Hogy többé ne történhessen meg!
Golyószórók ropogása, ágyúdörgés zaja zavarta meg Csiliznyáradon a szombat délután csöndjét. Az orosz ordítozást, a német és magyar kiabálást egy idő után elnyomta az Me 109-es típusú magyar vadászrepülőgép zaja és a belőle hulló bombák robbanása. Úgy tűnt, meghátrálnak az oroszok, de a nagy veszteség ellenére talpon és túlerőben maradtak, a német és a magyar hadosztály fegyverletételre kényszerült.
Ilyen, ugyancsak rendhagyónak mondható programot is láthatott a csallóközi község a falunapon, július 20-án. A harci bemutatót az oroszkai hadtörténeti magánmúzeum tulajdonosa és működtetője, Zsákovics László szervezte és rendezte. A múzeum gazdag gyűjteménye eredeti vagy korhű egyenruhákból, javarészt működő fegyverekből és harci járművekből áll. Ezek egy része is szerepet kapott a nyolcvan résztvevő által előadott hadijátékban.
A bemutató után nem tudott rögtön felocsúdni a közönség. Mindenki érezte, a valódi harcok sokkal szörnyűbbek, szinte elképzelhetetlenek számunkra, ma élők számára. Szerencsére. A futballpálya melletti árpatarlón kialakított lövészárkok látványa, a füst szaga, a bombák süvítése mégis majdnem testközelbe és a felszínre hozott valami rosszat, amit az ember akkor sem tudott teljesen elhessegetni, amikor már a szereplőknek tapsolt embert próbáló teljesítményükért.
A bemutató Kicsindről származó szervezője, Zsákovics László a ma7.sk-nak elmondta, hogy tízéves korától foglalkoztatja a második világháború témája. A négy páncélos és a kutya című filmsorozat keltette fel az érdeklődését. Annyira megfogta a film, hogy faggatni kezdte a nagyszüleit a környékükön zajló akkori harcokról. Kiderült, hogy a nagyapja kint volt a keleti fronton, és hogy a környékükön, a Garam és a Duna egybefolyásánál, a Kéménd, Párkány, Esztergom vonalon három hosszú hónapon keresztül állt a front.
A nagyon kemény harcok 1944 december 20-án kezdődtek, és egészen március végéig zajlottak A magyar hadsereg legelitebb hadosztályának, a Szent László hadosztálynak a katonáit vetették ott be, magyarázta a még mindig német egyenruhában izzadó, a hadijátékban is szereplő Zsákovics László a bemutató után. Elmondta, hogy a Szent László hadosztály 1944 őszén alakult meg, mint a Magyar Királyi Honvédség elit gyalogsági egysége. Ebbe csatolták be a pápai ejtőernyősöket, a repülőlövészeket és többek között még Horthy Miklós jól kiképzett testőrsége is ennek a hadosztálynak a kötelékébe tartozott.
520 magyar katona került fel a veszteséglistára Kicsindnél, ám a szovjet csapatoknak is hatalmas veszteségük volt. Ők átjöttek a Garamon, kiépítettek egy hídfőállást, amit február 17-ig tartottak. Ekkor a németek erősítést kaptak és a legnagyobb harckocsikkal, a Királytigrisekkel felszerelve egyhetes harc után a szovjet csapatokat beszorították a Garamba. Vörös volt akkor a Garam vize a rengeteg vértől, a rengeteg sebesülttől és halottól.
