2018. szeptember 30., 14:44

Hubertus lovasnap Gömörben

A Rimaszécsi Polgári és Vállalkozói Szövetség Polgári Társulás tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Szent Hubertus Lovasnapot a gömöri településen. Az egész napos rendezvény a mintegy száz lovas ünnepélyes felsorakozásával, valamint a regula felolvasásával kezdődött.

rimaszecs-hubertus-1.jpeg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Majoros Jácint
A Regula olvasásából:
„ Az Úrnak 2018. esztendejében, Szent Mihály napján, Rimaszécs völgyén megvalósuló lovasverseny regulái.“

Fotó:  Majoros Jácint

 Ha visszanézünk a Hubertusok történetére, az tulajdonképpen egy őszi megmérettetés a fiatal csikók részére. – mondta el Vitkó Egon a Magyar Hagyományőr Világszövetség elnöke. – Valamikor arra használták fel a lótenyésztők ezt az alkalmat, hogy kimenjenek a terepre és terepen tudják bizonyítani lovaik a felkészültségét, a kondícióját és azt a kis munkát, amit már egy fiatal csikóba bele lehet tenni. Az, hogy ez érdekesebb legyen egy Hubertus lovaglással kötötték össze.

Fotó:  Majoros Jácint

„Valamikor régen ugye voltak még rókahajtások, amit még a nyugati világban ma is tesznek.“ – mesélte tovább Vitkó Egon – „Angliában betiltották ugyan néhány évvel ezelőtt, de a németeknél tizen évvel ezelőtt még én magam is részt vettem olyan tipusú rókahajtáson, ahol bizony falkászati hajtás volt és rókát is, vagy annak az imitációját hajtották.“

Egy ilyen évadzáró, elsősorban a sportlovasoknak az összetrombitálása kellene, hogy legyen, de mára már hála istennek úgy kinőtte magát, hogy hobbi lovasok is szép számban csatlakoznak hozzá – értékelte az elnök.

Fotó:  Majoros Jácint

 Rimaszécsen az ünnepélyes sorakozó után elindult a Hubertusi lovaglás a település határában, ahol a  lovasok a Rima-völgyében mintegy 22 kilométeres lovagláson vettek részt, ahol a róka vadászatra is sor került. Rimaszécs gazdag hagyománnyal rendelkezik a lovastenyésztés és a lovassport terén egyaránt. Egykoron számos gazda foglalkozott lótenyésztéssel a gömöri településen.

Fotó:  Majoros Jácint

 Gál Ferenc, a Rimaszécsi Polgárok és Vállalkozók  Szövetségének szervezője elmondta, hogy Rimaszécsen nagy hagyománya van a lovaskultúrának. A régi időkben azt mondták, hogy aki Rimaszécsen vesz lovat, jó lovat vett. Itt rengeteg gazdának a lovait besorolták remundának, ami a katonaságnál szolgált, amik pedig itthon maradtak kancák, azok a mezőgazdaságban vették ki nagyon nagy részüket.

Fotó:  Majoros Jácint

 Az egész napos rendezvényen az Ózdi Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület által lovas  bemutatóra, valamint fogathajtó versenyre is sor került.  A lovasnap keretén belül megemlékeztek a közel három évtizeddel ezelőtt tragikus lovas balesetben elhunyt Hupka Imrére is.

 

rimaszecs-hubertus-1.jpeg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék