2018. szeptember 12., 09:05

Hat saját jelöltet indít a Galántai járásban az MKP

A Galántai járásban hosszas latolgatások után lezárult a delegáló lapok leadásának folyamata. A Magyar Közösség Pártja színeiben hat polgármesterjelölt indul, míg a pártnak négy évvel ezelőtt 8 saját jelöltje volt a mátyusföldi járásban. 

Galánta, Esterházy-kastély

Portálunk jelenlegi információi szerint Galántán nagy harcra lehet számítani a választási kampány során, miután a 2017-ben rejtélyes körülmények között elhunyt Gaulieder Ferenc özvegye, Zuzana Gauliederová is jelölteti magát a polgármesteri posztra az OĽaNO színeiben. Az özvegy nagy ellenfele, Peter Paška jelenlegi polgármester hétfőn jelentette be, hogy függetlenként újra indul a megmérettetésen, mivel szeretné véghezvinni a városfejlesztésben elkezdett vállalkozásait.

Közben Csady Zsuzsanna, a Most-Híd Galántai járási elnöke, Feketenyék polgármestere portálunknak elmondta, a Most-Híd párt öt képviselőjelölt mögé sorakozik fel Galántán, név szerint: Ervín Chomča, Peter Aštary, Popluhár Zoltán, Róbert Tomeček, Richard Šimaljak. Hozzátette: saját polgármesterjelöltet nem indítanak, Takáč Zsolt független jelöltet, Galánta korábbi alpolgármesterét támogatják. 

Így van ezzel az MKP is: ahogyan azt megírtuk, saját jelöltet nem állítanak, s mint azt korábban jelezték, szintén a függetlenként induló magyar jelöltet, Takáčot támogatják az önkormányzati választáson. „Szeretnénk, ha az MKP erős képviselettel rendelkezne a testületben Galántán, de ugyanolyan fontos a kétnyelvűség erősítéséért és a magyarság megtartásáért küzdő polgármester személye is“ – nyilatkozta a ma7-nek Bíró László, az MKP helyi képviselője.

Kajos Katalin, az MKP Galántai járási titkára tudatta a ma7-tel, a párt hat saját polgármesterjelöltet indít a járásban. Nádszegen Kacz Éva, Királyrévben Agócs Gergely, Alsószeliben a jelenlegi polgármester, Kovács Lajos, Taksonyon a jelenleg is polgármesteri posztot betöltő Mészáros Márta, Vezekényen Zupkó Tamás és Vágán Jalsovszky Róbert száll „ringbe”.

MKP-s jelölt két mátyusföldi településen indul koalícióban: Kismácsédon Hontvári Ferenc és Nagyfödémesen Gőgh Ferenc. Mindketten jelenleg is falvaik első emberei. A párt Galántán és Jókán támogat független jelöltet. Az MKP-nak négy évvel ezelőtt 8 saját jelöltje volt a mátyusföldi járásban.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék