2024. augusztus 25., 08:16

Ha Magyarországról beszélünk, ne legyünk kishitűek - Szent István-napi ünnepség Csiliznyáradon - VIDEÓKKAL

Az idén ismét Szent István-napi ünnepségre került sor Csiliznyáradon, amelyet a Rákóczi Szövetség helyisSzervezete, Csiliznyárad önkormányzata, valamint az Örökségünk polgári társulás szervezett. Az esemény a csiliznyáradi római katolikus templomban és a templomkertben zajlott.

Ünnepi beszéd
Galéria
+3 kép a galériában
Potápi Árpád János Nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Fotó: Varga Levente

Az esemény kezdetén megkoszorúzták a csiliznyáradi templom előtt található Trianon-emlékművet, majd ezt követően a jelenlévők kenyérszentelővel egybekötött szentmisén vehettek részt.

Az ünnepségen jelen volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Potápi Árpád János ünnepi beszédében hangsúlyozta:

A Kárpát-medencét járva azt tapasztalom, hogy eltérő magyar népcsoportokkal találkozunk, mégis azt mondhatjuk, a magyar családok története egységet képvisel.

Ladacsi László, a Rákóczi Szövetség csiliznyáradi szervezetének alelnöke a stábunknak adott interjúban arról beszélt, a magyarság és a magyar szabadság tudatát mennyire tudják megtartani a helyi közösségben.

Videó:  ma7

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt ünnepi beszéde előtt kérdeztük arról, mennyire mondható szabadságszerető népnek a Kárpát-medencei magyarság, és kíváncsiak voltunk arra is, egy olyan hős, aki a szabadságért halt meg, mennyire példaértékű a mai generáció számára.

Videó:  ma7
A rendezvény A csönd éve volt című ünnepi koncerttel zárult. Közreműködtek csilizközi fellépők: Matejčuk Orsolya, Szombathelyi Veronika, Vass Virág, Nagy Mónika, Nagy Dóra, Molnár Máté, Nagy Tamás és a Csiliznyáradi Dalárda.
Videó:  ma7
Ünnepi beszéd
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.