2018. augusztus 15., 19:27

Ha Bodrogköz az úti cél

Bodrogköz nem tartozik azon területek közé, amelyeket naponta turisták árasztanak el. Igaz, ma még a tájegység sincs is felkészülve arra, hogy egyszerre sok látogatót fogadjon. Az utóbbi évtizedben mégis érezhető az a rég várt elmozdulás, amely kész a falusi turizmus alapjait itt is megteremteni. Szinte minden településen van egy-két kiadó szálláshely, és az érintetlen természet, a történelmi emlékek megérnek egy-két napos csavargást a vidéken.

nagykovesdi-varrom.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Bodrogköz, Kassa, Sátoraljaújhely, Kisvárda és Kisszelmenc irányából közelíthető meg közúton. Aki Kassa felől érkezik, az gyakorlatilag Sátoraljaújhely határterületeit is érinti, a Kisvárda felől érkező utas pedig a 90-es évek elején Szlovákia felé megnyitott határállomásokat veheti igénybe A Kisszelmenc-Nagyszelmenc közötti  gyalogos határátkelő pedig Szlovákiát Kárpátaljával köti össze.

Bodrogköz Szlovákia délkeleti részén fekszik, a Bodrog, a Latorca és a Tisza által határolt területen. Teljes területe 945 km², ám az 1920-as határváltozás miatt ennek közel kétharmada a határ magyar oldalán fekszik, ezt a területet nevezzük Alsó-Bodrogköznek, míg szlovák oldalon Felső-Bodrogköz található.

A Felső-Bodrogköz is apróbb egységekre bontható: a Tice-, a Karcsa-, a Tisza-  és a Bodrog –melléki községekre. Ezt a vidéket mindig elkerülték a fő kereskedelmi útvonalak, sorsfordító történelmi eseményeknek sem volt helyszíne. Elzártsága miatt viszont megőrizte sokszínűségét, emberi és természeti értékeit.

A Bodrogköz a honfoglaló magyarság egyik első telephelye volt a Kárpát-medencében. 1986-ban a bodrogközi Karoson (Magyarország) találták meg a legrégibb honfoglaláskori magyar sírokat. De haladjunk sorjában, a teljesség igénye nélkül! Amint a főútvonal mentén elhagyjuk a Sátoraljaújhely-Slovenské Nové Mesto határátkelőt, máris Borsiban találjuk magunkat.

Kilátás a Csonkavárról
Kilátás a Csonkavárról
Fotó:  Zsebik Ildikó

Várkastélya 1615-ben Lorántffy Mihály kezébe került, és általuk lett a Rákócziak birtoka, ahol 1676. március 27-én látta meg a napvilágot II. Rákóczi Ferenc. Bár az épület soha sem volt méltóképpen felújítva,  megbecsülve, Magyarországnak köszönhetően valószínűleg hamarosan olyan felújításban lesz része, hogy élmény lesz végre az északnyugati bástya toronyszobáját, a nagyságos fejedelem születési helyét látni.

Tovább haladva hamarosan elérjük a Bodrogon átívelő szőlőskei hidat, ahol a parton egy sétahajózásra is befizethetünk. A holtágak élővilága remekül illusztrálja, milyen si lehetett a vegetáció a folyók szabályozása előtt.

Ahol a Bodrog és a Páltó halastó találkozik, ott van az ország legalacsonyabb pontja, amely alig haladja meg  94 m-t. Mindez már Bodrogszög területe, ahol egy gótikus körtemplom bújik meg  a tájban. A szomszéd község Bodrogszerdahely. Ez a vidék legnépesebb faluja, itt áll a Vécsey-kastély, amelyet az 1700-as években a lerombolt vár maradványaiból emeltek, és ahol 1832-ben Kossuth Lajos jogi karrierje is elindult. Érdemes betérni a helyi görögkatolikus templomba is, hiszen értékes ikonosztázát kár lenne kihagyni.

Aki szívesen meg is szállna itt, annak a Damaszkusz panziót, vagy a Szőlőskén álló Arany Puttony  panziót és éttermet ajánlhatjuk. Ha a Karcsa menti községek irányában visz az utunk, a következő megálló Nagykövesd. Dombján ma is áll az egykori vár maradványa, amelyet anno a császáriak robbantották fel.

Kisgéresben a pincesor láttán biztosan minden szomjas vándor szívesen  megáll. Tufa-domjában 310 pincét alakítottak ki. A falu Borházában vagy a református egyház központjában néhány ember számára szállás is kapható.

Innen már csak egy ugrás Felső-Bodrogköz központja, Királyhelmec. A közel nyolcezer lakosú kisvárosnak van szállodája illetve színvonalas éttermei is. Miután sikerült kipihennünk az eddigi utazás fáradalmait, kapaszkodjunk fel a Csonkavárra, amelynek története még bizonytalan, hiszen a pillanatnyilag is folyó ásatások megcáfolni vélik az eddig ismert állításokat. Egy bizonyos: ragyogó kilátás nyílik innen a városra, illetve környékére.

