2020. január 24., 08:43

"Hozom hazatérő testvéreinknek az egész magyarság szeretetét“ - Felvidék visszacsatolásáról Komáromban

Bajcsi Ildikó, a Clio Intézet munkatársának Magyar idők Komáromban című, diavetítéssel egybekötött előadásával emlékezett meg a magyar kultúra napjáról a Csemadok Komáromi Alapszervezete. Egyebek mellett az 1938-as visszacsatolás Komáromra és környékére gyakorolt hatásairól hallhattunk január 23-án az érdeklődőkkel megtelt Csemadok-székházban.

Médialapozó
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Bajcsi Ildikó komáromi történész-kutató-tudományszervezőt, aki egyúttal a hazai magyar doktoranduszokat és fiatal kutatókat tömörítő TéKa (Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása) szervezet elnöke is, előadásában kifejtette,:

az 1938. november 2-án meghozott első bécsi döntés különösképpen érzékeny pontja a történelmünknek, s a magyarlakta területek anyaországhoz történő visszacsatolása a csehszlovákiai magyarság legfőbb vágyának a beteljesülését is jelentette. Végre ugyanis megtörtént az 1920-as gyászos trianoni döntés során elveszített, etnikailag homogén magyar területek politikai úton történő visszaszerzése. Komárom pedig a visszacsatolást megelőző és a két fél megegyezését célzó tárgyalások helyszínéül szolgált.

Az előadó leszögezte: a közbeszédből mindmáig hiányzik a hajdani események és következményeik valós értelmezése. Sőt, a szocializmus éveiben a történetíróknak sem nyílt lehetőségük az 1938-45 közti időszak kutatására, hiszen akkoriban a nemzetiségi kérdéseket szándékosan negligálták.

Nyomasztó csend telepedett ezen időszakra később, a felvidéki magyarság jogfosztottságának és a reszlovakizációnak az éveiben is.

A közel egyórás, diavetítéssel színesített előadás során egyebek mellett hallhattunk az 1938. október 9-13. között megvalósult komáromi tárgyalásokról is, amely során a magyar küldöttséget Kánya Kálmán külügyminiszter, a csehszlovák tárgyalóküldöttséget pedig a szlovák kormány frissen kinevezett elnöke, Jozef Tiso vezette.

A szlovákiai magyar kisebbség vezetői minden igyekezetük ellenére sem tudták elérni, hogy részt vehessenek a tárgyalásokon.

Mivel a magyar fél ragaszkodott az etnikai elvek betartásához, a szlovák fél pedig nem akarta vállalni a döntés felelősségének a súlyát, s inkább nemzetközi döntőbíráskodásra szerette volna bízni a vitát, a tárgyalások holtpontra jutottak.

Az előadó szerint a kudarchoz nagymértékben járult hozzá a tény, hogy a két fél nem tudott megegyezni Kassa, Pozsony, Nyitra, Munkács és Ungvár sorsáról.

Majd az első bécsi döntés után a Csallóközbe is magyar katonák vonultak be. Komáromnál a 6. önálló dandár november 5-én lépte át a határt. Horthy Miklós kormányzó pedig november 6-án fehér lovon vonult be a komáromi Klapka térre, ahol három komáromi lány: Kecskés Sára, Kállay Éva és Gőgh Gizella, valamint az örömittas magyarok hada virágözönnel és régi magyar zászlókkal, ujjongva fogadta a felszabadítót.

Azt követően Imrédy Béla miniszterelnök, Fülöp Zsigmond – Komárom polgármestere és Horthy Miklós is beszédet mondott. Bajcsi Ildikó az utóbbiból két részt emelt ki:

hozom hazatérő testvéreinknek az egész magyarság szeretetét“,

valamint a kormányzó köszönetnyilvánítását a Felvidék hűségéért, szeretetéért, kitartásáért...

Azt is megtudtuk, hogy az euforikus hangulat mellett nagy kihívást jelentett a visszacsatolt Felvidék integrálása Magyarországba.

1938 és 1945 között különféle társadalmi konfliktusokkal kellett szembesülni. Verseny folyt a közigazgatási pozíciókért, súrlódásokra került sor a felvidéki magyarok és az anyaországiak között, s mindezt a növekvő munkanélküliség, az áremelkedés, a nyilas mozgolódás, a zsidókérdés, a szociális jellegű gondok garmadája is tetézte.

A két városrész közigazgatási egyesítése csak 1939. július 15-én valósult meg, majd Komárom vármegye egyesítése után augusztus 1-én iktatták be hivatalába Nagy Nándor főispánt. Az immár egyesített, ám 3 millió pengő kölcsönnel rendelkező város új polgármestere pedig Alapy Gáspár lett, aki 1944 júliusában, a Gestapo ténykedése idején felemelte szavát a zsidóüldözés és deportálások ellen, majd lemondott tisztségéről.

Mondása szállóigévé vált: „Én esküt tettem rá, hogy minden polgár ügyét egyformán szolgálom”. Miután zsidópártolás vádjával letartóztatták őt, a nyilas Wojtovicz Richárd főispán hatalomra jutása után őt is a Csillagerődben létesített gyűjtőtáborba, majd Dachauba hurcolták, ahol fogolyként halt mártírhalált 1945. február 5-én, 65 éves korában.

A „magyar idők“ azonban nem köszöntek be végleg tájainkra. Mivel az elveszett II. világháború után a párizsi békeszerződésekben semmisnek nyilvánítottak a magyarlakta területek visszacsatolását, ezért az etnikai területektől 1945-ben újra megfosztották a magyar államot.

+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!