Hagyományteremtő szántóverseny Harmacon

Virsinszky Tamás 2019. szeptember 15., 18:03

Nagy érdeklődés mellett első ízben rendeztek nemzetközi szántóversenyt Harmacon. A nem mindennapi eseményhez kapcsolódóan szlovák–magyar gazdatalálkozót és egyéb programokat is tartottak a határ menti gömöri kisközségben.

Varga Ottó, a verseny egyik szervezője elmondta, hogy ő már több ilyen rendezvényen vett részt, leginkább Magyarországon. Nagyon szerette volna, ha a Felvidéken, azon belül Gömörben is meg lehetne rendezni egy hasonló versenyt.

– Ez egy gazdaságilag sokkal elmaradottabb régió, mint Nyugat- vagy Észak-Szlovákia. Minden ilyen rendezvényre szükség van, hogy kicsit felnyissuk a fiatalok szemét, kedvet adjunk az utánunk következő generációnak a mezőgazdasághoz, a háztáji biogazdálkodáshoz. Mert Gömörben ez jelentheti a jövőt – mondja Varga Ottó, hozzátéve, hogy Beta Gáborral közösen elhatározták, ebben a régióban is meghonosítják a szántóverseny hagyományát. – A lényeg, hogy ez az egész egy alulról jövő kezdeményezés, amit a környékbeli mezőgazdászokkal és barátokkal közösen szerveztünk meg, nemcsak magunknak, hanem a helyi embereknek is, akik nagyon örültek ennek, mert a szakmán túl nekik is szórakozási lehetőséget teremtettünk. A területet Czikó László jénei mezőgazdász biztosította, és tökéletesen el volt készítve a versenyre.

 Az eseményt Harmac község önkormányzata és a Szlovák Agrárkamara is támogatta, ők azonban eddig nem vállalkoztak a szervezésre. A kezdeményezés mögé a helyi mezőgazdászok és falugazdászok mellett számos mezőgazdasági cég és vállalat (John Deere Agroservis, Centex, Hriadeľ, Matex, az alsópokorágyi Gazdaudvar) képviselői is felzárkóztak.

A versenynapot Benedek Márta, Harmac polgármestere nyitotta meg. A gépek felvonulását a községen keresztül Károlyi László, a biztonságért felelős szervező biztosította. A polgármester lapunknak elárulta, hogy nagyon szívesen adnak otthont az eseménynek, s ezt legközelebb is megteszik, amennyiben igény lesz rá. Szeretnék felújítani a Szél-parcella melletti épületet, amely a rendezvény központja, és a falu egykori kovácsműhelye, most a község közdarálójaként üzemel, hogy a jövőben akár kulturális programmal és különböző fellépésekkel tarkíthassák a felhozatalt.

Az első Gömörben megtartott nemzetközi szántóversenyre 18-an jelentkeztek. A traktoristák főként a környező településekről, de a határ túloldaláról is érkeztek. A versenyzőket öt kategóriába sorolták, és egy 40 áras területet kellett a legjobb tudásuk szerint felszántaniuk. A háromtagú bírói testület aztán szakmai szempontok alapján pontozta és értékelte a teljesítményt.

A verseny főbírója Soós Sándor, a gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora, a Magyar Szántóverseny Egyesület elnöke volt, munkáját Rátonyi Tamás, a Debreceni Agrártudományi Egyetem docense és Tóth Ferenc, a hajdúböszörményi Béke Agrárszövetkezet műszaki vezetője segítette. Rátonyi Tamás elmondta, hogy mindkét oldalról bírálták a szántásokat. A résztvevők annak dacára, hogy először vettek részt ilyen versenyen, nagyszerűen teljesítettek. Látszott, hogy mindenki érti, miről van szó. Tipikus hiba volt a rossz befejezés. A záróbarázda egyenessége, tisztasága, szabályossága általában nem szokott sikerülni. Fontos, hogy az adott körülményekhez kell alkalmazkodni, tehát úgy kell az ekét, a mélységet beállítani, hogy ne maradjon sok szármaradvány a területen, magyarázta az egyetem docense, hozzátéve, mindig van hová fejlődni, de kezdetnek nem volt rossz a mezőny teljesítménye.

Hasonlóan vélekedett Tóth Ferenc is, aki elárulta, hogy ilyen jó rendezéssel és hozzáállással a versenyzők részéről régen nem találkoztak, és szívesen visszatérnek, ha jövőre is nyílik rá alkalom.

A legtöbb (110) pontot a szántóversenyen a sándorfalvai Ördög János szerezte, aki egyben a veterán kategória győztese is lett, míg a helybeli versenyzők közül a rimaszécsi Demeter Zoltán (87 ponttal) a négy-öt fejes ágyekés kategóriában diadalmaskodott. A gömöri régióból ugyancsak jól teljesített Dankó Gábor, az Agroservis versenyzője, aki a két-három ágyekés kategóriát nyerte meg. A verseny legfiatalabb résztvevője Melich Zoltán volt, akinek az igyekezetét és teljesítményét a zsűri különdíjjal is jutalmazta. A szlovákiai versenyzők közül a legtöbb (102) pontot Miroslav Struhár, a bátkai Agroban versenyzője kapta, aki a két-három váltva forgó ekés szántásban nem talált legyőzőre, és ezzel a régió legjobb szántómesterének járó vándorserleget is megnyerte. 

Minden mezőgazdász tudja, hogy a jó szántás a jó termésnek az alapja, hangsúlyozta Tankó Tamás falugazdász. Szerinte sok újdonságot sikerült tanulniuk a versenyzőknek, és a főbíró útmutatásainak köszönhetően értékes tapasztalatokat is szereztek. Az elsődleges cél az volt, hogy összehozzák a környékbeli gazdákat.

– Annak ellenére, hogy először szántottak ilyen szabályok mellett a versenyzők, meglepően egyenesen mentek, fegyelmezettek voltak, jól végezték a munkájukat, időben be tudták fejezni. Számomra a legfontosabb azonban, hogy nem volt baleset. Ez nagyon fontos tényező. A legnehezebb rész a terület felosztása, hogy hogyan jön ki a záróbarázda. Ez nem sikerült olyan jól, de majd ebbe is belejönnek. Úgy gondolom, hogy első próbálkozásra szakmailag nagyon jó tapasztalatokat gyűjtöttek, és becsületesen dolgoztak a versenyzők – értékelt Dr. Soós Sándor, a Magyar Szántóverseny Egyesület elnöke, aki kiemelte a pozitív hozzáállást mindenki részéről. 

Képgalériánk:

– Mi úgy jöttünk ide, azzal a hittel dolgozunk itt, hogy békét hozunk, és barátokat gyűjtünk. Olyan társakra leltünk, akik alkotni akarnak, tenni azért, hogy a politikai határokat elmossuk, és emberként éljünk, s emberként dolgozzunk együtt. A béke üzenete benne van a szántásban, hiszen az az ember, aki egész nap magányosan szántogat a határban, meg akarja mutatni a munkája minőségét, és meg akarja mutatni, mennyit fáradozik azért, hogy mindannyiunk asztalára kenyér kerüljön.

Szavainak alátámasztására és azoknak hitelt adva Pohóczky Béla evangélikus lelkipásztornak köszönhetően kenyérszentelésre is sor került, majd zárásként elhangzott a szlovák és a magyar himnusz. A gazdák pedig már most fogadkoznak, hogy megkezdik a felkészülést a jövő évi versenyre. 

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/37. számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS