2018. április 20., 08:13

Harminc év várakozás után végre felújítják a galántai kórház főépületét

Több mint harminc évet kellett várni a galántai kórházat látogató pácienseknek arra, hogy megkezdődjenek a főépület homlokzatának felújítási munkálatai. A Svet Zdravia által üzemeltetett kórház külső burkolata már évek óta visszataszító látványt nyújtott. A négy fázisban tervezett felújítási munkálatok 2018 tavaszán kezdődtek el és előreláthatólag 2019 év végéig tartanak majd.  A projektre 1,4 millió eurós összeget kerekített el a Nemocnica Svet Zdravia és a Penta csoport.

gakorhaz1.jpg
Médialapozó

A galántai kórház sötétszürke és fekete mozaikkockákkal „díszített” főépülete monumentálisan magasodik a város fölé, ezért fontos, hogy esztétikus látványt nyújtson. 1981-ben, pár évvel a kórház átadása után a főépület díszítő mozaikkockái a rossz technológia miatt hullani kezdtek, így az épület hamarosan riasztó látványt nyújtott. További kellemetlenségeket okoz, hogy a burkolat sötét színe elnyeli a napsugarakat, így nyári hónapokban a főépületben iszonyú hőséget kénytelenek elviselni a páciensek és a dolgozók egyaránt.

Amikor 2015-ben a Svet Zdravia átvette a kórház irányítását a megyétől, a modern sürgősségi betegellátó rendszer kiépítésén és új műszerek vásárlásán kívül, tervbe vette a főépület külső homlokzatának teljes rekonstrukcióját is.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

„Galánta lakosait évek óta érzékenyen érinti a kórház főépületének kinézete. Habár az épület kinézete nem érinti a betegellátás minőségét, mégis aláássa a kórház renoméját. Nagyon örülök, hogy sikerült elkezdeni az átépítési munkálatokat, a fő cél a kórház területének esztétikusabbá tétele. A sötét színeket világosabbra cseréljük. Valamint az új építészeti technológiáknak köszönhetően javul majd az épület szigeteltsége is. Ez komfortosabbá teszi majd az itt dolgozók, valamint a páciensek életét is" - mondta el a sajtónak Miroslav Zlatohlávek, a galántai kórház igazgatója.

A felújított épületnek halványabb, bézs-szürke színkombinációt terveznek. A monoblok középső részén a zöld és kék színek is dominálnak majd, ezek a Svet zdravia szimbólumai.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Az épület átalakítási munkálatai 2018 márciusában kezdődtek meg. A munkálatok előreláthatólag nem befolyásolják majd a kórház működését.

A megkérdezett galántaiak és a környező falvakból érkező páciensek a ma7.sk-nak elmondták:

örülnek a felújításnak, a kórház végre méltón néz majd ki. Hozzátették azonban, a felújítási munkálatok során nagyobb hangsúlyt fektethetnének az illemhelyek rendbehozatalára is, azok ugyanis katasztrofális állapotban vannak.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A Svet Zdravia erre úgy reagált, a felújítási munkálatok a főépület esztétikusabbá tételével nem érnek véget, továbbra is jelentős összegeket fordítanak majd a kórház modernizálására.

A galántai kórházat 2015-ben vette át a Svet Zdravia a megyétől. Az intézmény és annak területe jelenleg is folyamatos modernizáció alatt áll. A Svet Zdravia a Penta befektetési csoport céghálózatának a tagja.

gakorhaz1.jpg
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.