2021. november 1., 09:13

Hamarosan megújul a Zselízt és Lekért összekötő közút

A Zselíz és Lekér között húzódó I/76-os útszakaszon hosszú évek óta az átlagosnál is több közlekedési baleset történik, amelyek sok esetben halálos kimenetelűek.

Zselíz-Lekér közút
Fotó: Csenger Tibor

Csonka Ákos, a zselízi önkormányzat képviselője már 2019 áprilisában felhívta a közlekedési minisztérium szerveinek figyelmét ezekre a sajnálatos tényekre. Ekkor tette közzé nyílt levelét a 3 kilométer hosszú útszakasszal kapcsolatban, ami Párkányt és Lévát köti össze:

Nincs olyan év, hogy ne vesztené életét tragikusan ezen a szakaszon valaki, zömmel életerős fiatalok. Ezt egyszerűen nem nézhetjük tétlenül tovább, így is több áldozatot követelt már, mint amennyit szabadott volna. Arra szeretnénk kérni a Miniszter Urat és a szaktárcát az itt élők nevében, hogy vizsgálják meg a lehetőségeket és orvosolják ezt a problémát.”

A képviselő egy hónap elteltével választ is kapott, amiben a – Szlovák Köztársaság Közlekedésügyi és Építésügyi Minisztériuma alá tartozó – közúti forgalommal foglalkozó részleg igazgatója, Peter Varga kihangsúlyozza, hogy a Szlovák Közútkezelő Vállalat folyamatosan végzi a közlekedési helyzet javulása érdekében kifejtett munkáját. Állítása szerint mindezt a közutak rendszeres ellenőrzésével és azok karbantartásával teszik, a rendelkezésükre álló pénzeszközök függvényében. Az igazgató továbbá arról is tájékoztat, hogy az állami költségvetésből a közútkezelő vállalat részére kiutalt anyagi juttatások aluldimenzionáltak, és sok esetben nem elégségesek az elmúlt években szerződésekbe foglalt tevékenységek finanszírozására, de a balesetveszélyes állapotban levő hidak és I. osztályú közutak javítási munkálataira sem. Éppen emiatt jelenleg nem lehetséges a szalagkorlát létesítése sem az I/76-os közút szóban forgó szakaszán. A rendőri szervek – a járási hivatallal történő egyeztetést követően – végül úgy döntöttek, hogy utasítást adnak a Szlovák Közútkezelő Vállalatnak a nevezett szakasz mentén található néhány fa eltávolítására.

Az útszakasz a fokozott teherforgalomtól erősen ki van vályúsodva. Arra, hogy a Zselíz és Lekér közti aszfaltcsík fokozottan balesetveszélyes, 2019. április 2-ától egy új közlekedési tábla figyelmezteti a sofőröket.

Fejlemény az ügyben, hogy – amint arról Nyitra megye alelnöke, Csenger Tibor tájékoztatott – hosszas előkészítés után végre megújulhat a 6,5 kilométer hosszan húzódó I/76-os útszakasz.

Amikor Jaroslav Kmeť államtitkárral tárgyaltam több témáról, ennek az útnak a megújítását és biztonságosabbá tételét is sürgettem, akárcsak a Zselíz–Sáró közti szakaszét. Akkor ígéretet kaptam, ami most úgy tűnik, realizálódik, és november elején megkezdődnek a felújítási munkálatok”

– fogalmazta meg a megye alelnöke, aki a Szlovák Közútkezelő Vállalat lévai körzeti kirendeltségének munkáját is méltatta.

A 2015-ben készített országos forgalomszámlálás statisztikái szerint az I/76-os közút emlegetett szakaszán 24 óra alatt kevesebb mint 3500 gépjármű halad el, ebből közel 430 darab a 3,5 tonna feletti össztömegű tehergépjármű.
Megosztás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.