Rozsnyón 16 709 állandó lakost tartottak nyilván.
A múzeum egyik közkedvelt tárlata a Gömör–Tornai-karszt természetrajzát bemutató kiállítás, amely alapos modernizáción esett át.
A főépületben helyet kap majd váróterem, pénztárak és illemhelyek is.
A Szlovák-karszt természetének napja címmel egész napos programmal várja a látogatókat július 10-én a Rozsnyói Bányászati Múzeum.
Kezdődik a nyári strandidény Kassán, ahol a tervek szerint június 19-én, pénteken nyit a Ryba–Anička és a Rumanova utcai strandfürdő.
Közel 350 ezer euró támogatást nyert el a rozsnyói önkormányzat a városi hulladékkezelő vállalat műszaki felszereltségének korszerűsítésére.
Az idén is megrendezték az összetartozás táncát, amelynek egyik központi helyszíne Rozsnyó volt, ahol Korpás Éva, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes és a Borostyán Néptánc- és Népzeneműhely lépett fel.
A közel 350 ezer eurós munkálatokat részben a tavalyi, Borsiban tartott kihelyezett kormányülésen megítélt 50 ezer eurós támogatásból fedezik.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXXI. Országos Találkozóját Rozsnyón tartották.
Az országos találkozó a felvidéki magyar pedagógusok legnagyobb múltú, legjelentősebb szakmai összejövetele.
A természetvédelemre és a bennünket körülvevő vízi világra összpontosító rendezvénnyel várja a Föld napja alkalmából az óvodásokat és az alapiskolás diákokat a Rozsnyói Bányászati Múzeum a Szlovák-karszt Nemzeti Park.
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Rozsnyón, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából tartott megemlékezésen beszélt.
A húsvét közeledtével ismét tavaszi színekbe öltözik a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériája.
A városi rendőrség szerint a felvételek jelentősen hozzájárulhatnak a konfliktusok megelőzéséhez.
Az 1973-ban átadott épület így a háború utáni építészet jelentős emlékeinek sorába került.
A megbetegedés ezúttal Barkán bukkant fel.
A kassai, a rozsnyói és az eperjesi kórházban ápolják a Szádalmásnál történt hétfői vonatbaleset sérültjeit, akik közül 7 személy állapota válságos.
Keresztet helyeztek annak a három magyar katonának a sírjára, akiket, már a háborúból hazafelé tartva, partizánok öltek meg Rozsnyótól északra, Csucsom határában.
A Magyarország kormányának támogatásával megvalósuló bővítésre azért van szükség, mert szűkös lett az épület, több gyermek van, mint amennyien elférnek.