2019. február 8., 09:47

Három évig élt egy lakásban halott anyjával egy cseh nő

Az eset, amelynek ügyében a rendőrség vizsgálatot indított, egy nyugat-csehországi kisvárosban, Chodovéban történt.

holttest-korhaz.jpg
Fotó: archívum

A cseh nő három éven át élt egy panellakásban halott anyjával, ami csak azután derült ki, hogy maga a nő is elhunyt - számolt be az esetről a Novinky.cz.

"Vizsgáljuk a két nő halálának körülményeit. Az egyik holttest már mumifikálódott. Az első vizsgálatok azt mutatták, hogy már legalább három éve halott volt" - közölte Kateřina Krejčí rendőrségi szóvivő.

Az idős, 94 éves nő holtestét még januárban fedezték fel, azután, hogy a korábban vele együtt élő 64 éves lánya meghalt. A rendőrség a boncolási eredmények után kizárta az idegenkezűséget. 

A Nova televízió szerint az idős nő lánya, aki feltételezhetően pszichés zavarokkal küzdött, nem tudta feldolgozni anyja halálát, ezért hagyhatta három éven át ágyában a holttestet. A rendőrség azt sem zárta, hogy a nő ez idő alatt felvette anyja nyugdíját.

Megosztás
Címkék