Amint leereszkedünk a dombról,  a művészeti alapiskola épületéhez érünk. Itt volt Lorántffy Zsuzsanna nyári lakja és kedvenc tartózkodási helye. A bejárat fölött egy címer is tanúskodik erről. Állítólag az úrnő ebben a kúriában szenderült örök álomra.

Történelmi épületnek számít a Mailáth József Regionális Múzeum épülete is, amely egykor a Tiszaszabályozó Társulat székházaként szolgált. A példásan felújított házban érdemes az aktuális időszaki kiállítást is megtekinteni, a múzeum igazgatónője remek érzékkel találja meg a sokak érdeklődését felkeltő kiállítási anyagokat. 5-6 km-re innen, Perbenyíkben találjuk a Mailáth kastélyt, amelyben már több mint 50 éve középiskola működik. A kastély egyik szárnyában izléses vendégszobákat alakítottak ki.

1809 óta a birtokon szakosított lótenyésztés zajlott, a Mailáthok felpezsdítették a falu életét, megszerezték a vasútállomás és a vasútvonal jogát is a falunak. A kastély parkja és az épülethez tartozó római katolikus kápolna ma is létezik és látogatható.

Aki  az egyházi értékekre is kiváncsi, nem hagyhatja ki az úti célok közül Bodrogszentest sem, amelyhez viszont egy kis kitérőt kell tennünk. Itt áll az a XIII. században épült román stílusú, erődszerű templom,  amelyet helyi anyagból, zömmel vulkáni tufából illetve a Szentesre máig oly jellemző palaszerű kőből emeltek.

Egy-két kilométer megtétele után máris Szentmárián vagyunk. Ez a falu – az árvíz pusztítása miatt--csak 94 éve áll ott, ahol ma látjuk. Ez egykori falu területe valaha zarándokhelyül szolgált, 2000-ben, 2014-ben és 2016-ban a helyszínt ismét jubilemi zarándokhelyül jelölték ki.

Most pedig megfordulunk, és a főútvonalon  ellenkező irányban, ismét Királyhelmec felé haladunk, de most nem térünk le a városba, hanem egyenesen folytatjuk utunkat, és néhány perc múlva  máris a premontrei templomáról ismert Leleszen vagyunk. Mielőbb besátálunk a faluba, érdemes szemügyre vennünk a Szent Gotthard-hidat, amely még valamikor a középkorban épült, és a Tice patakon át vezetett a faluba. A leleszi apátságot  1180-ban Boleszló váci püspök alapította, és sokáig szerzetesek lakták. Állítólag II. Endre kedvenc tartózkodási helye volt, aki itt vette hírét felesége, Gertrúdis megölésének, ezért kegyeletből itt temette el annak szívét.

Következő állomáshelyünk  Bély. 1781-ben báró Sennyey László rokokó-klasszicista stí1usú kastélyt építtetett a falu egyik magaslatán, köré pedig parkot létesített. A XX. század végéig az épület egyre katasztrofálisabb állapotba került, szerencsére azonban Fuksz Sándor,

a Prosperitas alapítvány elnöke közbenjárásával a kastély központi részét sikerült felújítani,  az enyészettől megmenteni Remélhetőleg előbb-utóbb a többi szárny is megújul, és egészében visszanyeri régi fényét.

Ha már Bélyben járnuk, a szomszéd faluban, Nagytárkányban  folytassuk utunkat. Itt áll Bodrogköz egyetlen evangélikus temploma, az ország első Trianon-emlékműve, valamint egy Balassi-szobor is, mert itt élt a költő testvérhúga, és 12 éves koráig itt nevelte Bálint fiát. Ugyancsak itt van a Sóhivatal felújított épülete, amely valaha sóraktárként működött, ma viszont helytörténeti múzeum, szálláshely és konferenciaterem is  egyben.

Ugyancsak itt található a hármashatárhely, az a pont, amely egykor a Bodrogköz határát jelölte, mára viszont olyan országokat választ el egymástól, amelyeket  mindhárom irányban  magyarok laknak.

“Széphalomról becsavarodtam a Bodrogközre. Országútnak híre se sincs, csak úgy őgyelegtünk faluról falura. Különben nem untam meg magamat, mert a Bodrogköz szép, gazdag vidék. Nyugat felől túl a Bodrogon látszanak a hasonlíthatatlan szépségű Sátorhegyek Újhely mellett, innen a Bodrogon erdős rónaság. Itt is, ott is egy kis erdő, azok között termékeny földek magas sárga gabonával virító zöld mezők, rajtok egy-egy kis tó, szélén sás, apró barátságos alakú faluk, s a házak előtt vidám, ép legénység és szép takaros leányok.”

 Petőfi Sándor: Úti levelek (1847)

 

borsi.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.