2021. október 8., 16:58

Hajójárat indul Kolozsnéma és Gönyű között

A II. világháború előtt nemzetközi kikötő működött Kolozsnémán. Annak kényszerű felszámolása után a helyi és a gönyűi polgármesterek alkalmi hajójáratokkal erősítették a lakosok közti rokoni-baráti szálakat. Miután uniós támogatásból sikerült egy kishajót vásárolni, jövő tavasszal újraindulhat a testvértelepülések közti rendszeres vízi közlekedés. 

kolozsnéma
Érkezik a hajó!
Fotó: Kolozsnéma község

Kolozsnéma a Duna mente ízei elnevezésű, határon átnyúló pályázat keretében a túlparti Gönyűvel együtt 45 ezer eurót nyert kishajó vásárlására, ami ugyan 2019 őszére elkészült, de a Dunára bocsátását a pandémia miatt későbbre kellett halasztani. "A több mint 3 ezer lakosú Gönyű vezetésével 1993-ban kötöttünk testvértelepülési szerződést, s nagyszerű az együttműködésünk. Közösen három évtizeden át terveztük a régi rend visszaállítását, amikor napi hajójárat közlekedett a nemzetközi szintű kikötőink között, s tőlünk Győrbe, Bécsbe, Pozsonyba, Budapestre is lehetett hajózni. Sajnos, a hatóságok a II. világháború után ezt a lehetőséget szinte az egyik napról a másikra felszámolták, ami a lakosaink számát és további életét negatívan befolyásolta. A kikötő lezárása után az addig virágzó vízi személy- és teherszállítás, a kereskedelem hanyatlásnak indult, s az érintettek kénytelenek voltak másutt munkát keresni" – mondta el Szalay Rozália, Kolozsnéma polgármestere.

Míg akkoriban ezer körüli volt a kolozsnémaiak száma, ma már csak alig ötszázan vannak. Mivel az erőművel és üzemmel is rendelkező, gyors ütemben fejlődő Gönyű a munkalehetőségeket biztosító Győr vonzáskörzetébe tartozik, az ott élők mindig is jobb helyzetben voltak.

Bár rokoni és baráti szálak is összekötik a két falut, de a lakosaik sokáig csak 70 kilométeres kerülővel tudtak eljutni egymáshoz. Három évtizede a faluvezetőségeken kívül a nyugdíjasklubok tagjai és a „csemadokosok“ is rendszeresen meghívják egymást a rendezvényeikre. A gyerekek pedig évi két alkalommal közösen táboroznak: Kolozsnéma finanszírozza a téli tátrai sítáborok, Gönyű pedig a nyári balatoni táborok árát. Időközben már felnőtt az első táborozó nemzedék, s elmélyültek a gyerekkori barátságok.

"1993-ban az akkori gönyűi polgármesterrel megfogadtuk, hogy visszahozzuk a két part közti átjárhatóságot. Elértük, hogy legalább a nyári „Csemadok-napra“ megnyitották ezt a határátkelőhelyet, s egy bérelt hajóval közlekedtünk a két part között" – magyarázta. Szlovákia uniós csatlakozása után kérvényezték a kompjárat beindítását, de sajnos nem jártak sikerrel. Aztán egy uniós pályázat során 90 ezer szlovák koronát kaptak az állandó kolozsnémai ponton kialakítására.

A 2018-ban beadott pályázatuk is sikeres lett: 45 ezer eurós uniós támogatásból 12 személyes hajót vásároltak, amellyel kerékpárok is szállíthatók. Az 5 százalékos önköltséget a „falukasszából“ kellet fedezni.

Az idei hajózási idény lassan véget ér, de amíg az időjárás engedi, tart az energiatakarékos kishajó próbaüzeme. "A hajózás engedélyeztetéséhez komoly feltételeket kellett teljesítenünk, s bár egy szakképzett és tapasztalt gönyűi hajóst szerződtettünk, neki is kihívást jelent a napelemekkel ellátott, Kolozsnéma részére tervezett, sajátos formájú villanymotorokkal felszerelt úszómű működtetése az erős sodrású Dunán. Már nagyon várjuk, hogy rendszeresen áthajózhassunk egymáshoz, hiszen mindig is összetartoztunk" - zárta Szalay Rozália, Kolozsnéma polgármestere.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/40-es számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.