati, néptáncoktató vezetésével tündöklő műsort adtak a közönségnek. A helyi kis néptáncosokat a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes váltotta a színpadon. Megmutatták, hogy méltán lettek győztesei a Fölszállott a páva tehetségkutató műsornak. A talpalávalót a felsőszeli Bicskás zenekar húzta.
Az esti órákban főleg kisgyermekes és meseszerető emberek vonultak el a nagyjurtába, hogy együtt gondolkodjanak a meseolvasás lélektanáról a neves gyerekpszichológus Eliaš Bosák Tündével és Petres Csizmadia Gabriella egyetemi oktatóval. A beszélgetőest háziasszonya Récsei Noémi, az RTVS műsorvezetője volt. A szakemberek rámutattak a népmesék, valamint irodalmi mesék gyermeki lélekre való fontos kihatására és hangsúlyozták a szülői meseolvasás vagy mesemondás fontosságát. A beszélgetőest befejeztével a fesztiválozók már a színpadon köszönthették a Besh o droM zenekart.
A pénteki program zárópontjaként Angyal Réka és Vermes Balázs varázsoltak ősi hangulatot a Tűzugrás rituáléjával. A fesztivál első estéjére már körülbelül ezres tömeg szórakozott együtt az alsószeli Laposon. Kígyózó sorok álltak a Faloda, a Hörpintő, a Serelde sátrai előtt, de a kiszolgálás ügyes, rutinos és gyors. Izzanak a lepénysütő kemencék, kel a tészta, készül az alsószeli csikmák. A Lapos pedig kézművesek, portékájukat bemutató népi árusok kavalkádjától zsibog.