Hogy jobbá tegyük a világot
„Az igazi boldogságot csak a másoknak nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok.” Így szól Lord Robert Baden-Powell, más néven Bi-Pi üzenete, aki a cserkészet megalapítója volt.
A füleki 47. Számú Koháry István Cserkészcsapat is igyekszik ezt az eszmét szem előtt tartani. Az első magyar cserkészraj Füleken 1933-ban, Engelbert Péter ferences atya kezdeményezésére alakult, 12 fiúval. 1936-ban, a mai kistemető alatt, saját kezükkel építették fel cserkészotthonukat, ahol még abban az évben negyvennyolc cserkész tett fogadalmat. Mivel nem voltak tisztázva a telekviszonyok, az épület magánkézbe került. A szocializmus alatt a cserkészet tiltólistára került Csehszlovákiában, a csapatok feloszlottak. Az újraalakításra 1990-ig kellett várni, amikor Sulyok Pál és Hanzlík Lajos kezdte újra szervezni a cserkészeket a városban.
1991-ben alakult meg a 47. Számú Koháry István Cserkészcsapat, amely azóta is tevékenyen működik, bár megéltek szebb és nehezebb időszakot is. Volt idő, amikor a csapat több mint 50 főt számlált, de olyan is, amikor saját otthon híján a megszűnés veszélye fenyegette őket. Szerencsére a ferencesek segítő jobbot nyújtottak, és a kolostor alsó szintjén biztosítottak számukra helyiséget. Itt tanyáztak egészen 2005-ig, amikor a Koháry-kúriában saját cserkészotthonra leltek.
Jelenleg a kúria háromnegyede a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tulajdonában, egynegyede pedig magánkézben van, de a cserkészek az egész épületet használhatják. Mivel a kastélyt eléggé romos állapotban kapták meg, önkéntes munkával, időt és energiát nem sajnálva, saját kezűleg újították fel és tették családiassá új otthonukat. Itt tartják a heti összejöveteleiket, a csapat rendezvényeit, de más cserkészcsapatokat is vendégül látnak. A csapat jelenleg 30 főt számlál, és képzett tisztek, segédtisztek és őrsvezetők irányítják. Vannak köztük felnőtt és családos cserkészek és kiscserkészek egyaránt. Őrsi foglalkozásaik célja a gyermekek fizikai és szellemi fejlődése és a 10 cserkésztörvény és fogadalom szerinti cserkészéletre való nevelés.
A füleki cserkészcsapat rendkívül színes tevékenységet folytat. Állandó őrsi foglalkozásaik mellett aktívan bekapcsolódnak a város kulturális életébe, saját rendezvényeket, megemlékezéseket, adománygyűjtéseket szerveznek. A cserkészet lényegéről, küldetéséről Mesiarik Marián csapattagot kérdezzük.
– A rendszer legfontosabb láncszemei az őrsvezetők, ők tanítják, nevelik a kiscserkészeket, ezáltal ők is egyfajta önfejlesztésen mennek keresztül. Aki kitart a cserkészeszme mellett, az élete végéig fejlődik, fejleszti önmagát, és a társadalom hasznos tagjává válik. A cserkész, ahol tud, segít, így szól az egyik cserkésztörvény, és mi szívügyünknek tekintjük a segítségnyújtást. Minden évben, advent táján adománygyűjtést szervezünk a rászorulók részére, de a személyes találkozót is fontosnak tartjuk, így több ízben szerveztünk játékos délutánt egy krízisközpont lakóinak. A szeretet, a másik emberre való odafigyelés, a tenni akarás a cserkészek küldetése, s mi ennek a szellemében tevékenykedünk.
Újdonság, hogy szeptembertől nagycsoportos ovisoknak is tartanak majd foglalkozásokat, illetve csatlakoznak a felvidéki családos cserkészekhez.
– mondja Nôta Farkas Gabriella kétgyermekes családanya, cserkész.
A cserkészet életforma, amely egész életén végigkíséri az embert. A csapaton belül olyan szoros kapcsolatok alakulnak ki, amelyek gyakran túlmutatnak a barátságon, testvériséggé alakulnak.
– mondja Marián.
A füleki cserkészeket ezúttal az Egyházasbást melletti Mogyorúskúton értük utol, ahol éppen az éves csapattáboruk zajlott. Tíz napot töltöttek távol a város zajától, vadregényes környezetben, rimaszombati és lévai társaikkal együtt.
– mondja Marián.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/33. számában.