2019. október 7., 11:48

Huszárszobrot avattak fel Nemesradnóton - Képgalériával

Huszárszobrot adták át Nemesradnóton október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján. A nemzeti gyásznap alkalmából több gömöri településen tartottak és tartanak még megemlékezéseket a hét folyamán.

img_4771.jpg
Galéria
+11 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

A szoboravató ünnepséget a Csemadok megalakulásának 70. évfordulója és az 1848/49-es szabadságharc 170. évfordulója alkalmából szervezték.

A nemesradnóti gyülekezeti ház udvarán Dobos Ilonka, a Csemadok Nemesradnóti Alapszervezetének elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, és mondott köszönetet mindenkinek, aki az ünnepséget előkészítette. "Egy-egy kerek évforduló arra tud bennünket inteni, hogy elgondolkozzunk. Ilyenkor tudunk eltöprengeni azon, mi is az a szabadság, mit jelent számunkra, s mi az, amit elődeink ránk hagytak" – fogalmazott.

Fotó:  Virsinszky Tamás

A mintegy 2,1 méter magas, egész alakos szobor a gyülekezeti ház udvarán korábban álló hársfa törzséből készült.

A kivágott fa helyén egy emlékhelyet szerettek volna kialakítani, amely a jövőben méltó teret ad a magyar nemzeti ünnepekről való megemlékezéseknek – árulta el portálunknak Pósa Homoly Erzsébet, a szoborállítás kezdeményezője. 

Fotó:  Virsinszky Tamás

Az eseményen kishuszárok álltak díszőrséget, a szobrot pedig annak alkotója, a csomai Kalinka Erik, Dobos Ilonka és Pósa Dénes közösen leplezték le.

Avatóbeszédet Pósa Dénes, a Nemesradnóti Református Egyházközség gondnoka mondott. Ebben a kalandvágy, a szabadság és a bizalom fogalmát járta körbe, és vont párhuzamot az akkori és a mai kor között.

"A huszár nem elteszi a kardot és befejezi a harcot, hanem kivont karddal hív minket is, hisz ma is folyik a szabadságharc. Más formában és más eszközökkel ugyan, de folyik. Ma azért, hogy Európa az európaiaké maradjon, mi pedig megmaradjunk magyarnak, a határokon túl is" – mondta, s egyben felhívta a figyelmet a huszár tarsolyán látható császári címerre és az F. J. monogramra.

Fotó:  Virsinszky Tamás

"A huszár lojális volt, már ameddig lehetett Ferenc József császárhoz, hiszen az ő katonája volt, de ruházatán a magyar viselet szimbólumait hordozta, lelkében végig magyar maradt. Felhívás ez számunkra is, legyünk jó, törvénytisztelő állampolgárok, de ruházatunkon hordjuk bátran a magyar szimbólumokat, használjuk nemzeti jelképeinket, zászlónkat, himnuszunkat, leginkább pedig anyanyelvünket” – tette hozzá Pósa Dénes.

Nemesradnót lakói méltán lehetnek büszkék arra, hogy a községből is szolgáltak az 1848-49-es honvédseregben.

Egy anyakönyvi bejegyzés szerint az 1914-ben elhunyt Varga Mihály 48-as honvédként élvezett nyugdíjat. Fennmaradt egy kihímzett terítő is ebből az időből „Egy üldöztetett emlékére” felirattal, amely nagy valószínűséggel szintén a szabadságharchoz köthető.

Fotó:  Virsinszky Tamás

Az újonnan felavatott szobrot megkoszorúzták a különböző kulturális és társadalmi szervezetek képviselői, miközben Pósa Lajos: A magyar huszár című versének egy-egy sora hangzott el. Az ünnepséget kísérő kultúrműsorban Plesivcsák Szófia, Kuzma László, Bodon Szabolcs szavaltak verset, valamint fellépett Páko Mária és a Mákvirágok együttes, illetve a Pillangó csoport. 

Farkas István református lelkész hangsúlyozta, hogy a nemesradnótiak büszkék lehetnek erre a szoborra, de fontos, hogy az ne csak a külső büszkeség tárgya legyen, hanem váljék személyessé.

Fotó:  Virsinszky Tamás

Fontos, hogy tudjunk épülni a szabadságharcosok példáján. Egy ilyen szobor felállítása kiállás a múltunkért, azért, akik voltunk és vagyunk. Felszólítás arra, hogy ezt a múltat újra és újra birtokba kell venni – mondta a tiszteletes, majd áldását adta a szoborra és a gyülekezetre. Az ünnepség a Himnusz közös eléneklésével ért véget, ami után szeretetvendégségre várták a résztvevőket.

Október 6-án Gömör több pontján - Rimaszombatban, Rozsnyón, Tornalján, Füleken, Ajnácskőn, Nagybalogon - tartottak megemlékezést az aradi vértanúk tiszteletére. A megemlékezések sora október 7-én, hétfőn a feledi temetőben elhelyezett kopjafánál folytatódik a Szombathy Viktor MTNYA szervezésében, majd október 8-án, kedden délután négy órától az almágyi iskola előcsarnokában.

Fotó:  Virsinszky Tamás

img_4771.jpg
Galéria
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.