2026. október 15., 12:09

Gubík: közösségünk jövőjéről nekünk kell döntenünk

A történelmi példákból merített erőre, a felvidéki magyar közösség összefogására és a választások jelentőségére helyezte a hangsúlyt Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a Gömör–Nógrádi Összetartozás Napján, Rozsnyón. Beszédében a térség történelmi örökségétől kiindulva a párt előtt álló politikai kihívásokról és a magyar közösség érdekképviseletének fontosságáról is szólt.

Gömör–Nógrádi Összetartozás Napja, Rozsnyó
Galéria
+30 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

Gubík László Gömör és Nógrád kiemelkedő személyiségeit idézte fel, köztük Tompa Mihályt, Madách Imrét, Andrássy Gyulát és Duray Miklóst. Mint fogalmazott, ők olyan értékeket adtak örökségül a magyar közösségnek, amelyekre a huszonegyedik században is szükség van.

Gömör és Nógrád büszke népének azt kívánom, hozzuk magunkkal a mindennapjainkba mindazt, amire őseink tanítottak bennünket: a szabadságvágyat, a hit megőrzését, a reálpolitikai gondolkodást, az ellenállás képességét és a közösségi szellemet. Mindez megvan Gömörben és Nógrádban, ezt adta ez a két régió a felvidéki magyar közösségnek, a magyar történelemnek. Ezekre az értékekre a huszonegyedik században is szükségünk van” 

– fogalmazott.

Gömör–Nógrádi Összetartozás Napja, Rozsnyó
Fotó:  Fábián Gergely

Hangsúlyozta, hogy a Magyar Szövetség nemcsak a nemzetiségi jogokért, hanem egyebek mellett a déli régiók fejlődéséért, a települések önállóságáért, a kisiskolák fennmaradásáért is dolgozik. Ezeket az ügyeket szerinte senki nem fogja a magyar közösség helyett felkarolni.

Gubík a Kassa és Besztercebánya megyei képviselők és jelöltek munkáját is megköszönte. Úgy vélte, az eddigi megyei eredmények azt mutatják, hogy megfelelő képviselettel a közösség gyarapodhat, jogai pedig bővülhetnek. 

A következő időszak legfontosabb feladatának a politikai képviselet megerősítését nevezte. Beszéde végén a választásokon való részvételre szólította fel a jelenlévőket. Mint fogalmazott, a közösség, a családok és a szülőföld védelmének mai eszköze a szavazás. Az idei választások mellett a 2027-es parlamenti választást is döntő jelentőségű megmérettetésnek nevezte, amelynek eredménye a felvidéki magyar közösség jövőjére is hatással lesz.

Cziprusz: a cél három választási győzelem

A Gömör–Nógrádi Összetartozás Napjának főszervezője, Cziprusz Zoltán, a Magyar Szövetség országos elnökségének tagja köszönetet mondott, hogy ennyien eljöttek a tíz évvel ezelőtt megálmodott rendezvény idei évfolyamára. 

Gömör–Nógrádi Összetartozás Napja, Rozsnyó
Fotó:  Fábián Gergely

Beszédében a Magyar Szövetség előtt álló választási feladatokról és a régió fejlesztésének fontosságáról is szólt. Mint mondta, ambiciózus célokat tűztek ki maguk elé, három választási győzelmet a következő másfél évben. Elsőként a megyei és a helyi önkormányzati választásokon kívánnak jó eredményt felmutatni, majd jövőre a parlamentbe való visszajutás a cél. Cziprusz szerint az önkormányzati és megyei sikerek önmagukban nem elegendők, a felvidéki magyar közösség érdekeinek hatékony képviseletéhez a szlovák törvényhozásban is jelen kell lenni.

Beszédében több, a régió jövője szempontjából meghatározó beruházást is megemlített. Ezek közé sorolta az R2-es gyorsforgalmi út építésének előmozdítása, a szoroskői alagút megvalósításával egyetemben, a rimaszombati kórház ügyét vagy a krasznahorkai vár újbóli megnyitását. Hangsúlyozta, hogy ezekhez nemcsak megyei, hanem állami szinten is hatékony érdekképviseletre van szükség.

Gömör–Nógrádi Összetartozás Napja, Rozsnyó
Várady Zoltán, Beke Zoltán, Icso Valéria, Végső Viktor, Varga Tibor
Fotó:  Fábián Gergely

A rendezvény keretében a Magyar Szövetség rozsnyói, nagyrőcei, rimaszombati és losonci járási elnökei is szóltak a közönséghez, valamint bemutatkoztak a párt Kassa megyei képviselőjelöltjei a Rozsnyói járásból. Beke Zoltán, Icso Valéria, Varga Tibor és Végső Viktor beszélt prioritásairól, céljairól és a következő időszak fontos feladatairól. Ezek között említették egyebek mellett az utak állapotának javítását, a közlekedési kapcsolatok fejlesztését, a szakoktatás és a helyi vállalkozások együttműködésének erősítését, a kisebb települések fejlődési lehetőségeinek bővítését, a térség turisztikai vonzerejének erősítését. 

A műsorban fellépett az Andrássy Dénes Férfikar, a Farkas Árpi és Pál-Baláž Anna Vivien Duo, a Galagonya Néptánccsoport, Kukolíkné Szendrei Rózsa énekes, a Regina Dance Studio és a Vadgesztenyék citerazenekar.

Gömör–Nógrádi Összetartozás Napja, Rozsnyó
Fotó:  Fábián Gergely
Gömör–Nógrádi Összetartozás Napja, Rozsnyó
Galéria
+30 kép a galériában
Megosztás
Címkék