A hadtörténészek a veszteséget nyolcezertől húszezer főig teszik, pontosan senki nem tudja, hogy hányan vesztek oda. Annyi bizonyos, hogy közel hatezer szovjet katona van eltemetve a párkányi temetőben. Ezeknek a harcoknak próbál Zsákovics László emléket állítani. „Foglalkozunk a hagyományőrzésen túl a katonasírok felkutatásával és gondozásával is. A környékünkről több mint 250 német katonát exhumáltunk” – mondta és elmesélte, hogy megtalálták egy magyar pilóta, Horváth György hadnagy földi maradványait is, aki a repülőgépének a roncsai között végezte a februári harcokban Búcs mellett. Hosszú időbe telt kinyomozni a családját. Sajnos, a szlovák és a magyar állam között nincs együttműködési szerződés a katonasírokról, két évig tartó levelezésbe, intézkedésbe került, míg a testvére kérésére haza lehetett szállítani. Helikopterrel szállították be a koporsóját a szolnoki repülőbázisra, ahol a katonák korhű egyenruhában fogadták. Végül a családi sírboltba temették, szülei mellé, akik a háború után sokáig abban bíztak, hogy a fiuk fogságba esett. Bíztak, mert nem kaptak mást egy darab papírnál, amin az állt, hogy eltűntnek nyilvánították. 56-ban jöttek haza az utolsó hadifoglyok a Szovjetunióból, ekkor vált egyértelművé a család számára, hogy a fiuk elesett. „Mikor édesapja meghalt, a sírkövére a hősi halált halt fia nevét is kiírták és a fényképét is feltették. Testét azonban csak pár éve sikerült hazajuttatnunk, hogy méltó módon, katonai tiszteletadással helyezhessék végső nyugalomra.”
Az oroszkai múzuem tulajdonosának sok barátja és családja segíti munkáját nem csak a hadtörténeti múzeumban, de a hadi bemutatókban és a katonasírok körüli teendőkben is. Ő mindeközben éli civil életét is, buszsofőrként és szerelőként dolgozik, a második világégés történelmével munkája mellett foglalkozik. De nagyon erős benne az érdeklődés és a tenni akarás. Az ország területén övé a legnagyobb magángyűjtemény. Nyolcvan négyzetméteren kezdte a begyűjtött tárgyak kiállítását 2008-ban. Mára több mint ezer négyzetméternyi belső térben és ezen kívül a kültéren is látható a háborúhoz kapcsolódó gyűjtemény. A szlovák államtól nem, de a Bethlen Gábor Alapból sikerült támogatást szereznie, amiből megoldották a múzeum szigetelését és végre bevezették a fűtést is.
A harceszközök, egyenruhák, harci járművek, fegyverek közül többet az ócskavasak között találtak meg. „Van olyan német terepjárónk, amit egy idős bácsi használt a háború óta. Utánakötötte a lovasekét és ezzel szántott.”
Évről-évre fejlődnek, növekszenek a hagyományőrző katonacsapatok és a csapattagok közül is mindenki igyekszik ezt-azt begyűjteni. Van, akinek külföldről sikerült valamit megvenni, van, aki maga megépíti a korhűnek látszó járművet valamilyen alvázra. „A bemutatónkon használt repülőgép már a háború utáni fejlesztésű civil gép, amit az egyik barátomnak sikerült Magyarországon megvásárolni. Ő nagyon ügyes pilóta és jóérzésű ember. Mikor meghallotta Horváth György pilóta estét, eldöntötte, ha egyszer repülőt vesz, azt olyan színekre festi, amilyen a hősi halált halt pilótáé volt. Ez a repülőgép, mindahányszor az égre emelkedik, Horváth Györgynek állít emléket.”
A csiliznyáradi bemutatón körülbelül nyolcvan katonai hagyományőrző vett részt, Csehországból, Magyarországról és Szlovákiából. Oroszkán húsz fős csapat dolgozik, a komáromiak és az újváriak a Nagyszombatban bejegyzett klubhoz tartoznak és Kamocsán is működik egy csapat. Erre a bemutatóra egy kassai csoport is eljött.
„Az ilyen nagyobb hadibemutatókat csak együttműködéssel lehet megoldani. Mindig valamilyen valóságban is megtörtént eseményt jelenítünk meg, hogy bemutassuk a ma élőknek, hogyan is zajlottak ezek a harcok. A célunk az, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a háború szörnyűségeire. Azt mondom a múzeumba látogatóknak is, gondoljuk meg háromszor is, mit cselekszünk. Próbáljunk meg úgy élni, hogy ez még egyszer meg ne történhessen!” – fejezte be a beszélgetést Zsákovics László.
A Military Historical Museum Pohronský Ruskov - Oroszka idén augusztus 11-én tartja meg a hagyományos harci bemutatót Oroszkán, amelyben 300 katona vesz majd részt. A hadijátékkal a második világháború Alsó-Garam menti frontján elesett katonáknak állítanak emléket.
