2020. augusztus 14., 10:02

Így telt a serkei kalandtábor - KÉPEKKEL

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén is megrendezte serkei kalandtáborát az ICS Rimaváralja - Iuvenis Geomoriensis polgári társulás.

Galéria
+13 kép a galériában

A szervezők a gazdag programkínálat biztosítása mellett odafigyeltek arra is, hogy minden higiéniai előírást betartsanak. A táborba harminc gyermek jelentkezett, az óvodástól a felsős alapiskolásokig minden korosztály képviseltette magát.

A tavaly első alkalommal megtartott táborunknak pozitív visszajelzései voltak a szülők és a gyerekek részéről is, ezért döntöttünk a folytatás mellett” – közölte Varga Ákos, a társulás elnöke, aki a múlt heti tábor részleteibe is beavatott.

A hétfő délelőttöt ismerkedéssel töltötték a táborozók, majd délután a serkei kastélykert árnyékos hűsében a Felvidéki Baranta Csoport bemutatóján vettek részt, ahol az íjászatot és az ostorozást is kipróbálhatták. Kedden a buborékfújás csodáival próbálták meg elkápráztatni a gyermekeket, akikre emellett délután egy fergeteges motorozás várt a Kerecsen Motoros Egyesület tagjaival. A motorzúgás után a motoros egyesület elnökének, Tóth Zoltánnak a meséjét hallgatták meg az ifjoncok.

serke_kalandtabor_05.jpg

A szerdai nap az állattenyésztés jegyében telt. A táborozók Dobfenekre látogattak el, ahol Danko Barna bácsi farmjának lakóival barátkozhattak meg. Az állatok, tehenek, kecskék egyik gyermek számára sem voltak ismeretlenek, de közelről szemügyre venni, etetni őket mindenki számára egy külön kaland volt. A csütörtök is a természet jegyében telt, mivel egy vadász és egy erdész is vendégeskedett a serkei faluházban. Csillogó szempárok és figyelmes fülek követték Bodon Sándor vadász és ifjabb Szekeres Pál erdész előadását.

A pénteki nap ugyancsak eseménydúsan telt a táborban. Délelőtt Bodon Boglárka és border collie fajtájú kutyája mutatták be jól begyakorolt mutatványaikat. Ezután Valacsay Levente hozta közelebb a modern kor szépségeit egy drónbemutatóval. Végül a Iuvenis Geomoriensis társulás tagjai ajándékcsomagok átadásával kedveskedtek a táborozóknak, majd ismét a kastélykertbe invitálták a résztvevőket, ezúttal a szüleikkel együtt, ahol a feledi önkéntes tűzoltók segítségével egy fergeteges táborzáró habparty keretében búcsúztak el egymástól és a tábori élettől.

A szervezők köszönik a serkei faluháznak, a község önkormányzatának, minden egyes résztvevőnek, szülőnek, pedagógusnak és támogatónak a segítségét.

Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.