Harisék választása – egy járható út
Április az iskolai beíratások hónapja. Ilyenkor még nagyobb dilemmát okoz a szülőknek a megfelelő iskolaválasztás. A jobb érvényesülés hamis reményében még mindig sok magyar szülő választja gyermekének a szlovák alapiskolát.
Vannak azonban kivételek. Ilyen a vilkei Haris család, akik abban is különböznek, hogy bár az anyuka anyanyelve szlovák, gyermeküket mégis magyar alapiskolába íratták. Sándor, Žanet és Sanyika alkotják a Haris családot. Sándor vilkei, Žanet losonci származású. Húsz éve ismerkedtek meg, amikor Žanet a vilkei óvodában kezdett dolgozni.
A házaspár kapcsolatát az első pillanattól kezdve az összhang jellemzi. Nincsenek köztük nyelvi korlátok és ebből fakadó konfliktusok,
helyettük van megértés, tolerancia és főleg szeretetet. Bár a községben szlovák nyelvű óvoda működik, magyar anyanyelvű gyerekek is járnak oda. Így Žanet óvónőként a két évtized alatt sokat megtanult magyarul. Szerinte a vegyes lakosságú területen a nyelvnek nem korlátnak, hanem összekötő kapocsnak kellene lennie. Családjukban is erre törekednek.
Amikor Vilkére kerültem, csak néhány alapszót ismertem, de szükségét éreztem, hogy ebben a közegben a magyar nyelvet is elsajátítsam.
Ezért a magyar ovisokkal is sokat foglalkoztam. Magyar nyelvű CD-ről versikéket, meséket, dalokat hallgattunk, amiket aztán a kisfiamnak, Sanyikának is megtanítottam.
Már a megismerkedésünk elején téma volt a nyelvválasztás, és
Žani tudta, számomra mennyire fontos, hogy a gyermekünk mindkét nyelvet megtanulja
– veszi át a szót Sándor. Ezt szerencsére meg tudtuk beszélni, nem okozott semmilyen súrlódást. Amikor Sanyika megszületett, természetes volt, hogy én magyarul, Žani szlovákul beszélt hozzá, így a két nyelvet egyenrangúan elsajátította.
Sanyika Vilkére járt óvodába, ahol magyar és szlovák műsorokban egyaránt fellépett. A szülők pedig szerették volna gyermeküknek a továbbiakban is biztosítani, hogy mindkét nyelv egyenrangúan tovább éljen a családjukban. Ezért amikor az iskolaválasztásra került a sor, egyértelmű volt, hogy gyermeküket a losonci Kármán József Alapiskolába íratják.
Több érv szólt a magyar iskola mellett
– mondja Sándor. – Egyrészt, ha hatéves koráig mindkét nyelv használata természetes volt számára, szerettük volna, ha ez továbbra is így marad. Hogy írni, olvasni, beszélni tudjon mindkét nyelven. Másrészt szerettük volna, hogy a magyar kultúrát, a magyar történelmet megismerje, és tudatosítsa, hogy ez milyen érték. Harmadrészt pedig szeretnénk, ha mindig természetes lenne számára, hogy velem magyarul, Žanival szlovákul beszél.
A szlovák iskola esetében ez az egyensúly felbillenne.
Olyankor a kommunikáció már elsősorban államnyelven történik, hiszen az oktatás nyelve lassan a család egészének nyelvévé is válik, és én azt nem tudnám elképzelni, hogy ne a saját anyanyelvemen szóljak a gyerekemhez. Nekünk ez így nem menne.
Žanet szerint sok ismerősük meglepődött a döntésükön, ők azonban nem bánták meg.
Óvónőként gyakran tapasztalom, hogy magyar családok, javaslatunk ellenére is szlovák iskolába íratják a gyermeküket.
Az a csemete, aki az anyanyelvén ügyes és szorgalmas volt, az iskolában nem találja a helyét, mert számára idegen a környezet. Itt ugyanaz a természetes kommunikáció és nevelés folytatódik, amit elkezdtünk, amit szerettünk volna a fiunknak továbbadni. Egymással szlovákul beszélünk, de Sanyika édesapjával magyarul, édesanyjával szlovákul kommunikál. Azért sem féltem a magyar nyelvű iskolától, mert férjem is magyar iskolában végezte alap- és középfokú tanulmányait, mégsem okozott neki gondot az egyetemen a szlovák nyelv. A több nyelvnek köszönhetően választhatott, hogy Magyarországon, Szlovákiában vagy Csehországban tanuljon tovább.
Sok szlovák barátom volt, akikkel kiskoromtól fogva szlovákul beszéltem, ezért később a főiskolán sem volt problémám
– folytatja Sándor. Bár érezték a palóc tájszólásomat, elfogadtak, és nem jelentett hátrányt. Nagyszombatban és Olmützben is lediplomáztam. Sokan gondolják tévesen, hogy ha magyarként szlovák iskolába íratják a gyermeküket, azzal jót tesznek neki. Én pszichológusként másként tapasztalom. Ha a gyerek bekerül egy számára idegen kulturális és nyelvi környezetbe, eltart egy ideig, amíg megszokja és adaptálódik. Ebből viszont különféle helyzetek adódhatnak: szorongás, kisebbségi érzés, elmagányosodás stb. És ezek a gyerekek gyakran nem tudnak úgy teljesíteni, mint ahogyan magyarul tudnának.
Természetesen az államnyelvet mindenképp tudni kell, nem vitatom.
Viszont kérdés, hogy az érvényesüléshez tényleg az kell-e, hogy tökéletesen tudjak egy idegen nyelvet, vagy az, hogy olyan identitással, öntudattal, önismerettel bírjak, ami aztán képessé tesz legyőzni a későbbi akadályokat. Én az utóbbit tartom fontosabbnak.
Sándor azt is elárulja, hogy a munkájában is előnyt jelent a két nyelv egyenrangú ismerete, hiszen sok páciense megkönnyebbül, amikor rájön, hogy magyarul is elmondhatja a problémáját.
Sanyika most negyedikes. Büszkén mutatja az okleveleit, amelyeket a Poznaj slovenskú reč, a Tompa Mihály szavalóverseny, vagy a Szép magyar beszéd versenyen nyert.
A Poznaj slovenskú reč versenyen eljutottam az országos döntőig, a Szép magyar beszéden az idén voltam először,
de nem jutottam tovább, a Tompa Mihály szavalóversenyen pedig a járási fordulóig jutottam. Jövőre újra megpróbálom. Emellett a Pitypang néptáncegyüttesben is táncolok – mondja Sanyika, aki szívesen segít osztálytársainak a szlovák nyelv tökéletesítésében.
Szlovákiában több ezer olyan magyar iskolát végzett művelt, elismert szakember él, akinek a magyar nyelvű oktatás alapozta meg a jövőjét,
mert ott szerzett igazi tudást, vált magabiztos emberré. Ezt igazolja a Haris család története is, akik példaként szolgálhatnak a dilemmával küszködő családoknak.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/15. számában.
